Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Szombathely – Szalézi munkatárs az akolitusok között

Szombathely – Szalézi munkatárs az akolitusok között

Szombathely – Szalézi munkatárs az akolitusok között

2019-12-13 Péntek   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Szombathely  • szalézi munkatársak  •

Székely János szombathelyi megyéspüspök advent második vasárnapján, december 8-án huszonnyolc akolitust avatott a szombathelyi székesegyházban. Közöttük volt Horváth István, Don Bosco-díjas szalézi munkatárs is.

– Nagy ünnepre gyűltünk össze – mondTa Székely János püspök –; olyasfélére, mint amikor Jézus elküldte a 72 tanítványt, e szavakkal: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés.”

Székely János püspök két tanácsot adott az avatásra készülőknek: az első, hogy maradjanak mindig Jézus közelében, rá figyeljenek; a második pedig az, hogy elsősorban a családjukban éljék az evangéliumot, és kis egyházként tekintsenek rá. Az első hely, ahol az akolitusoknak ragyogniuk kell, a családjuk.

A kereszténység az első háromszáz évben azért terjedt futótűzszerűen, mert a keresztények hite erős, a közösségeik szeretetteljessége közismert volt, és mert bátran továbbadták a hitüket, az örömhírt. Ma is nagy szükség van hiteles keresztény közösségekre, amelyek segítik a gyengéket, a szegényeket, az elesetteket. A világ sójának, világosságának kellene lennünk.

A prédikáció után az avatás következett „az akolitusok tisztére”, a papok és a diakónusok melletti szolgálatra. „A testvéreknek, kik az éjben járnak, Isten küldött szentjánosbogárnak”, énekelte a kórus. A mise végén kérésükre családjukkal együtt minden akolitust megáldott a megyéspüspök.

„Ma is sokan keresik a Jézushoz vezető az utat, létük értelmét, de csak segítséggel képesek megtalálni. Ezért nagy szükség van világi apostolokra. A munkahelyen, a családban, a kultúrában, a közéletben, a kórházakban és az idősotthonokban egyaránt. A pap nem jut el mindenhová, nem érthet mindenhez, és nincs elég ideje. A világiak szakértelme nagy segítség lehet számára. Az is fontos, hogy ha új ember, család érkezik az egyházközségbe, legyen, aki észreveszi, köszönti, meghívja a különböző közösségekbe. A világiak fantáziája, energiája sok fontos kezdeményezés elindítója volt már” – mondta a püspök.

 

Forrás: www.magyarkurir.hu

 

Kapcsolódó cikkek

Olaszország – Üzenet a szalézi munkatársaknak Bosco Szent János ünnepére 2026

Olaszország – Üzenet a szalézi munkatársaknak Bosco Szent János ünnepére 2026

#Szalézi világ 2026-01-29, Csütörtök

A Szalézi Munkatársak Egyesülete (ASC) megalakulásának 150. évfordulója alkalmából, 2026-ban Don Bosco ünnepére Antonio Boccia világ-szintű koordinátor..

Óbuda - Munkatársi formációfelelősök az alapítás 150. évfordulójának küszöbén

Óbuda - Munkatársi formációfelelősök az alapítás 150. évfordulójának küszöbén

#Magyar Tartomány 2026-01-24, Szombat

A szalézi munkatársak január 24-én tartották a csoportok formációfelelőseinek találkozóját Óbudán, a Don Bosco Közösségi Házban. Jól bevált gyakorlat,..

Óbuda – Munkatársi ígérettétel szeplőtelen fogantatás ünnepén

Óbuda – Munkatársi ígérettétel szeplőtelen fogantatás ünnepén

#Magyar Tartomány 2025-12-09, Kedd

December 8-án, az óbudai Segítő Szűz Mária kápolnában az esti ünnepi szentmise keretében munkatársi ígéretet tett Berkes Beáta.

Beszámoló a szalézi munkatársak regionális találkozójáról

Beszámoló a szalézi munkatársak regionális találkozójáról

#Magyar Tartomány 2025-12-04, Csütörtök

A Kelet- Közép-Európa Régió munkatársai gyűltek össze 2025. november 28-30. között Krakkóban, hogy beszámoljanak a tartományok helyzetéről, és..

Óbuda - Adventi buszjegyek 2025

Óbuda - Adventi buszjegyek 2025

#Magyar Tartomány 2025-11-29, Szombat

Az óbudai szalézi munkatársak idén is elkésztették karácsonyi készületünket segítő adventi "buszjegy tömböket", amiket - ahogy az elmúlt 16 évben -..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Megvan az új tartományfőnök!Az adventi készülődés közepén érkezik a Szalézi Értesítő >