Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Péliföldszentkereszt – „ECHO” – őszi animátortalálkozó

Péliföldszentkereszt – „ECHO” – őszi animátortalálkozó

Péliföldszentkereszt – „ECHO” – őszi animátortalálkozó

2019-11-07 Csütörtök   |   #Magyar Tartomány

animátor  • találkozó  • Péliföldszentkereszt  •

Idén különleges helyszínen, Péliföldszentkereszten került megrendezésre október 18-20. között az őszi szalézi animátortalálkozó. A téma alapötletét a „Szálljunk magasra” című kis füzet adta, melyet a milánói egyházmegye állított össze.

Mit is jelent az EcHO? Először persze mindenkinek a tihanyi visszhang jut eszébe, de mi más jelentést is adtunk neki. Ec, mint eucharisztia, H, mint hivatás, O, mint oratórium.

A nyári ministránstáborban már elkezdődött a 2020-as NEK-re a készülés és mi is folytattuk az animátorokkal. A hivatás minden képzésnek egy fő eleme, hiszen célunk, hogy fiatalok megtalálják Isten által nekik szánt küldetést. Az oratórium, pedig az a hely ahol a hivatás kibontakozhat. Ennek a három pillérnek a kapcsolatát jártuk körbe az előadások alatt.

Péntek este az ismerkedés és témabevezetés után, Kovács Sándor szalézi szerzetes vezetésével egy lelki esten vettünk részt, majd az este szentségimádással, beszélgetéssel zárult. Az Oratórium – Hivatás témát Gamon Ewa nővér egy interaktív foglalkozás kereteiben adta át. Az Eucharisztia – Oratórium kapcsolatáról Ábrahám Béla tartományfőnök atya beszélt a fiataloknak. Vasárnap Derossi Raja szalézi atya az Eucharisztia – Hivatás témát járta körbe. Szombat délután hagyományainkhoz híven, gyakorlati műhelyeken vettek részt a fiatalok. Nagyon jó volt látni, hogy a műhelyek nagy részét szalézi animátorok vezették. Volt szó Biblia magyarázatról, imaalkatokról, de még arról is hogyan maradjunk a nehéz hétköznapokban is hiteles keresztények. Belestünk a sekrestyébe, ahol megismerkedhettünk azokkal az eszközökkel melyeket a szentmiséken használnak, a kreatívabbak baseball sapkát hímezhettek, akik pedig messzi kultúrára vágynak, beszámolót hallhattak a missziós önkéntesek útjairól. Gadácsi Péter a fiatalokkal képzeletbeli túrát vezetett az épülő Gerecse Natúrpark Látogatóközpontban. Este egy „vita asztal” keretein belül kíváncsiak voltunk a fiatalok visszajelzéseire ezért, 11 asztal 11 témával várta a fiatalokat. Szó volt a szalézi animátorok céljáról, az oratóriumról illetve hogy mit üzenne ma Don Bosco nekünk. Különleges nap volt a szombati, hiszen ugyanezen a napon 6 évvel ezelőtt közbenjárónk lett a mennyországban, megemlékeztünk Sándor István boldoggáavatásáról. Vasárnap délelőtt Ferenc pápa „Laudato si” kezdetű enciklikája alapján, Béla atya beszélt nekünk a teremtésvédelem aktualitásairól, fontosságáról.

Egy fontos találkozásra hívtuk meg a fiatalokat, hogy együtt reptessük a papírsárkányokat, és bízzanak a gondviselésben hivatásuk keresésében, bátran térdeljenek az Eucharisztia elé és a küldetésüket gyakorolják a szalézi oratóriumokban. Reméljük, hogy sok gondolat visszhangzik a fiatalokban a képzés után.

 

Szlávik Adél – SZALIM/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Nyergesújfalu - Éjszakai zarándoklat

Nyergesújfalu - Éjszakai zarándoklat

#Magyar Tartomány 2020-01-18, Tegnap

Már hagyomány, hogy minden év januárjában a Nyergesújfaluban működő Szalézi Oratórium és a Zafféry Károly Szalézi Középiskola közös szervezésében,..

Nagyböjti lelki hétvégék a szaléziakkal 2020-ban – jegyezd fel a dátumot!

Nagyböjti lelki hétvégék a szaléziakkal 2020-ban – jegyezd fel a dátumot!

#Magyar Tartomány 2020-01-15, Szerda

Még javában tart a farsangi időszak, de mi már a nagyböjti időre gondolva emlékeztetünk arra, hogy idén február 26-án kezdődik a nagyböjt és a Don Bosco..

Torinóban rendezik a következő európai taizéi találkozót

Torinóban rendezik a következő európai taizéi találkozót

#Aktuális 2020-01-11, Szombat

2019. december 28. és 2020. január 1. között a lengyelországi Wrocławban zajlott a Taizéi Közösség 42. európai találkozója, melyet Mindig úton, de nem..

Budapest – Munkatársi formációfelelősök találkozója

Budapest – Munkatársi formációfelelősök találkozója

#Magyar Tartomány 2020-01-04, Szombat

Óbudán tartották január 4-én a szalézi munkatársi csoportok formációfelelőseinek találkozóját Sárvári Miklós, a munkatársak formációfelelőse..

Péliföldszentkereszt – Téli Szalézi Zenetábor

Péliföldszentkereszt – Téli Szalézi Zenetábor

#Magyar Tartomány 2019-12-22, Vasárnap

Már lehet jelentkezni a Téli Zenetáborra! A szervezők szeretettel hívják a zenélni, énekelni szerető 12 és 30 év közötti fiatalokat az első Téli Szalézi..

Címkék

28EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • Albertfalva • áldozat • állandó • Amerika • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ázsia • béke • betegség • bevándorlók • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • díj • Don Bosco • Don Bosco Kiadó • Don Bosco Nővérek • Don Bosco Sportközpont • Don Bosco Szakközépiskola • Don Bosco Szalézi Társasága • Egyesült Királyság • Egyetemes Káptalan • Egyetemes Tanács • együttműködés • életvédelem • elhunyt • ...
Összes címke
< Nyergesújfalu - Zafférys diákok KárpátaljánKazincbarcika – A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanulóinak sportsikerei >