Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Kazincbarcika – Törj ki a csendből!

Kazincbarcika – Törj ki a csendből!

Kazincbarcika – Törj ki a csendből!

2018-03-23 Péntek   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Kazincbarcika  • Don Bosco Szakközépiskola  • program  •

Oláh Gergő egyik ismert slágerének a címe lett a mottója annak a turnénak, melyet az X-faktor nyerteseként híressé vált énekes azzal a céllal kezdeményezett, hogy személyes példáján keresztül szolgálja a hátrányos helyzetű, illetve a cigány fiatalok felemelkedését.

Oláh Gergő a Don Bosco Iskola diákjait március 20-án fogadta a Don Bosco Sportközpontban, ahol rövid előadás keretében beszélt az életéről, gyerekkoráról, indulásáról. Elmondta, hogy a hit erejében bízva, kitartással és kemény harccal jutott el a siker kapujába, és boldogságát az őt körülvevő emberek, családtagok és barátok szeretetteljes közösségében találta meg.

Elmondása szerint célul tűzte ki, hogy segítőivel együtt tegyen azért, hogy a roma fiatalok higgyenek önmagukban. Gergő személyisége, hitelessége magával ragadta a diákokat, akik együtt énekelték vele a legismertebb dalait. Rácz Etelka, 1/9/l osztályos tanulónak abban a szerencsében volt része, hogy duettet énekelhetett a sztárvendéggel.

Köszönjük Oláh Gergőnek, hogy a Don Bosco Iskola is részese lehetett az általa megálmodott programsorozatnak.

 

www.don-bosco.sulinet.hu/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Péliföldszentkereszt - "Utazók napja" Szent Kristóf-napi járműmegáldással

Péliföldszentkereszt - "Utazók napja" Szent Kristóf-napi járműmegáldással

#Magyar Tartomány 2020-07-27, Hétfő

Változatos programkínálattal emlékeztek meg Szent Kristófról július 25-én Péliföldszentkereszten: a Gerecse Natúrpark Látogatóközpontban "Utazók napja"..

Kazincbarcika - Új műhelycsarnok épül a Don Boscóban

Kazincbarcika - Új műhelycsarnok épül a Don Boscóban

#Magyar Tartomány 2020-07-25, Szombat

Tedd Képessé néven szakképzés-fejlesztési mintaprogram indul a Don Bosco Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégiumban. A..

Az élet harmóniája - interjú Kukuczka Robert atyával

Az élet harmóniája - interjú Kukuczka Robert atyával

#Magyar Tartomány 2020-07-08, Szerda

Sikerorientált, túlhajszolt világunkban folyamatosan keresünk valami fogódzót, amelybe kapaszkodva rálelhetünk a békére. Arra a harmóniára, ami elvezet..

Kazincbarcika – Don Bosco Sportnap

Kazincbarcika – Don Bosco Sportnap

#Magyar Tartomány 2020-06-28, Vasárnap

A Don Bosco Szakközépiskola testnevelői, mentor tanárai és a Szalézi Kft. szakoktatói június 25-én sportnapot rendeztek a szakmai gyakorlaton levő diákok..

Kazincbarcika – Kirner Zoltán atya ezüstmiséje

Kazincbarcika – Kirner Zoltán atya ezüstmiséje

#Magyar Tartomány 2020-06-14, Vasárnap

Június 14-én, Úrnapján ünnepelték Kazincbarcikán Kirner Zoltán atya ezüstmiséjét, papságának 25. évfordulóját. Az ünnepi szentmise 10.30-kor kezdődött..

Címkék

 • 1% • 28EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldozat • állandó • állás • Amerika • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ázsia • béke • betegség • bevándorlók • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • digitális oktatás • díj • Don Bosco • Don Bosco Kiadó • Don Bosco Nővérek • Don Bosco Sportközpont • Don Bosco Szakközépiskola • Don Bosco Szalézi Társasága • Egyesült Királyság • ...
Összes címke
< Kazincbarcika – Márciusi megemlékezés a Don Bosco IskolábanIfjú szentjeink - Isten Szolgálója Bódi Mária Magdolna >