Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Ausztria – Dunai hajós zarándoklat a békéért

Ausztria – Dunai hajós zarándoklat a békéért

Ausztria – Dunai hajós zarándoklat a békéért

2017-05-02 Kedd   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

ima  • zarándoklat  • béke  •

Dunai hajós zarándoklaton imádkozott a világbékéért az alapításának 70-ik évfordulóját ünneplő osztrák engesztelő rózsafüzér társulat (RSK) április 25-én. Az imaalkalmat Ludwig Schwarz, linzi nyugalmazott szalézi püspök vezette, és mintegy 350 hívő vett részt rajta az „MS Admiral Tegetthoff” hajó fedélzetén imádkozva Bécstől Greifensteinig és vissza.

Schwartz püspök elmondta, hogy 1947-es alapítása óta tagja az imatársulatnak. Beszédében hasonlóságot vélt felfedezni a saját sorsa és a mai menekültek sorsa között, hiszen a Benes-dekrétumok következményeként 1945-ben ötévesként családjával a Pozsony melletti német lakosságú Bruck an der Donauból  internálótáborba vitték, végül a család nincstelen menekültként érkezett Bécsbe. „Senki sem örült az érkezésünknek, különösen azért, mert a helyi lakosság is nagyon rossz körülmények között élt akkoriban” – emlékezett a püspök.

Különösen nagy jelentőséget tulajdonított Schwartz püspök családja és szülőfaluja mély vallásosságának és hitének: naponta elimádkozták a rózsafüzért, az ima és a vallási ünnepek közös megünneplése megerősítette a közösséget az utánuk érkezettekkel is.

Életének állandó társa volt Bosco Szent János és a szaléziak, akik lehetővé tették, hogy menekültként is részt vegyen a szabadidős tevékenységekben és iskolába járjon, végül maga is csatlakozott a rendhez. Még nyugdíjazása után is nagyra értékeli a szalézi légkört, amit új feladata során Vöcklabruckban, mint a Don Bosco Nővérek lelkigondozója újra megtapasztalhat.   

 

www.donbosco.at/ www.rsk-ma.at/SzaléziakHU

Kapcsolódó cikkek

A pápa imája Szeplőtelen Fogantatás ünnepén

A pápa imája Szeplőtelen Fogantatás ünnepén

#Egyház 2019-12-09, Hétfő

December 8-án délután Ferenc pápa elment a Santa Maria Maggiore-bazilikába, ahol csendesen imádkozott a Salus Populi Romani Mária-kegykép előtt, utána pedig a..

India – Békedíj Menamparampil szalézi érseknek

India – Békedíj Menamparampil szalézi érseknek

#Szalézi világ 2019-11-29, Péntek

A delhi székhelyű Nemzetközi Emberi Jogi Tanács a „Béke nagykövete” díjat 2019-ben Thomas Menamparampil szalézi érseknek, a Guwahati emeritus püspökének..

A meg nem született gyermekekért

A meg nem született gyermekekért

#Aktuális 2019-11-01, Péntek

Mindenszentek ünnepén olasz temetőkben imádkoznak a meg nem született gyermekekért. A kezdeményezés a „XXIII. János Pápa Közösség” nevéhez fűződik. A..

Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért a békéért

Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért a békéért

#Aktuális 2019-10-21, Hétfő

Október 18-án, Szent Lukács, az evangéliumi Jézus-gyermekségtörténet szerzője liturgikus emléknapján a Szükséget Szenvedő Egyház pápai segélyszervezet..

Okosrózsafüzért dobott piacra a Vatikán

Okosrózsafüzért dobott piacra a Vatikán

#Aktuális 2019-10-17, Csütörtök

A Vatikán szerint úgy terelhetik a fiatalokat a katolikus vallás irányába, ha saját nyelvükön szól hozzájuk. Így hát elkészítették az okosrózsafüzért.

Címkék

28EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • Albertfalva • áldozat • állandó • Amerika • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ázsia • béke • betegség • bevándorlók • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • díj • Don Bosco • Don Bosco Kiadó • Don Bosco Nővérek • Don Bosco Sportközpont • Don Bosco Szakközépiskola • Don Bosco Szalézi Társasága • Egyesült Királyság • egyetemes káptalan • Egyetemes Tanács • együttműködés • életvédelem • elhunyt • ...
Összes címke
< A Szalézi Családban már tervezzük a nyarat!Don Bosco Önkéntesei: Isten csendes tanúi a világban >