„GYAKOROLJUK A MEGHALLGATÁS ÉS AZ ELKÍSÉRÉS MŰVÉSZETÉT” – A strenna jelmondata összecseng a szamariai asszony szívből jövő kérésével, amelyet Jézushoz intéz Jákob kútjánál. A Vele való találkozás során az asszony úgy érzi, meghallgatják, tisztelik és értékelik őt. És íme, a szíve arra ösztönzi, hogy még értékesebbet kérjen: “Uram, add nekem azt a vizet” (az élő vizet, amit felkínáltál nekem).
Ennek az evangéliumi résznek a vezérfonalát követve fogunk rávilágítani arra, a következő Püspöki Szinódus témáját is figyelembe véve (A fiatalok, a hit és a hivatástisztázás), hogy mennyire fontos a meghallgatás és az elkísérés művészetét gyakorolni az egész Szalézi Család és missziója számára. Mennyire fontos az ehhez szükséges feltételek biztosítása; hogy mennyire fontos a szolgálat, amelyet magában hordoz, mind a másik meghallgatása, mind elkísérése a keresztény hitben és hivatásban való fejlődés útján.
I. EGY TALÁLKOZÁS, AMELYET NEM LEHET FIGYELMEN KÍVÜL HAGYNI
Elmélkedésünk kiindulópontja, annak az evangéliumi részlet nyugodt és mélyreható átolvasása kell, hogy legyen, amelyet úgy ismerünk “beszélgetés a szamariai asszonnyal” (Jn 4, 3-42). Ez egy ikonikus találkozás, amelynek során megfigyelhetjük, az Úr hogyan lép vele kapcsolatba, milyen viszonyt alakít ki kettejük között, ennek mi lesz az eredménye, és mik lesznek a következményei az asszony életére nézve.
Odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus azt mondta neki: "Adj innom!" Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy élelmet vegyenek. A szamariai asszony akkor azt mondta neki: "Zsidó létedre hogyan kérhetsz te inni tőlem, aki szamariai asszony vagyok?" (Jn 4, 7-9).
Jézus kiszolgáltatott és sebezhető helyzetbe kerül. A szamaritánus asszony számára ő egy idegen, aki szomjazik, a kút mély, nem tud mivel vizet húzni magának.
Az elbeszélésből arra következtethetünk, hogy az asszonynak kétes hírneve van, családi állapota nem rendezett.
Ezenkívül, Jézus és a szamaritánus asszony között bizonyos etnikai és vallási ellentétek is vannak, az akkori szokások szerint szégyenteljes és törvénysértő volt vizet kérni ettől az asszonytól.
A mi nézőpontunkból megfigyelhetünk valami nagyon érdekeset: egy profán hely a szabadban, egy kút a puszta közepén, az Istennel való találkozás helyévé alakul át.
Jézus, aki a főszereplője és irányítója a találkozásnak, a meghallgatásnak és a beszélgetésnek, felvázolja a követendő stratégiát, amely a másik ember és a helyzet meghallgatásával kezdődik.
Számunkra, manapság a MEGHALLGATÁS valódi művészetté lett. “Szükséges, hogy gyakorlatra tegyünk szert a meghallgatás művészetében, ami több mint a puszta hallgatás. A másikkal való kommunikációban az első a szív ama képessége, amely lehetővé teszi a közelséget, ami nélkül nincs igazi lelki találkozás.”[1]
Ennek a meghallgatásnak a kiindulópontja a találkozás, amely lehetőséget teremt egy valódi és teljes emberi kapcsolat kialakítására, „tiszteletteljes és együttérzéssel telt tekintettel, mely egyszerre gyógyít, bátorít és érlel a keresztény életben.”[2]
Ha a találkozás ilyen, a meghallgatás többek között ezt fogja jelenteni:
- Elősegíti a másik ember felé való nyitást.
- Minden figyelmünket a másik ember felé fordítjuk, és teljes odaadással próbáljuk megérteni, amit közölni akar.
- Igaz érdeklődéssel elkísérjük a kereső embert útján.
- Félre tesszük saját világunkat, saját helyzetünket, azért hogy a lehető legközelebb tudjunk kerülni a másikhoz.
- A meghallgatás, röviden, egy olyan művészet, amely megköveteli a buzgó figyelmet annak a részéről, aki hallgat afelé, akit hallgat, az ő harcai, gyengeségei, örömei, szenvedései és reményei felé. Mi nem valamit hallgatunk meg, hanem valakit.
- Ez a hallgatás, amikor személyes lelki elkísérésről van szó, túllép a pszichológiai dimenzión és felvesz egy lelki és vallási dimenziót, mivel olyan ösvény mentén vezet minket, amelyen az ember vár Valakire.
- Nevelői tekintetünk, amelyet elsősorban a fiatalok és családjaik felé fordítunk, biztosít minket arról, hogy minden szívben van pozitívum[3], amelyet elő kell csalogatni türelemmel, figyelemmel, odafigyelve önmagunkra, a másik iránt való nyitottsággal, meghallgatással és reflektálással.
Ez a fajta meghallgatás vezet el minket a mai fiatalok megértéséhez, és olykor szüleik és a velünk kapcsolatban álló emberek megértéséhez is. Mert a fiatalok nem annyira kísérőt keresnek, amikor hozzánk fordulnak, hanem az élethelyzetükből adódó problémák lökik oda őket, mint például kétségek, nehézségek, konfliktusok, feszültségek, meghozandó döntések, problémás helyzetekkel való szembenézés.
És általában azok fordulnak hozzánk, akik felé már megtettük az első lépést. Olykor pont ezek a véletlen találkozások nyitják meg a kapukat egy új, gazdagító út felé...
Így történt ez Jézussal is, amikor találkozott a szamariai asszonnyal, aki csak vízért ment a kútra.
II. EGY TALÁLKOZÁS, AMELY ELŐRE LENDÍT
10Jézus azt felelte: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki mondja neked: ‘adj innom’, talán te kérted volna őt, és ő élő vizet adott volna neked.” 11Az asszony így szólt: „Uram, nincs is mivel merítened, a kút pedig mély; honnan vennéd hát az élő vizet? (...)” 13Jézus azt felelte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, 14de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg, hanem a víz, amelyet adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." 15Erre az asszony így szólt: "Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam, és ne járjak ide meríteni!” (Jn 4, 10-15)
* Jézus, mint bölcs mester és beszélgetőpartner ügyesen él a szó adta lehetőségekkel, hogy megismerkedjen az emberekkel.
- Kérdéseket tesz fel, párbeszédet kezdeményez, magyaráz, mesél, odafigyel beszélgetőpartnerére, javasol, megállapít, válaszreakcióra késztet.
- Az asszonyt szembenézésre készteti valós helyzetével, kitérő válaszaival; amíg felszínre nem kerül az igazság: „Nincs férjem.”
- Jézus nem bátortalanodik el, a kezdeti ellenállás miatt nem adja fel.
- A párbeszéd segít tisztázni a félreérthető válaszokat, segít valós, igaz módon kapcsolatot teremteni. A rejtélyes és provokatív válaszok megérintik az asszonyt, bizalom ébred a lelkében, meglepődik a hallottakon, és valóban akarja azt, ami jobbá teheti életét.
*Jézus, aki a másik ember, a beszélgetőpartnere javát keresi, nem hoz erkölcsi ítéletet felette, nem tanúsít szemrehányó magatartást, hanem személyes, közvetlen kapcsolatot teremt vele.
- Ítélkezés helyett beszélgetést kezdeményez.
- Nyelvezete, szavai azoknak a szívéhez szólnak, akikhez beszél.
- A beszélgetés alatt (konkrétan itt a szamaritánus asszonnyal) nyugodt, nem siet közölni, hogy ő az, aki megváltoztathatja az életét, azért, hogy lassacskán felébressze benne az érdeklődést a forrás iránt, amely jobb életet adhat.
*Jézus, mint az Emberiség ismerője, figyelmes és valóban érdekli őt beszélgetőpartnereinek belső világa; olvas a szívükben, kifürkészi és tudja, hogyan lehet megfejteni őket.
Az Úrnak ez a fajta gondolkodásmódja világossá teszi számunkra, mennyire fontos a tisztánlátás és felismerés adománya.
Az Egyház hagyományában a tisztánlátás keresését sokféle helyzetben alkalmazták: például, felismerni az idők jeleit, vagy tisztán látni az erkölcsös cselekvés módját, vagy a lelki tisztánlátás terén, hogy a keresztény életet a maga teljességében lehessen megélni, felismerve saját személyes küldetésünket.
Mindezek során elengedhetetlen az Úrral folytatott párbeszéd és a Szentlélek szavának meghallgatása. Van azonban néhány alapvető előfeltétele a tisztánlátás folyamatának.
- A kiinduló pont az lesz, hogy az ember, a fiatal, a házaspár vagy egyik tagja a házaspárnak tapasztalja meg annak szükségességét, hogy értelmet adjon életének. Ezekben a helyzetekben döbben rá igazán az ember, hogy valami nem jó, valami nem működik.
- Amikor az ember nem érzi jól magát a bőrében, hiányzik életéből a harmónia és minden értelmetlennek látszik, ha önmagára vagy a „mi”-re gondol házasságában vagy családjában, az egzisztenciális válságot, kiüresedést eredményezhet, amely frusztrációhoz zavarodottsághoz vezet.
- A társadalom, amelyben élünk, arra buzdít, hogy csak a külvilág felé éljünk, mintha egy kirakatban lennénk, korlátok vagy hibák nélkül. Ez egy olyan társadalom, ahol tilos megöregedni, mert az most „rossz ízlésre” vall..., ezért rendkívül nagy szükség van egy olyan nevelésre, amelynek középpontjában az emberi élet mélysége és a lelki élet áll.
Ezek mind olyan helyzetek, amelyek ösztönözhetik vagy segíthetik a tisztánlátás folyamatát, amelynek három alappillére van - amint Ferenc pápa javasolja a Szinódust előkészítő levelében[4] - a felismerés, az értelmezés és a választás[5].
- FELISMERÉS[6], annak fényében, amit a Szentlélek sugall.
- hogy tisztán lássunk az élet különböző, hullámzó szakaszaiban, amelyekben akár komoly belső viharok is dúlhatnak.
- hogy kivirágoztassuk azt az érzelmi gazdagságot, amely az emberben lakozik, és nevet adjunk annak, amit az ember épp megtapasztal, vagy amit saját magunkban tapasztalunk.
- hogy megérezzük az „ízét” annak, amit találok az összhangban vagy disszonanciában aközött, amit megtapsztalok, és ami a szívem mélyén van.
- Mindez megvilágítva Isten szavával, amelyen elmélkedni kell. Középpontba állítva a meghallgatás képességét és az ember érzelmi képességét, nem félve a csendtől.
- Úgy vegyük az egészet, mintha az ember személyes fejlődésének egyes szakaszai lennének.
- ÉRTELMEZÉS[7]
- Vagyis megérteni, hogy Isten Lelke mire hív, azon keresztül, amit felszít a másikban.
- Értelmezni és önmagunkat értelmezni nagyon kényes feladat, amelyhez türelemre, éberségre és bizonyos tanulási folyamatra van szükség. Valamint oda kell figyelni a társadalmi és pszichológiai hatások meglétére.
- Szükség lesz a valósággal való szembenézésre, ugyanakkor, nem szabad megelégedni a minimummal, nem elég a könnyebb utat választani. Tisztában kell lennünk saját képességeinkkel és lehetőségeinkkel.
- Természetesen az értelmezés feladatának elvégzése nem lehetséges a hívő, a keresztény számára, ha
- nem folytat valós párbeszédet az Úrral (mint ahogy a szamaritánus asszony Jézussal).
- ha nem aktivizálódnak az ember minden erőforrásai (úgy hogy ne legyen közömbös az iránt, ami történik, ahogy ennek az asszonynak a szíve is rezonált Jézus szavaira).
- ha nem kap hozzáértő segítséget a Lélek szavának meghallgatásához (aki ebben az evangéliumi részletben maga Jézus volt).
- VÁLASZTÁS[8]
Elérkezünk így ahhoz a pillanathoz, amikor az embernek, a fiatalnak, a vőlegénynek vagy a menyasszonynak ..., döntést kell hoznia, gyakorolva az autentikus emberi szabadságot és a személyes felelősségvállalást. A szamaritánus asszonynak egy belső döntést kellett hoznia arról, hogy nem vesz tudomást Jézus szavairól és folytatja életét mintha mi sem történt volna, vagy engedi, hogy hasson rá Jézus annyira, hogy visszamegy a városba és elhívja a lakosokat, mert az az ember ott, a kútnál megérintette teljes lényét.
- A döntés, amit az ember hoz, amikor a Szentlélek fényében néz őszintén önmagára, nagyon gyakran szabadságot eredményez, ugyanakkor összeszedett életet igényel.
- Ezért megállapítható, hogy bátorítani az embereket, és ezen belül is a fiatalokat, hogy szabadon és felelősségteljesen, egész életükre kiható döntéseket hozzanak, a végső célját jelentik minden folyamatnak a hit és a személyes növekedés útján (és minden hivatás pasztorációban).
A tisztánlátás – mondja a pápa – „a legfontosabb eszköz, amely lehetővé teszi, hogy oltalmazzuk lelkiismeretünk sérthetetlen helyét”[9], mert „arra vagyunk hivatottak, hogy formáljuk, és ne helyettesítsük azt”[10], követve Jézus példáját, aki a szamaritánus asszonnyal folytatott párbeszédben elkíséri őt saját életének igazsága és legbelsőbb lényege felé.
III. EGY TALÁLKOZÁS, AMELY MEGVÁLTOZTATJA AZ ÉLETET
27Ekkor odaérkeztek a tanítványai, és elcsodálkoztak, hogy asszonnyal beszélgetett. Mégsem kérdezte egyikük sem: „Mit akarsz, vagy mit beszélsz vele?” 28Az asszony pedig otthagyta az edényét, elment a városba, és szólt az embereknek: 29”Gyertek, lássátok azt az embert, aki elmondott nekem mindent, amit cselekedtem. Vajon nem ő a Krisztus?” 30Azok erre kimentek a városból, és odamentek hozzá. (...)
39Abból a városból a szamaritánusok közül sokan hittek benne az asszony szavára, aki bizonygatta: „Elmondott nekem mindent, amit cselekedtem.” 40Amikor tehát a szamaritánusok odamentek hozzá, kérték őt, hogy maradjon náluk. Két napig ott is maradt. 41Ekkor már sokkal többen hittek az ő tanítása miatt. 42Az asszonynak pedig azt mondták: „Most már nem a te beszéded miatt hiszünk, hanem mert mi magunk hallottuk, és tudjuk, hogy ő valóban a világ Üdvözítője.” (Jn 4, 27-30, 39-42).
- A szamariai asszony úgy tűnik fel az evangéliumi szövegben, mint “egy asszony Szamariából” és a találkozás végére, miután megismerte az élő víz forrását úgy érzi, azonnal el kell mondania övéinek, mi történt vele, és úgy tesz tanúságot, hogy utána sokan odamennek Jézushoz.
- Jézus azoknak, akikkel találkozik, mint ebben az esetben a szamaritánus asszonnyal, nem tudásuk gyarapítását kínálja fel, hanem sokkal inkább egy lehetőséget ajánl fel a növekedésre és a változtatásra. “Jákob kútja”, a Törvényből származó bölcsesség szimbóluma, elveszíti jelentőségét, az élő víz veszi át a helyét.
- Az az Isten kép, amelyet Jézus közvetít a találkozás során, nem egy érzéketlen, távoli, filozófiai, rideg Isten képe. Épp ellenkezőleg, a Jézus által hirdetett Isten Életet ad, lehet Atyának szólítani, nem hagyja magát beskatulyázni, sem kontrollálni, sem birtokolni, mert ő Lélek.
- A találkozás befejezése túlmegy azon, amit elvárna az ember, azaz hogy az asszony visszatér megszokott életébe egy teli edény vízzel; ehelyett otthagyja az üres edényt, és elmegy, hogy hívja övéit, és ez nem éppen veszteségre utal...
Mint Jézus ... elkísérve
Számos olyan elbeszélés van a Bibliában, amelyek elsősorban arról szólnak, hogy Isten biztosítja népét, hogy végig kíséri őket útjukon.
Az Ó- és az Újszövetség határán, Keresztelő János úgy jelenik meg, mint az Evangéliumok első lelki kísérője, még Jézus előtt. János azért tehetett tanúságot és készíthette elő az utat mert Isten szólt a szívében.
Maga Jézus az Új Testamentumban sokszor “felebaráttá” és útitárssá lesz, hogy tanítása és találkozásai személyesek legyenek.
Az Úr találkozása a szamaritánus asszonnyal megmutatja, hogy Isten Lelke mily módon tevékenykedik az emberek, férfiak, nők szívében. Abban az emberi szívben, amely törékenysége és bűnei okán, nem kevésszer, zavarodottnak és megosztottnak érzi magát, mert átjárja a felgyorsult világunk által közvetített, olykor egymásnak ellentmondó rengeteg információ.[11]
Ezzel szemben a személyes elkísérés a keresztény lelkiségi hagyomány egy rendkívül hiteles megoldásának tűnik, célja a hívek támogatása, hogy birtokába kerüljenek azon eszközöknek és forrásoknak, amelyek lehetővé teszik, hogy felismerjék az Úr jelenlétét, szavát és hívását.
Hogyan értelmezhetjük az a szót, elkísérés? Például, “mint egy formája a folyamatos párbeszédnek társak között, azért hogy elkísérve Befogadják az életet”[12]; egy dialógus, amelynek végső célja, hogy elősegítse az ember és az Úr közötti kapcsolatot, segítve a felmerülő akadályok leküzdését.
Amint Jézus minden találkozásában, úgy az elkísérés folyamatában is szükség van:
- szeretetteljes tekintetre, mint amilyen Jézusé a tanítványok meghívása során. (Jn 1,35-51)
- irányt mutató szavakra, mint amilyenek Jézuséi voltak a kafarnaumi zsinagógában. (Lk 4,32)
- a képességre, hogy felebaráttá legyünk, amint Jézus a szamaritánus asszonnyal való találkozásban. (Jn 4,3-34.39-42)
- a döntésre, hogy útitársakká legyünk, amint Jézus az emmauszi úton tanítványai számára. (Lk 24,13-35)
Ezért elkísérni azzal jár, hogy:
- Ismerjük az utat, amelyen a másik ember jár, tudjuk, hol tart most, és milyen irányba megy, hogy elkísérhessük rajta.
- Biztosítjuk, hogy a találkozás semmiképpen se legyen haszonelvű, hanem emberi kapcsolatot közvetítő.
- Készek vagyunk a meghallgatásra (még egyszer utalnék a meghallgatni tudás művészetére), amely lehetővé teszi a másik ember valóságának megismerését és megértését, az útét, amelyen jár, fájdalmait, reménytelenségét, fáradságát vagy keresését.
- Tudatában vagyunk annak, hogy az igazi Kísérő maga a Szentlélek, mi csak a közvetítők
- A kísérőnek és az útitársnak tanúskodnia és hirdetnie kell a Szentlélek működését az elkísért személyben, de diszkréten, háttérben maradva, a mi dolgunk a hely, a körülmények megteremtése semmi egyéb. Igazából a lelki kísérő annyival tart előrébb, hogy előbb találkozott Vele és már formálta őt ez a sarkalatos találkozás.
- Felfedezzük, hogy Isten, mily módon mutatkozik meg életünkben, egészen addig amíg meg nem lep minket, azzal hogy már találkoztunk Vele.
- Tudjuk, hogy a kezdeményezés mindig Istentől jön; miénk a felelősség és a szabadság.
Mindezt a “fejlődés pedagógián” keresztül, amely oly gyakori a lelkiségi hagyományban. “A keresztény életet fokozatos módon éljük meg, különböző mélységi fokozatok szerint és állandó nyitottsággal fejlődésre.”[13]
- Olyan fejlődési folyamatok szerint, amelyeket sem belüről, sem kívülről nem szabad erőltetni.
- Egészen addig, amíg tudatába nem kerülünk magának a fejlődési folyamatnak és magunkévá nem tesszük; hiszen a Szentlélek indítja be ezt a folyamatot mindenkiben.
IV. MELYEK LEGYENEK A LELKIPÁSZTORI TEVÉKENYSÉG KÖVETKEZŐ LÉPÉSEI?
Ez lesz a Strenna utolsó része, amit majd év végén fogok bővebben kifejteni, mert egy lelkipásztori programról van szó. Hivatkozni fogok az Egyház jelenlegi lelkipásztori stratégiájának kulcs elemeire, és arra is, ami a mi szalézi lelkiségünk sajátja. A következő témák kidolgozását tervezem, amelyek közül csak néhány lehetséges fejezetcímet közlök:
- Együtt járva a fiatalokkal, a családokkal, apukákkal, anyukákkal, akiknek szüksége van arra, hogy bejárják ezt az utat. Mindig szem előtt tartva a Szalézi Család különböző csoportjainak célközönségét.
- Minden fiatalnak lehetőséget biztosítva, oly módon, hogy nem zárunk ki senkit, hiszen mindenkiben ott munkál a Szentlélek.
- Olyan szerzetesi vagy laikus vagy nevelő-lelkipásztori közösséggel, amely felelősséget érez az új generációk nevelése iránt.
- Amelyben a felnőttek legyenek hiteles és jelentőséggel bíró emberek, akikhez igazodni lehet …
- A megfelelő eszközök használatával.
V. A SZAMARITÁNUS ASSZONY TÁRSASÁGÁBAN … amint Jézus hívta övéit, milyen cél felé vezetne minket ma...?
Ángel Fernández Artime SDB
rendfőnök
-----------------------------------------------------------------------
[1] EVANGELII GAUDIUM 171
[2] EG 169
[3] “Minden fiatalnak ... van egy hozzáférési pontja és a nevelő elsődleges kötelessége, hogy megkeresse ezt a pontot, ezt az érzékeny húrt a szívében.” Id.:. MB V, 367 e 266, citazione da CG 23, N.º 151
[4] Francesco, A fiatalok, a hit és a hivatástisztázás. 15. rendes általános püspöki szinódus. Előkészítő dokumentum és kérdőív. Elle Di Ci, Leumann (Torino) 2017, 22-65.
[5] Ibid, p. 44, id.: EG 51.
[6] Id.: Ibid, p. 45-46.
[7] Id.: Ibid, p. 46-47.
[8] Id. Ibid, p. 47-48
[9] Ibid, p.40, n.2
[10] AMORIS LAETITIA 37
[11] Ferenc pápa. Szinódus dokumentuma. o.c. p. 50
[12] Lola Arrieta, Aquel que acompaña sale al encuentro y regala preguntas de vida para andar el camino (Apuntes provisionales). Simposio CCEE. Barcelona, 2017, 11.
[13] Stefano de Fiores, Itinerario espiritual. Voz en Nuevo Diccionario de Espiritualidad, Paulinas, Madrid, 2004, p.755.
Szaléziak.HU
