Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Aktuális / Roma táborból római pékségbe – Adriana új élete

Roma táborból római pékségbe – Adriana új élete

Roma táborból római pékségbe – Adriana új élete

2019-09-12 Csütörtök   |   #Aktuális

romák  •

Elhagyott, elutasított, megkülönböztetett helyzetben lévő élet egy roma táborban, majd váratlan ajándék: a választás szabadsága, hogy azt az életet élje, amelyre mindig is vágyott - ez Adriana története.

Amint elkezd beszélni, Adrianát elöntik az érzelmek. Hangja meg-megcsuklik, a szeme könnyektől ragyog, kezét összeszorítja, mintha ebből merítene bátorságot. Annak ellenére, hogy mondtam neki, hogy álljunk meg, nyugodtanadjon magának egy lélegzetnyi szünetet, megnyugtat, hogy könnyei „örömkönnyek”.

Adriana 23 éves, van háza, családja, barátai és egy római pékségben dolgozik. Szereti a munkáját, de mindenekelőtt a környéki emberekkel szeret beszélgetni. Számukra Adriana már nem az a gyanús "cigány", hanem egy ugyanolyan lány, mint sokan mások, aki osztja társainak kisebb-nagyobb álmait.

Eredet

Adriana élete nem mindig volt ilyen. Sok könnyet sírt el és ezek nem voltak „örömkönnyek”. Ő egy Olaszországban született roma, horvát apa és szerb anya leánya. A bőrén található tetoválás kitörölhetetlen jele a származásának, a szenvedésének.

Amikor 2013-ban megérkezett a Don Bosco Gyermekközpontba, hogy egy munkahelyi gyakorlati projektben vegyen részt, Adrianának csak az a ruhája volt, amit viselt és a cipő a lábán. Egy lakókocsi volt az otthona, amit a külföldön eladott földterület árából vettek. Éppen a város keleti külterületén található roma táborban parkoltak, amikor a rendőrség megérkezett.

 „Soha nem tetszett a roma élet” - mondja. „Ez egy nehéz élet, még nehezebb egy tinédzser számára. Egyik verés jön a másik után ”.

Megkülönböztetés

Adriana és családja története az elhagyatottságról és elutasításról szól, az utazásról egyik helyről a másikra, remélve, hogy valahol majd szívesen látják őket. Elsőnek az apja hagyta el az otthonát. Aztán a nagyszülei és az egyik nővére. Anyja küzdött, hogy a legjobb módon gondját viselje hat gyermekének, "mint minden roma" - mondja Adriana. Ez apró lopások elkövetésér és koldulást jelentett.

„Mi a kocsik ablakait mostuk a jelzőlámpáknál és az utcán aludtunk. Időnként, ha szerencsénk volt, akármilyen abszurdnak is hangzik, a rendőrségen vagy a kórház sürgősségi szobájában aludtunk. Legalább tető volt a fejünk felett. 8 éves koromtól 15 éves koromig így éltem. Így látják az emberek a romákat: mint egy bűnöző, aki másokat is bánt, még akkor is, ha más vagy."

A fordulópont

A fordulópont egy nyári napon érkezett Adriana anyjának megtérésével. Kétségbeesett volt és beteg, és úgy döntött, hogy bemegy egy evangélikus templomba. A Krisztussal való találkozás, a közösség fogadtatása, az ima erőssége felébresztette benne a vágyat, hogy radikális döntést kell hoznia: örökre hagyja abba a roma életet, és integrálódjon a világba - a „gagé” világba (a fogalom, amellyel a roma emberek jelzik azokat, akik nem cigány nemzetiségűek).

„Anyám megadta nekünk a lehetőséget, hogy szabadon döntsünk arról, melyik életet válasszuk” - mondja Adriana. És mi választottunk. De a mi népünk szemében ez rossznak számított, rosszul bántak velünk, és ők is hátrányosan megkülönböztettek. Sokan azt mondták: bűnöző voltál, most meg Istenről beszélsz velem, viccelsz? Amit mondasz, az furcsa, nem igaz." De Adriana számára az új élet, ami egy ugrást jelentett az ismeretlenbe, volt a legfényesebb és leginkább "normális" dolog, ami vele történt. Leírja a segítséget , amit a közösség tagjaitól kapott és milyen rendkívüli volt látni az előítélet hiányát a szemükben.

"Ostobanak tűnhet, de szeretettel bántak velem, és ez továbbra is így van, miközben tudták, hogy roma vagyok. Egy nap valaki azt mondta nekem: Isten szemében mindannyian egyenlők vagyunk, mert mind a gyermekei vagyunk, és gyermekeiként testvérek is vagyunk. "Isten", ezt a nevet ismétli Adriana a leggyakrabban, és minden alkalommal úgy tűnik, hogy hálaadó imát mond. Atya Isten, aki soha nem hagyja el őt. A barát, akinek elmondhatja minden félelmét, de a sikereit, a reményeit is.

Mozgás közben

Anyja megtérése és jobbá válása egy olyan időszakban történt, amikor Adriana apja távol volt. Valójában a börtönben. De amint elengedték, a család költözött, először Nápolyba, majd Spanyolországba, ahol nyolc hónapig éltek. Ott a gyerekek életükben először jártak iskolába. A spanyol tapasztalat azonban hamarosan véget ért a szülei között újonnan felmerülő problémák és viták miatt. Visszatértek Olaszországba, majd Franciaországba mentek.

A biztosítási pénzből, amelyet Adriana balesete után kaptak, a család telket vásárolt, egy házat építsen. De problémáik messze nem értek véget. A gyerekek ismét elkezdtek iskolába járni. Osztálytársaik mindig kinevették őket azért, mert eltávolíthatatlan tetoválásaik voltak, a bőrükbe égetett „roma” szavak. Nem tudták a nyelvet, nem voltak barátaik, még a tanárok is eltérően bántak velük. Adriana bátyja nem volt hajlandó elfogadni ezt az életmódváltást, és elmenekült, hogy titokban feleségül vegyen egy fiatal roma férfit.

Aztán, amikor úgy döntöttek, hogy a helyi hatóságokhoz fordulnak, hogy legalizálják helyzetüket, ugyanazok a hatóságok úgy döntöttek, hogy szétválasztják a családot. Mivel nem voltak irataik, elrendelték, hogy az anya térjen vissza Szerbiába, vagy az egész családot azonnali hatállyal deportálják. Adriana szülei úgy döntöttek, hogy visszatérnek Olaszországba, de mivel nincs pénzük, el kellett adniuk a földet.

Isten keze

Amint megérkeztek Olaszországba, Adriana apja ismét elhagyta a családot. Végül egy autóban aludtak, amíg az anyjuknak sikerült megvásárolnia a hírhedt lakóautót, amelyet később a rendőrség lefoglalt.

A család „vendégekként” töltött egy hetet egy római kórház sürgősségi szobájában. Majd anyai nagyanyja meghívta őket, hogy költözzenek el vele a roma táborba. A meghívás egy feltétellel jött létre, ami nem képezhette alku tárgyát: fel kellett adniuk szabadságukat és elfogadni a tábor szabályait és életmódját. Ezek a szabályok tartalmazták a lányok házasságának megszervezését és hogy a többi gyermeket elküldték volna lopni és zsebmetszőnek. Adriana anyja visszautasította ezt.

Ezután váratlanul a Don Bosco Központ „Isten kezévé” vált, egy láthatatlan kéz, amely lehetővé tette Adriana számára a végleges kiugrást. A központ üzemeltetői ideiglenes lakhatást találtak a család számára. Jótevők vállalták a pénzügyi támogatásukat is, legalábbis a legalapvetőbb igényeik kielégítése érdekében.

A munka csodája

Adriana abban az időben 17 éves volt. A Don Bosco Gyermek Befogadó Központ által biztosított szakmai gyakorlat révén állást találtak neki. Megkezdődtek a támogatási és orientációs interjúk. Adriana szakács akart lenni. Szerette kezét a lisztbe fúrni; szerette a gondolatot, hogy valakinek ételt készítsen.

2014 júniusában megszerezte középiskolai végzettségét és az első valódi állását egy római kávézóban. Ott megtanulta, hogyan kell vezetni egy kis konyhát. Azt is megtanulta, hogyan kell megbirkózni a szabályokkal, rendeletekkel és a felelősségvállalás világával. Néha dühbe gurult, mert érezte, hogy túl lassú és ügyetlen. Folyamatosan félt, hogy hibát követ el és eltör valamit. De minden reggel, amikor megszólalt az ébresztőóra, örült, hogy felkelhet és dolgozni mehet. "Olyan volt, mint egy álom. A hónap végén azt mondtam, wow nekem van fizetésem. Gyönyörű volt és abszurd is."

Miután a kávézóban elvégezte a szakmai gyakorlatot, feltűrte az ingujját, a hitével támogatva továbbindult és elhatározta, hogy örökre megváltoztatja a sorsát. "Voltak olyan napok is, amikor mindent el akartam adni. Sírtam" - folytatja. Nem hagyhatta, hogy a roma emberek lássák sírni, és folyamatos zaklatták. Az olaszok számára még mindig roma volt és volt olyan hely, ahová még csak be sem léphetett. Még mindig kellett gondolnia fiatalabb testvéreire, az anyjára, aki beteg volt, és még mindig nem voltak iratai. Az apja jött és elment. "De én nem voltam egyedül. Isten velem volt, fogta a kezem."

Igazi otthon

2015 májusában a családnak végül felkínáltak egy rendes bérleti díjú lakást egy Róma melletti kisvárosban. Adrianának végre volt igazi ágya, konyhája és fürdőszobája. Olyan volt, mintha neki adták volna a Holdat, mondja. Ez lehetővé tette számára, hogy kérvényezze a tartózkodási engedélyt és hozzáférjen alapvető szolgáltatásokhoz. "Mehetnék orvoshoz és kezelést kaphatnék, ami lehetetlen a romák számára".

Adriana különböző tapasztalatokkal rendelkezik, volt már háztartási alkalmazott és bébiszitter is. Ezután a család pap-barátja segített neki megtalálni jelenlegi állását a pékségben. Még mindig ott van. "Nagyon szeretem ezt a munkát. Szeretem a csevegést, miközben az emberek idejönnek, hogy kenyeret és süteményeket vásároljanak, és elmondják a történeteiket. Néha én is elmondom nekik a sajátomat."

Megkérdezem Adrianát, hogy mit mond nekik. (Magamban pedig azon gondolkodtam, hogy milyen lehet egy kempingben folyó víz nélkül élni és állandóan költözni egyik helyről a másikra.) De habozás nélkül válaszolt: "Azt mondom nekik, hogy Isten megmentett engem, érzem, hogy szeret, és hogy ez a legszebb dolog, ami a világon létezik. Tettem egy ugrást, és boldog vagyok."

 

 

 

www.vaticannews.va - Cecilia Seppia /Szaléziak

Kapcsolódó cikkek

Kazincbarcika – Tedd képessé!

Kazincbarcika – Tedd képessé!

#Magyar Tartomány 2018-12-12, Szerda

A „Tedd képessé” roma szakképzés-fejlesztési mintaprogram nyitókonferenciájának adott otthont a kazincbarcikai Don Bosco Sportközpont december 7-én. A..

Kazincbarcika – A romák világnapját ünnepelték a Don Bosco Iskolában

Kazincbarcika – A romák világnapját ünnepelték a Don Bosco Iskolában

#Magyar Tartomány 2018-04-10, Kedd

Április 9-én, hétfőn a kazincbarcikai Don Bosco Szakközépiskolában is megünnepelték a romák világnapját, romák legfontosabb nemzetközi ünnepét.

Bulgária – Szaléziak a romákért

Bulgária – Szaléziak a romákért

#Szalézi világ 2017-11-14, Kedd

Bulgáriában körülbelül egymillió roma él. Senki sem tudja a pontos számukat, de nincs munka számukra, és sok roma élete munkanélküliségbe és bűnözésbe..

Címkék

28EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • Albertfalva • áldozat • állandó • Amerika • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ázsia • béke • betegség • bevándorlók • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • díj • Don Bosco • Don Bosco Kiadó • Don Bosco Nővérek • Don Bosco Sportközpont • Don Bosco Szakközépiskola • Don Bosco Szalézi Társasága • Egyesült Királyság • egyetemes káptalan • Egyetemes Tanács • együttműködés • életvédelem • elhunyt • ...
Összes címke
< Szlovénia – Tom Uzhunallil atya látogatásaPéliföldszentkereszt – A „régebb óta fiatalok” hagyományos lelkigyakorlata >