Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Nyergesújfalu - Éjszakai zarándoklat Szalézi Szent Ferenc tiszteletére

Nyergesújfalu - Éjszakai zarándoklat Szalézi Szent Ferenc tiszteletére

Nyergesújfalu - Éjszakai zarándoklat Szalézi Szent Ferenc tiszteletére

2018-01-22 Hétfő   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

zarándoklat  • Szalézi Szent Ferenc  • Zafféry Károly Szalézi Középiskola  •

Már nyolc évre visszatekintő hagyomány a nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskolában, hogy a szalézi rend névadójára és védőszentjére, Szalézi Szent Ferencre emlékezve januárban éjszakai zarándoklatra indulnak az erre vállalkozók Nyergesújfaluról Péliföldszentkeresztre. Idén január 19-én, pénteken indult útnak az iskola diákjaiból, szülőkből és tanárokból álló 44 fős csapat Mogyorósbánya érintésével Péliföldszentkeresztre.

A zarándokokat idén is Ridly István testnevelőtanár vezette. A diákokon és oratoristákon kívül a résztvevők között volt több tanár és az iskola igazgatója, Lengyel Attila is. Útközben többször megállva Derossi atya emlékeztetett arra, hogy a túrát a szalézi rend védőszentjének és névadójának tiszteletére szervezték.

Szalézi Szent Ferencet (emléknapja január 24-én van) 1593. december 18-án szentelték pappá, és először Chablais vidékének lelkipásztori ellátását bízták rá, ahol akkoriban teret hódított a kálvinizmus. A sok ellenségeskedés és a testi nyomorúság sem tántorította el Szent Ferencet, hogy elvigye a kis alpesi falvakba a keresztény tanítást, hiszen arra felé évek óta nem járt katolikus pap. Ekkor gyakran előfordult, hogy útközben érte az este, és a szabadban kellett töltenie a téli éjszakát.

Mogyorósbányára érve a csapat a helyi templomban megpihenve részt vett a Derossi atya által celebrált szentmisén. Éjfélre értek Péliföldszentkeresztre, ahol meleg teával és zsíros kenyérrel várta a megfáradt, sáros zarándokokat Nádudvari Géza testvér.

 

zaffery-szalezi.hu/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Nyergesújfalu – Farsangi percek az Idősek Otthonában

Nyergesújfalu – Farsangi percek az Idősek Otthonában

#Magyar Tartomány 2024-02-12, Hétfő

A nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskola diákjai 2024. február 6-án ellátogattak a helyi Szent Mihály Idősek Otthonába, ahol egy vidám, színes,..

Nyergesújfalu – Könyvtárköltöztetés összefogással

Nyergesújfalu – Könyvtárköltöztetés összefogással

#Magyar Tartomány 2024-02-08, Csütörtök

A nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskola tanulóinak és tanárainak részvételével február 7-én közel 1000 ember több mint 1000 darab könyvet..

Szalézi Szent Ferenc – az emberi szívhez szólás művészete

Szalézi Szent Ferenc – az emberi szívhez szólás művészete

#Szalézi világ 2024-01-24, Szerda

Szalézi Szent Ferenc ünnepén Gildasio Mendes atya, a szalézi rend tömegtájékoztatási főtanácsosa a vele készült interjúban kijelenti: „A genfi püspök..

Szalézi Szent Ferenc, a humanizmus modellje Don Bosco számára

Szalézi Szent Ferenc, a humanizmus modellje Don Bosco számára

#Aktuális 2024-01-24, Szerda

A Szalézi Szent Ferenc Oratórium volt a nagy szalézi munka magja. Az oratóriumot alkotó gyermekek és fiatalok kis csoportjával Don Bosco megalapította az új..

Kilenced Bosco Szent János közbenjárásáért - 3. nap

Kilenced Bosco Szent János közbenjárásáért - 3. nap

#Magyar Tartomány 2024-01-24, Szerda

Január 24., (Szalézi Szent Ferenc ünnepe) 3. NAP: A SZENTLÉLEK VEZETÉSÉÉRT

Címkék

 • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • csoda • ...
Összes címke
< Olaszország – Torinóban befejeződtek a Szalézi Család Lelkiségi NapjaiKazincbarcika – Új igazgató a Don Bosco Sportközpont élén >