A+ A A-

Emlékezete

Sándor István szalézi testvér a Budapest területén levő Clarisseum szalézi házban élt és dolgozott. Nyomdamester volt a közeli szalézi nyomdában, nevelő az oratóriumban, a templomban sekrestyés, emellett a munkásfiatalok vezetője. Miután 1950-ben Magyarországon betiltották a szerzetes rendek működését, távozhatott volna külföldre, ahogy sokan megtették, de ő maradt szeretett fiataljaival és illegalitásban folytatta tevékenységét. Tovább foglalkozott a fiatalok hitoktatásával, ezért 1952-ben letartóztatták, majd 1953-ban, koholt vádak alapján kivégezték. Sándor István nem egyszerűen üldözött, vagy áldozat volt, hanem vértanú. Boldoggá avatását várjuk, személyét példaképként állítjuk a mai fiatalok elé. 

A szaléziak a két világháború közötti években jelentős mértékben támogatták a katolikus munkásifjú mozgalom (KIOE) ügyét, az ország számos pontján a szalézi rendházakban működtek apostolkodó munkásifjú csoportok. Don Bosco fiai foglalkoztak a szegény sorsú munkásfiatalokkal, érthető tehát, ha az 1945-től egyre erősödő kommunista hatalom vetélytársat, mi több, kiirtandó ellenséget látott a rend tagjaiban. A "munkás hatalom" így éppen azokra sújtott le a legkeményebben, akik önzetlenül azonosultak a proletár fiatalokkal és életüket szentelték az ő felemelkedésükre, erkölcsi, szakmai, kulturális képzésükre.

Milyen volt Sándor István?

Rendtársai nyugodt, csendes emberként emlékeznek rá, akinek nem kellett sem kiabálni, sem fegyelmezni, a puszta imádságos jelenlétével nevelt - ez maga volt a keresztény élet magasiskolája. Ő maga mindig nagyon ápolt volt, de a környezete, ahol élt és dolgozott, az is tiszta, rendes volt, és ezt a rendet és tisztaságot a rábízott nyomdász tanulóktól is megkövetelte. Nem volt szószátyár, tudott kellő időben beszélni és nagyon tudott hallgatni, amikor mások beszéltek - talán pont ezért nem kellett neki szaladni senki után, ragadtak rá a gyerekek. Tudatosan készült a szalézi pályára, mint szerzetes testvér és olyan szintet ért el, ami őt emberileg is alkalmassá tette arra, hogy vezesse a fiatalokat.

Hogyan bukott le?

Az 50-es években Budapest egyik kerülete, Újpest főutcáján, az Árpád úton új kocsma nyílt, ami a „Pokol csárda” nevet kapta. Bejáratánál ez volt olvasható: Lépjen be a Pokolba! 

A közelben volt a szaléziak Clarisseum nevű háza, ahol korábban az államosított szalézi nyomda és népes oratórium működött. Az ide érkező fiatalok vezetőjükkel együtt megállapították, hogy a kocsma cégérén látszó felirat kigúnyolja a hitüket, ezért másnap reggelre szurokkal bekenték a táblát. A kocsma tulajdonosa kihívta az Államvédelmi Hatóságot, akik nyomozókutyákkal érkeztek. A nyomok egyenesen a Clarisseumhoz vezettek, ahol elfogták az oda érkező Hegedűs Hajnalkát. Kínzásokkal kiszedték belőle a csoport több tagjának és az őket vezető szerzetesnek a nevét. 

A börtönben

Ezzel megkezdődött Sándor István szalézi testvér és társai kálváriája. (Az ügy "a pártőrség pere" néven ismert.) Sándor Istvánt a börtönben sokszor brutálisan összeverték, de ő mindvégig a krisztusi hit tanúja maradt, élete utolsó óráiban is szenvedő társaival vállalt sorsközösséget, másokat vigasztalt, ezért sokan azt hitték, hogy pap, pedig nem az volt. 

Nem futamodott meg, rabtársai emlékei alapján emelt fővel, isteni békével várta élete beteljesülését, a halálos ítélet tudomásulvétele után is ő tartotta a többiekben a hitet, békés szeretetet sugározva. 

A halálos ítéletet (kötél általi halál) 1953. június 8-án, az esti órákban hajtották végre. 

Egy tiszta, életét Jézusért és embertársaiért áldozó ember lépett át akkor az örökkévalóságba. A feddhetetlen jellemű, talpig becsületes Sándor István testvér bitófán fejezte be tartalmas életét. A Rákoskeresztúri Köztemető 30 l-es parcellájában, jeltelen sírban hantolták el.

Time passed:
1
1
5
5
1
1
9
9
0
0
0
0
2
2
8
8
5
5
6
6

Sajtóanyagok

LOG IN

Sándor István boldoggá avatása  erkölcsi és lelki kárpótlás az Egyháznak és a magyar nemzetnek, valamint fontos a magyar ifjúság szempontjából is, amelynek szüksége van egy olyan patrónusra, aki nagylelkű áldozatra képes, és olyan példaképre, aki megtanítja a megalkuvás nélküli kötelességteljesítésre azzal, hogy tudatosan tanúságot tett a hitéről.

P. Cameroni Pierluigi SDB, egyetemes posztulátor

 

Szaléziak.HU