Főoldal / Szalézi világ / Giuseppe Casfasso, az akasztófák papja
Giuseppe Casfasso, az akasztófák papja
2017-06-23 Péntek | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Mert különös részvétet érzett a fegyencek iránt, buzgón látogatta őket és az utolsó útjukra is elkísérte az elítélteket, Cafasso Józsefet sokan akasztófa pap-nak nevezték. De mindenek felett ő egy szent pap volt, aki sok szent pap képzésében közreműködött, így Bosco Szent János lelki érlelődésében is jelentős szerepet játszott.
Giuseppe Cafasso Castelnuovo dAstiban született, amit ma Castelnuovo Don Boscónak hívnak, 1811. január 15-én, és meghalt Torinóban 1860. június 23-án. Szent pap volt, aki közvetlenül vagy közvetetten szent papokat formált. A fegyencek mellé állt, a halálra ítélteket elkísérte egészen az akasztófáig. Egybehangzó vélemények szerint egyike Torino úgynevezett szociális szentjei legmélyebb gyökereinek, aki nem egy könnyű társadalmi-gazdasági környezetben érlelődött, amelyet felkelések jelölnek, a liberális elit gyakran szekularizált, szabadkőműves, anti-keresztény, a fokozódó iparosodás migrációhoz vezetett a vidékről a város felé, hogy létrehozzon egy kaotikus urbanizációt, amely tele van feszültségekkel.
Parasztcsaládban született, ő volt a legfiatalabb a három gyermek közül: nővére, Marianna lett az anyja Boldog Giuseppe Allamanónak (1851-1926), a konviktus és a Consolata kegyhely rektorának, a Consolata missziós szerzetesrend alapítójának. Termete apró, törékeny, szinte minden a hangjában volt - mondta róla Don Bosco, mégis a szellem óriása volt.
1833. szeptember 21-én szentelték pappá, képzésének kiegészítésére Torinóba ment, szellemi és lelki otthonát az Assisi Szent Ferenc templománál levő papi konviktusban találta meg, amelyet a tiszteletre méltó Lanteri Pius Bruno (1759 -1830) és a teológia professzora, Luigi Guala alapított, s amely mintegy hatvan továbbtanuló papot tudott felvenni. Itt nem a janzenista félelem és beszűkültség vált uralkodóvá, hanem Szalézi Szent Ferenc szelleme. Az erkölcsi szigorúsággal szemben Ligouri Szent Alfonzot követték, az állami abszolutizmussal szemben pedig, amely megbéklyózta az Egyházat, az egészséges szabadság alapelveit képviselték. Kiválóan végzett tanulmányai után Cafasso az erkölcstan professzora, majd Guala 1848-ban bekövetkezett halála után 24 éven át rektora lett az intézetnek. Cafasso tevékenysége a piemonti egyházmegye egész papi nemzedékének tanítója- és nevelőjeként kétségtelenül nagyon áldásos volt. Legfontosabb küldetésének mégis a lelkivezetés látszik. Mindennap sok órát töltött a gyóntatószékben. Cafasso húsz éven át volt Don Bosco lelkivezetője, aki gyakran kinyilvánította, hogy neki köszönhet mindent. Atyja és tanácsadója, vezetőmje és segítője volt.
A Lelkipásztori Intézet 1870-ben költözött a Consolata szentély mellé, ahol ma az Cafasso földi maradványai pihennek.
Ő volt a gyóntatója Isten Szolgája Giulia Falletti di Barolónak (1786-1864) és Bosco Szent Jánoson kívül gyóntatója és lelkivezetője volt Boldog Francesco Faa di Brunónak (1825-1888), Boldog Clemente Marchisiónak (1833-1903), Lorenzo Prinottinak (1834-1899), Adolfo Barberisnek (1884-1967).
Sokat fáradozott a bűnösök megtéréséért. Nem véletlenül volt kitartó látogatója a városi börtönöknek, oly módon, hogy ott maradt késő estig, néha egész éjjel is. Hatvannyolc halálraítéltet kísért el utolsó útján, és valamennyiüket olyan jól előkészítette a halálra, hogy nagy nyugalommal és Isten akarata iránti teljes megadással haltak meg. Gyakran mondta a vesztőhelyről visszatérőben: ,,Istennek hála, megint egy lélekkel több imádkozik értünk az égben.” Ha ezen csodálkoztak, így szólt: ,,Igen, biztosan sokat vétkeztek, de Isten nem becsüli-e nagyra bánatukat és töredelmes lelkületüket, amellyel halálukat gonosztetteikért való engesztelésül fogadták? A magam részéről meg vagyok győződve arról, hogy az ilyen ember számára nincs már tisztítótűz sem.” Szívesen nevezte őket ,,felakasztott szentjei”-nek, és közbenjárásukat kérte.
Cafasso 1860. június 23-án halt meg Torinóban. Első életrajzírója, Don Bosco ezt közli: ,,Hiszem, hogy még a szentek között is ritkán található olyan, aki személyében annyi bölcsességet, az emberi dolgokban annyi tapasztalatot, nagylelkűséget, erőslelkűséget, mértékletességet, az Isten dicsőségéért és a lelkek üdvösségéért való buzgóságot egyesít, mint amennyi Cafasso papból sugárzik ki.”
1925-ben boldoggá, 1947. június 22-én szentté avatták.
www.famigliacristiana.it/Szaléziak.HU
