Szaléziak.HU - Szent Istvánról elnevezett Magyar Szalézi Tartomány
< Vissza / Szentek / Szalézi Szentség

Caravario Szent Kallixtusz

Caravario Szent Kallixtusz

(1903-1930)

Áldozópap
Ünnep: február 25.
Már gyermekkorában megmutatkozott éles esze, nagyszerű természete és imádságos lelkülete. Nagyon szerette édesanyját. Az volt a leghőbb vágya, hogy msszionáriusként Kínába kerüljön. Először Macaóba majd Timorba küldték, ahol mindenkit megnyert jóságával. 1929-ben Versiglia püspök kinevezte a Linchow-i misszió vezetőjének. Rövid idő alatt meglátogatta az összes családot és elnyerte az iskolás gyerekek szimpátiáját. 1930-ban visszatért Shiuchowba, hogy püspökét lelkipásztori útján Linchowba kísérje. Ezen az úton érte a halál.

Caravario Callisto 1903. június 18-án született Cuorgnében, Torino tartományban. Már kicsi korától kezdve mindenki jó gyermeknek tartotta szelíd és elmélkedő volta miatt. Az imádkozás természetes dolog volt számára, és nagyon őszintén szerette édesanyját, amiről a számtalan egymásnak írt levél is tanúskodik. Öt éves korában a család Torinóba költözik, az „Új Kapu” Oratórium szomszédjába. A szalézi iskolában az osztályelsők között van, és minden reggel ministrál a szentmisén. Az Oratórium igazgatójának, Garelli atyának tanácsára belép a noviciátusba és szalézi szerzetes lesz. 1922-ben Versiglia püspök Torinóba látogat, és a missziókról beszél a papnövendékeknek. Callisto így szól hozzá: „Püspök uram, meg fogja látni, én is eljutok majd Kínába”. Garelli atya útnak indul Kínába, és Callisto annyira erősködik, hogy végül egy kis idő múlva utána tud menni. Édesanyja ezt mondta Garelli atyának: „Szívesen engedem a fiamat Don Bosco kezébe”. „Minden szeretettel, amire csak képes vagyok - írja később Callisto -‚ köszönöm neked, Uram, hogy ilyen jó édesanyával ajándékoztál meg.” „Mama, egy hír, aminek örülni fogsz: ma reggel volt az első kínai hittanórám.” Callistót Makaóba küldik, majd két évvel később Timor szigetére, ahol jóságával és apostoli buzgóságával mindenkire építő jelleggel hat, még az igazgatóra is. „Drága jó Édesanyám - írja -‚ imádkozz, hogy a te Callistód ne csak félig, hanem teljesen szerzetes legyen.” 1929. május 18-án visszatérve Shiuchow-ba Versiglia püspök pappá szenteli, és rábízza a Linchow-i missziót. Rövid időn belül meglátogatja az összes családot, és elnyeri az iskolás gyerekek szimpátiáját. Közben Kínában a politikai helyzet egyre feszültebbé vált, különösen, ami a keresztény és külföldi misszionáriusokkal való ellentétet illeti. Megkezdődnek az üldözések.
1930. február 13-án Caravario atya Shiuchow-ban tartózkodik, hogy elkísérje Versiglia atyát püspöki látogatására Linchow-i missziójához. Az út során kalózok csoportja próbálja meg elfogni a katekista lányokat, akik a misszionáriusok hajóján utaznak. Callisto atya megpróbál udvariasan beszélni velük, de ütni-verni kezdik. Versiglia püspököt is megverik. A hajóról leszállítják és elhurcolják őket az erdőbe. A két mártírnak még sikerült kölcsönösen meggyóntatnia egymást, mielőtt lelőtték őket.

1983. MÁJUS 15-ÉN II. JÁNOS PÁL PÁPA BOLDOGGÁ, MAJD  2000. OKTÓBER 1-JÉN SZENTTÉ AVATJA ŐKET