Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Egyház / Ferenc pápa: "A betlehemi jászol egy élő családi evangélium"

Ferenc pápa: "A betlehemi jászol egy élő családi evangélium"

Ferenc pápa: "A betlehemi jászol egy élő családi evangélium"

2019-12-19 Csütörtök   |   #Egyház

Ferenc pápa  • advent  •

Az év utolsó katekézisét tartotta Ferenc pápa december 18-án a VI. Pál aulában, hiszen jövő szerdán már Karácsonyt ünnepeljük, két hét múlva pedig, január elsején az Istenanya ünnepével kezdjük el az új esztendőt. Ferenc pápa katekézisében egyszerű, de hatékony készületet ajánlott Karácsonyra: Készítsünk betlehemet az otthonainkban, hiszen az maga az „élő evangélium”. Erre buzdított a több nyelven felolvasott evangéliumi tanítás Lukács könyvéből.

Ferenc pápa saját személyes példáját tárta a kihallgatáson résztvevő hívek elé: „Ebben az évben én is a betlehem-készítés útját követtem. Elmentem Greccióba, ahol Szent Ferenc elkészítette az első betlehemet az ottani emberekkel együtt. Levelet írtam, hogy emlékeztessek ennek a hagyománynak a jelentőségére, mit is üzen a betlehemi jászol Karácsony időszakában”.

A betlehemmel Isten közelségét ünnepeljük

A jászol ugyanis egy „élő evangélium” – utalt a pápa az “Admirabile signum” kezdetű apostoli levelére. A jászol elviszi az evangéliumot oda, ahol az emberek élnek: az otthonokba, az iskolákba, a munkahelyekre, a kórházakba, a börtönökbe és a terekre. Ott, ahol élünk, egy lényeges dologra emlékeztet bennünket a jászol: Isten nem maradt láthatatlanul a mennyben, hanem eljött a földre, és amikor megtestesült és megszületett, nagyon közel jött hozzánk. A betlehem készítése azt jelenti, hogy Isten közelségét ünnepeljük és így felfedezzük Isten valóságos, konkrét, élő és dobogó szívű jelenlétét.

A jászol Kisdedében az Isten át akarja átölelni az egész emberiséget

Az Isten nem egy távoli úr, nem egy távolságtartó bíró, hanem alázatos, közénk szállott szeretet. A Kisded a betlehemben az ő közelségét közvetíti. Némely kis Jézus figura kitárja a karját és ezzel jelzi: Isten azért jött le, hogy átölelje az egész emberiséget. Szép dolog a jászol előtt állni és ott rábízni életünket az Úrra, közben pedig elmondani neki mindent azokról, akiket a szívünkben hordunk.

A betlehemi jászol családi evangélium

Jézus mellett ott látjuk a jászolnál Szűz Máriát és Szent Józsefet. Elképzelhetjük, milyen gondolatok és érzések töltötték el őket, amikor a Gyermek megszületett szegénységben. Öröm és szorongás. Akár haza is hívhatjuk otthonainkba a Szent Családot, ahol örömök és aggodalmak vannak, ahol felébredünk, étkezünk és álmodunk, a szeretteinkkel együtt. A betlehemi jászol családi evangélium – hangsúlyozta a pápa és kifejtette: az olasz presepe szó etetővályút jelent, miközben a jászol falujának a neve, Betlehem, aminek értelme a kenyér háza. Etetővályú és kenyér háza! Az otthon, ahol étkezünk, és benne az elkészített betlehemi jászol arra emlékeztet bennünket, hogy Jézus táplálék, az élet kenyere. Ő az, aki táplálja szeretetünket és Ő az, aki erőt ad családjainknak, hogy menjünk előre és bocsássunk meg egymásnak.

Álljunk meg és szemléljük a betlehemi jászlat

A betlehemi jászol azonban rámutat az élet értelmének egy másik vonására is. Napjaink agyonhajszolt világában szemlélődésre szólít, a megállás fontosságára emlékeztet. Mert csak összeszedetten vagyunk képesek befogadni azt, ami igazán fontos az életben. Ha a világ zaját kívül hagyjuk az otthonainkon és megnyílunk Isten hallgatására, akkor ő a csendben beszél. A jászol időszerű, minden család számára – mondta a pápa és elmesélte, hogy tegnap kapott egy karácsonyi betlehemes kicsi szentképet, melyen ezt olvasta: „Hagyjuk pihenni Anyut!” A képen az alvó Szűzanya mellett áll József a Kisdeddel, akit József próbál elaltatni. Hányszor is kell férj és feleség közt elosztani, ki is marad ébren a fel- és felsíró gyermek mellett! „Hagyjátok pihenni Anyut!” – ez valójában egy család, egy házasság gyengédsége.

A jászol a béke kézműves képe

A jászol soha nem látott módon időszerű – mondta a pápa –, miközben a világban oly sok a fegyver és az erőszakos kép, melyek behatolnak a szembe és a szívbe. A jászol ellenben a béke kézműves képe. Éppen ezért élő evangélium.

A jászol arra emlékeztet minket, hogy Jézus a mi konkrét életünkbe jött el

Katekézise zárógondolatában a pápa a jászolnak a konkrét élettel való kapcsolatát hangsúlyozta. A jászol tele van a hétköznapi élet eseményeivel: pásztorok a nyájat terelgetik, a kovács üti az üllőt, a pék kenyeret süt. Ezek a jelenetek többnyire az adott hely saját környezetébe illeszkednek. Jogosan, mert a jászol arra emlékeztet minket, hogy Jézus a mi konkrét életünkbe jött el. Ez nagyon fontos és azért csinálunk otthon jászlat, mert ez felidézi azt, hogy Isten közénk jött el, köztünk született meg és elkíséri az életünket, mint egy ember. Így többé már nem vagyunk egyedül, ő velünk lakik. Igaz, nem változtatja meg a dolgokat mágikusan, de ha befogadjuk, akkor egy kicsit tud változtatni. A pápa azt kívánta, a jászolkészítés legyen alkalom arra, hogy behívjuk Jézust az életünkbe. Az otthoni jászolkészítés olyan, mint amikor kinyitom az ajtót és szólok: Jézus, gyere be! Ez a meghívás konkréttá teszi a közelségét, hogy jöjjön el ez életünkbe, hogy szülessen meg, hogy szülessen újjá. És ha az élet újjászületik, ez valóban Karácsony. Áldott Karácsonyt mindenkinek! – zárta e jókívánsággal Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatáson a katekézisét.

 

Vatican News/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Ferenc pápa rózsafüzért imádkozik a világ legnagyobb Mária-szentélyeivel

Ferenc pápa rózsafüzért imádkozik a világ legnagyobb Mária-szentélyeivel

#Egyház 2020-05-26, Kedd

Ferenc pápa május 30-án 17.30-kor a Vatikáni Kertek lourdes-i barlangjánál Szűz Mária közbenjárását kérve imádkozza majd a rózsafüzért a világjárvány..

Ferenc pápa hálás a szaléziaknak a képzésért, amit gyermekként kapott

Ferenc pápa hálás a szaléziaknak a képzésért, amit gyermekként kapott

#Egyház 2020-05-25, Hétfő

Mária, a Keresztények Segítsége ünnepén Ferenc pápa emlékezett gyermekkorára, amikor hatodikosként Buenos Airesben egy szalézi iskolába járt.

Ferenc pápa üzenete a tömegtájékoztatás 54. világnapja alkalmából

Ferenc pápa üzenete a tömegtájékoztatás 54. világnapja alkalmából

#Egyház 2020-05-17, Vasárnap

Hazánkban idén május 17-én tartjuk a tömegtájékoztatás világnapját. A pápa e napra hagyományosan üzenetet intéz a hívekhez. A tömegtájékoztatás 54...

Laudato si: teremtésvédelmi hetet tartanak világszerte az enciklika évfordulóján

Laudato si: teremtésvédelmi hetet tartanak világszerte az enciklika évfordulóján

#Szalézi világ 2020-05-16, Szombat

Ferenc pápa a világ katolikus közösségeit a május 16-24. közötti időszakra meghirdetett „Laudato si hét” megünneplésére buzdítja. A felhíváshoz..

Ismerjük fel és kövessük a Jó Pásztor hangját

Ismerjük fel és kövessük a Jó Pásztor hangját

#Egyház 2020-05-03, Vasárnap

Húsvét negyedik vasárnapja a Jó Pásztor vasárnapja – kezdte beszédét a pápa, elemezve János evangéliumának sorait: „A juhok megismerik hangját...

Címkék

1% • 28EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldozat • állandó • Amerika • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ázsia • béke • betegség • bevándorlók • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • digitális oktatás • díj • Don Bosco • Don Bosco Kiadó • Don Bosco Nővérek • Don Bosco Sportközpont • Don Bosco Szakközépiskola • Don Bosco Szalézi Társasága • Egyesült Királyság • Egyetemes Káptalan • Egyetemes Tanács • ...
Összes címke
< Hivatása: szalézi munkatárs - Attilio GiordaniKazincbarcika – Gazdag adventi programok a Don Bosco Sportközpontban >