Főoldal / Magyar Tartomány / Mesél a szalézi múlt - P. Matkovics János SDB
Mesél a szalézi múlt - P. Matkovics János SDB
2022-07-19 Kedd | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
tartománytörténet • misszionárius • szalézi élet • megemlékezés • történelem •
Matkovics János atya (1907 – 1944) szalézi misszionáriusként Kínában működött nagy odaadással, amihez a szegénység párosult. Mindent megtett a szegények, a betegek felkarolása érdekében. Utolsó útjára éjnek idején egyedül vállalkozott. Szeretetszolgálatának az áldozata let: rablók támadtak rá, kifosztották és meggyilkolták.
Matkovics János 1907. november 4-én született Markotabögödén. A jó keresztény családban magába szívta a vallásos élet szépségét, ezért már korai gyermekéveiben megtapasztalta a mindenkori lemondást és az Istennek szentelt élet szépségeit. Miután megismerkedett Don Bosco életével és a hazánkban éppen kibontakozó szalézi élettel, lelkesen jelentkezett szalézinak, 1925-ben megkezdte jelölt évét Péliföldszentkereszten, majd 1926. augusztus 15-én fogadalommal kötelezte el magát a Szalézi Társaságban.
Kirschner Antal szalézi miszszionárius 1928-ban hazalátogatott és megnyerte a fiatal János kispapot, hogy kövesse őt Kínába. Miután elöljárói teljesítették kérését, 1928-ban útnak indult Kína felé és hosszú, nehéz hajóút után megérkezett küldetési helyére Macaóba. Itt kezdte meg a nehéz harcot a kínai nyelv elsajátításáért. Mindenben megállta helyét, ezért elöljárói 120-150 kisdiák felügyeletével bízták meg. Nem volt könnyű ezt a feladatot elvégezni, de Matkovics János teljesítette. A huncut kópék, végül is egészen megszerették, és engedelmesek lettek annyira, hogy elég volt részéről egyetlen szemrándítás, hogy kötelességüket elvégezzék, és hogy a későbbi években is őszinte elismeréssel emlékezzenek rá.
A gyakorló évek után elöljárói Hong Kongba küldték a teológiai tanulmányok elvégzésére. Emellett a kápolna gondozásával bízták meg, amit ő példásan tisztán tartott. Gyakran megtörtént vele, hogy maláriás rohamokat kellett elviselnie s emiatt otthagynia a kápolnai munkáját és az iskolapadokat: ám mihelyt visszatért ereje, már a helyén volt, mint csodálatos példája a hűségnek és az áldozatosságnak.
1932-ben, távol szeretett hazájától tett örökfogadalmat, 1936-ban pedig végre elérte célját: pappá szentelték. Mint újmisés pap végre megkezdhette missziós küldetését. Elöljárói igen nehéz helyre küldték, a Shiu Chow-i vikariátusba és a Yan Fa-i körzetbe, ahol nem voltak sem utak, sem szükséges eszközök.
Úttalan utakon, ösvényeken, nehezen járható ösvényeken tette meg gyalog, sokszor napokon keresztül tartó missziós útjait. A lakosság nélkülözött és nyomorgott. A kis létszámú keresztény közösség is igen szegényes körülmények között élt. Matkovics atya sorsközösséget vállalt, mindenét megosztotta velük. Igen nagy szegénységben élt, de még így is mindenben segítette híveit. Lemondott a neki járó személyzetről, minden kényelemről, magányosan élt, igen szerényen étkezett, étkezései csupán csak egyszerű ebédből álltak. Utait gyalog tette meg, batyuját a vállán cipelve.
Püspöke észrevette nyomorát, szegénységét, leépült egészségét, ezért 1938-ban amikor Budapesten tartották meg az Eucharisztikus Világkongresszust, erre az alkalomra hazaküldte pihenni, egészségét rendbe hozni. Igazából ekkor sem pihent, hanem vetített előadásokat tartott kínai élményeiről, tevékenységéről.
Néhány hónap itthonlét után ismét visszatért misszós helyére. Várt rá a kemény missziós munka, a fáradság, a nélkülözés. Európa ekkor a II. Világháború küszöbén állt, és amikor visszatért Yanfa-ba, érezte a japán előrenyomulás hevét: patrióta propaganda ösztönözte a lakosságot, hogy óvakodjanak a külföldi kémektől; a terület hemzsegett a japán betolakodóktól és a mindkét oldalról nyerészkedőktől. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a lakosság biztonságérzete megszűt. Matkovics atya egészsége ismét megromlott, maláriában szenvedett, sokszor gyötörte a magas láz. Ennek ellenére is folytatta lelkipásztori küldetését távolt a rendtársaitól, egyedül. A Yan Fa-i körzetnek három székhelye volt, hol az egyik, hol a másik két hely valamelyikén tartózkodott. Napokig kellett utaznia, hogy találkozzon rendtársaival. A hosszú utat legtöbbször éjszaka tette meg, hogy kímélje magát a nagy meleg miatt. Ez volt a veszte. 1944 elején, a kínai újév napjaiban útra kelt, hogy meglátogassa híveit. Megtámadták, csomagjait, amit hátán vitt, elvették tőle, őt magát pedig meggyilkolták.
Mivel nem adott életjelet magáról, egyik rendtársa hosszasan kereste. Értesítette a hatóságokat is. Így találtak rá egy közeli erdő bokrai között. Kirschner atya a helyszínre sietett és azonosította Matkovics János holttestét. Ho Sai-ban temették el, az ottani Szent József templom kertjében.
A vértanúhalált halt misszionárius tragédiájáról évtizedeken át, vélt vagy valós félelem miat hallgatni kellett. 1994-ben, halálának 50. évfordulóján szülőfalujában a község példás összefogásával emléktáblát avattak, amelyen emlékeztetőül az utókornak, megörökítették Matkovics János szalézi szerzetes pap, kínai missszionárius emlékét.
Szaléziak.HU
