Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Grigio, Don Bosco kutyája

Grigio, Don Bosco kutyája

Grigio, Don Bosco kutyája

2018-10-04 Csütörtök   |   #Szalézi világ

Don Bosco  • világnap  •

Számos történet szól különleges kutyákról, még könyveket is írtak róluk. Október 4-én, az Állatok Világnapján a Don Boscót követő titokzatos kutyáról, Grigióról, a Szürkéről emlékezünk meg.

Vannak kutyák, akik megmentették tulajdonosuk életét, olyan kutyák, akik segítik az igazságszolgáltatást, tudunk háborúban harcoló kutyákról, és olyan kutyákról, akik annyira lojálisak voltak és olyan jól szolgáltak, hogy történeteik a történelem részévé váltak. Ilyen volt az a kutya is, aki Don Boscóhoz csatlakozott, a neve egyszerűen "Grigio" – vagyis Szürke.

Grigio olyan volt, mint a többi kutya, akikről hallottunk vagy olvastunk, egy különbséggel: senki sem tudta, honnan jött, és senki sem tudott arról, hová ment.

Hadd írjam le a történetét:

Bosco Szent János, a szaléziak szeretett alapítója egy nap későn tért haza. Mert nagyon jó volt, igazi és nagy szent, sok gonosz ember gyűlölte, és szívesen látta volna halottnak őt. Többször megtámadták, és ezen az éjszakán, miközben Torino elhagyott utcáin igyekezett hazafelé, egy kicsit aggódott, habár rendkívül erős ember volt.

Hirtelen arra lett figyelmes, hogy egy nagy kutya közeledik hozzá. Mérete és megjelenése olyan volt, mint egy farkasé, hosszú orra volt, hegyes füle és szürke bundája. Don Bosco először attól tartott, hogy a kutya megtámadja, de ahogy közeledett, látszott, hogy kedves és barátságos. Csóválta a farkát, Don Bosco kezébe dugta az orrát, és óvatosan a reverendájára tette a mancsát. A kutya követte a hazafelé vezető úton, egészen az Oratórium kapujáig. És akkor eltűnt!

És ettől fogva minden alkalommal, amikor Don Bosco későn járta a város utcáit, a szürke kutya megjelent a semmiből és hűségesen követte őt. Don Bosco Grigiónak nevezte, ami olaszul szürkét jelent, mert a szőre szürke volt. Az Oratórium növendéke, Carlo Tomatis így írt róla: „Félelmetes kinézetű kutya volt. Amikor Margit mama meglátta, ijedtében mindig ezt mondta: »Micsoda ronda állat«. Szinte úgy nézett ki, mint egy farkas: hosszú volt az orra, fülei egyenesen álltak, szürke volt a színe és legalább egy méter magas volt.”

Egyik éjszaka Don Bosco egy jó barátja társaságában tért haza az Oratóriumba. Az út nagy részében együtt mentek, de egy bizonyos ponton külön kellett válniuk. Mielőtt a két férfi elszakadt volna egymástól, Don Bosco a Madonna védelméért imádkozott, és a maradék utat az őrangyalának ajánlotta. Amint ezt az imát elmondta, Grigio megjelent előttük. A meglátva a kutyát, Don Bosco barátja megijedt.
- Ne aggódj - mondta Don Bosco -, Grigio a barátom.
De nem tudta a társát meggyőzni, aki megpróbálta elűzni a kutyát, és még néhány követ is felé dobott. Grigiót többször is eltalálta, de az a legkisebb reakciót sem mutatta. Don Bosco barátja csodálkozott.
- Don Bosco, ez nem lehet igazi kutya! Ez egy szellem!
A férfi annyira izgatott volt, hogy elkísérte Don Boscót az Oratórium bejáratához, ahol Grigio hirtelen eltűnt.
- Mit jelentsen ez? - akarta tudni a férfi. - Hová ment? Valódi kutya volt?!
Erre a férfi már olyan ideges volt és annyira félt, hogy egész testében remegett. Don Boscónak két nagyfiút kellett megkérnie, hogy kísérjék haza a barátját!

Don Bosco Oratóriumi emlékirataiban maga is megemlékezett Grigióról:

„A Szürke kutya sokféle beszédre és találgatásra adott okot. Közületek sokan látták és simogatták is. Félretéve most a titokzatos történeteket, melyeket róla mesélnek, én csak azt tárom elétek, ami színigaz. Az ellenem irányuló gyakori merényletek miatt azt tanácsolták, ne járkáljak egyedül Torinóba jövet-menet. Abban az időben az elmegyógyintézet volt az utolsó épület az Oratórium előtt, onnantól kezdve kökénybokrok és akácok között vitt az út.

Egy koromsötét estén, igen későn, nem minden félelem nélkül igyekeztem hazafelé, mikor egyszer csak egy hatalmas kutyát látok magam mellett, amely első ránézésre igen megrémített. Nem mutatkozott azonban ellenségesnek, hanem inkább barátságosan odadörgölődzött hozzám, mintha én volnék a gazdája, így aztán gyorsan összebarátkoztunk, és egészen az Oratóriumig elkísért. Ez az eset még sok estén megismétlődött, úgyhogy azt mondhatom, a Szürke nagyon nagy szolgálatokat tett nekem.

Íme, néhány példa. 1854. november végén, nedves, ködös éjszakában jöttem haza a város felől, és le akarva rövidíteni magányos utamat, leereszkedtem azon az úton, mely a Consolata felől a Cottolengo felé visz. Egyszer csak észrevettem, hogy csekély távolságra két ember megy előttem. Valahányszor gyorsítottam vagy lassítottam a lépteimet, ők is ugyanúgy tettek. Amikor át akartam térni az út másik oldalára, hogy elkerüljem a találkozást, ők ügyesen elém vágtak. Próbáltam visszafordulni, de már késő volt: azok hirtelen hátraugrottak, és minden zaj nélkül egy köpönyeget dobtak a fejemre. Küzdöttem, hogy ledobjam magamról, de hasztalanul, sőt az egyik még a számat is be akarta tömni egy zsebkendővel. Kiáltani akartam, de már nem tudtam. Abban a pillanatban megjelent a Szürke és farkasüvöltéssel rávetette magát támadóimra: az egyiknek az arcába mart tappancsaival, a másikat kitátott szájával fenyegette úgy, hogy előbb a kutyát kellett volna lekötözniük.
- Szólítsa vissza a kutyát – kiáltották reszketve.
- Majd ha békén hagyják a járókelőket – válaszoltam.
- Szóljon azonnal a kutyájának – ordították.
A Szürke tovább üvöltött, akár egy farkas, vagy inkább, mint egy dühös medve.
A két útonálló elinalt, de a kutya mellettem maradt egészen a Cottolengo Intézetig. Itt kissé összeszedtem magam, helyrebillentettem lelki egyensúlyomat egy üdítő itallal, melyet az Intézet kegyes szeretete mindig a legjobbkor kínál, és ezzel megerősítve hazamentem.

Valahányszor kíséret nélkül, este indultam hazafelé, a házakat elhagyva mindig előkerült valahonnan a Szürke. Az Oratórium növendékei is többször látták, de egyszer igazi komédiát játszott velünk. A házbeli fiúk meglátták, hogy bejön az udvarba: az egyik meg akarta ütni, a másik kövekkel akarta megdobálni.
- Ne bántsátok - mondta Buzzetti József, - ez Don Bosco kutyája.
Erre aztán összevissza simogatták, majd hozzám vezették. Én vacsoránál ültem a refektóriumban kispapok, papok és édesanyám társaságában. A váratlan látvány mindenkit megijesztett.
- Nem féljetek - mondtam -, ez az én Szürkém, hadd jöjjön be!
És valóban, a kutya körbeszaladta az asztalt, majd nagy vidáman megállapodott mellettem. Megcirógattam és megkínáltam levessel, kenyérrel és hússal, de mindent visszautasított, még az orrát sem dugta bele.
- Hát akkor mit akarsz? – kérdeztem. De ő csak hegyezte a fülét és csóválta a farkát.
- Ha se nem eszel, se nem iszol, eredj Isten hírével – mondtam neki végül.
De a kutya továbbra is elégedetten üldögélt, fejét a szalvétámra tette, mintha szólni akarna hozzám és jó estét kívánni, később pedig a fiúk nagy vidámság és csodálkozó kiáltások közepette kivitték. Emlékszem, hogy aznap este későn értem haza, egy barátom hozott el a kocsiján.

A Szürkét 1866-ban láttam utoljára, amikor Murialdóból Moncuccóba mentem Moglia Lajos barátomhoz. A buttiglierai plébános egy darabig el akart kísérni, emiatt aztán félúton rámesteledett.
- Bárcsak itt lenne az én Szürkém, milyen nagy szükségem volna most rá! - mondtam magamban.
Azzal nekivágtam egy mezőnek, hogy élvezzem a lenyugvó nap utolsó sugarát. Abban a pillanatban megláttam, hogy vidám farkcsóválással rohan felém a Szürke, és el is kísért a hátralevő, még három kilométeres úton. Amikor megérkeztem a barátom házához, ahol már vártak, figyelmeztettek, hogy kerüljek a másik kapuhoz, nehogy az én Szürkém nekiugorjon a háziak két nagy kutyájának. Még széttépnék egymást, ha összeeresztenénk őket. Sokat beszélgettünk a családdal, majd leültünk vacsorázni, útitársamat pedig a szoba sarkában hagytuk pihenni. A vacsora végeztével a barátom így szólt:
- Adjunk valamit a Szürkének is – azzal fogott egy darab kenyeret és kivitte a kutyának, ami után tűvé tettük az egész házat. A Szürke azonban nem volt már sehol. Mindenki csodálkozott, mivel ajtót és ablakot nem nyitottak, és a ház kutyái sem jelezték, hogy kiment volna a házból. Újra átkutattunk mindent a felső lakrészben, de senki sem bukkant rá.

Ez az utolsó hírem a Szürkéről, mely oly sok találgatásra és szóbeszédre adott okot. Sose tudtam meg, ki volt a gazdája. Én csak azt tudom, hogy ez az állat rengeteg veszélyben az igazi gondviselést jelentette számomra.”

Mivel magyarázhatnánk meg Grigio hihetetlen időzítését és cselekedeteit? Hogyan lehetséges, hogy a megfelelő pillanatban rejtélyesen megjelent, és nem egy, de számos alkalommal szó szerint megmentette Don Bosco életét? Hogyan tűnt fel a semmiből? Netán Grigio egy őrangyal volt kutya formájában? Vagy egyszerűen egy olyan kutya volt, amelyet titokban Isten vezérelt, hogy megvédje Don Boscót? Egy dolog biztos: Isten Bosco Szent Jánossal volt, mert teljes mértékben az Ő szolgálatára adta magát, és Isten hihetetlen csodákat művelt közbenjárásával, hogy szent példaképe legyen minden szegény fiúnak az általa alapított oratóriumban, amely mennyei menedék lett számukra.

Szaléziak.HU

 

Kapcsolódó cikkek

Olaszország - Don Bosco története megelevenedik Valdocco falain

Olaszország - Don Bosco története megelevenedik Valdocco falain

#Szalézi világ 2018-09-19, Szerda

"Szeressétek azt, amit a fiatalok szeretnek, hogy ők is szeressék azt, amit ti szerettek" - Don Boscónak ez a híres mondása újraéledni látszik Valdocco és..

Franciaország - "Menj a kúthoz!" - nevelés Don Bosco szerint

Franciaország - "Menj a kúthoz!" - nevelés Don Bosco szerint

#Szalézi világ 2018-08-20, Hétfő

Amikor a nevelők azzal a panasszal mentek Don Boscóhoz, hogy a fiatalok nem hallgatnak rájuk, és nem tudják, hogyan kezeljék őket, Don Bosco azt mondta nekik:..

Don Bosco mindig időszerű

Don Bosco mindig időszerű

#Szalézi világ 2018-08-16, Csütörtök

2018. augusztus 16-án, Bosco Szent János 203-ik születésnapján szentünk alakjáról és tevékenységéről elmélkedünk, ami az idők sodrásában sem veszített..

Az építész, aki megépítette Don Bosco álmát

Az építész, aki megépítette Don Bosco álmát

#Szalézi világ 2018-08-03, Péntek

A szaléziak főtemploma, a torinói Segítő Szűz Mária-bazilika felszentelésének 150. évfordulója kapcsán nem feledkezhetünk meg Antonio Spezia olasz mérnök..

Keresztelő Szent János ünnepén, Don Bosco névnapján

Keresztelő Szent János ünnepén, Don Bosco névnapján

#Szalézi világ 2018-06-24, Vasárnap

Június 24-én, Keresztelő Szent János ünnepén, Don Bosco névnapján hagyományosan utódait, a mindenkori rendfőnököket ünnepli a Szalézi Társaság.

Címkék

adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • Albertfalva • áldozat • állandó • Amerika • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ázsia • béke • betegség • bevándorlók • bicentenárium • boldoggá avatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • Clarisseum • család • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • díj • Don Bosco • Don Bosco Iskola • Don Bosco Kiadó • Don Bosco Nővérek • Don Bosco Sportközpont • Egyesült Királyság • egyetemes káptalan • együttműködés • életvédelem • elhunyt • elismerés • elkísérés • elmélkedés • előadás • emberkereskedelem • emlékhely • ...
Összes címke
< Ferenc pápa homíliája a fiataloknak szentelt püspöki szinódus nyitószentmiséjénÓbuda - Szeptemberi zarándoklatok >