Főoldal / Szalézi világ / A 150. missziós expedíció: "Ha nem kilépő, akkor nem Egyház"
A 150. missziós expedíció: "Ha nem kilépő, akkor nem Egyház"
2019-10-25 Péntek | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
misszió • misszionárius •
1875-ben Don Bosco maga köré gyűjtött egy tíz fiatalból álló csoportot, akik arra készültek, hogy átkelnek az Atlanti-óceánon. Erről az útról néhányuknak nem volt visszatérés. Délután 4 felé járt, a Segítő Szűz Mária-bazilika tele volt emberekkel. A templom előtt Don Bosco könnyekkel a szemében köszöntötte az indulásra kész fiatalokat. Mindenkinek ajándékot adott, egy lapot, amelyen „húsz különleges gondolat” szerepelt, egy apa emlékeztetői távozni készülő fiainak - írja Don Bosco egyik életrajzírója.
Tíz fiatal ember felkerekedett, hogy meghódítsa a világot.
Ebben az évben a 150. expedíció ugyanabból a szentélyből indult. Ezekben az években, a Segítő Szűz Mária képe elől elindulva több mint 9000 szalézi követte az első tíz példáját, életet adva egy missziós eposznak, amelyhez fogható nincs még egy a történelemben. Hittel és bátorsággal haladtak át ismeretlen utakon és helyeken minden földrészen, találkoztak minden fajú emberrel, életüket adták azért, hogy eljuttassák az evangéliumot olyan sok fiatalhoz, amiről Don Bosco csak álmodott. Amikor Don Bosco meghalt, álma az ő kezükkel, lábukkal és szívükkel folytatódott.
A fiatal misszionáriusok városokat, kórházakat, oratóriumokat alapítottak, folyókat fedeztek fel, kutakat ástak, különféle iskolákat hoztak létre, neveket adtak a tavaknak és a hegyeknek. Sokan soha nem tértek vissza a szülőföldjükre, és azon országok gyermekeivé váltak, amelyek örökbe fogadták őket és ahol most pihennek. Az expedíciók fokozatosan mozgósították a világiakat, a Szalézi család tagjait, fiatal önkénteseket, akik minden kontinensen csatlakoztak ehhez az evangelizáló mozgalomhoz.
A 150. missziós expedíció más forgatókönyv szerint indul. Ez már nem egy civilizáló vállalkozás, vagy egy nagyszabású promóciós és evangelizációs projekt. A kontextus eltérő; misszionáriusaink eljuttatják az evangéliumot a keresztény kultúra olyan országaiba, amelyek gyakran hanyatlanak és nagy gazdasági bőséggel rendelkeznek, de ahol hiányzik az öröm, az evangélium, mindennek a "miért"-je. Bonyolult kulturális helyzetekben élnek, sőt, néha ellentétben mindazzal, ami keresztény. Néhányan előbb vagy utóbb virtuális kontinenseken és területeken is navigálnak, ismeretlen és folyamatosan változó nyelveken, amelyek kétértelműek, új logikával és szabályokkal.
Manapság misszionáriusaink csak az evangélium bizonyságának erősségére számítanak, mint üzenetre, amelyet el kell juttatni a sok reá várakozónak; túl vannak Valparaísón és Pekingen (amelyeket Don Bosco álmában látott); a virtuális világ hálózatában vannak, navigálnak a bizonytalanság és magány óceánjában, úgy mozognak, mint a vadászok törzsei, feltárva, újraélesztve és elkísérve a fiatalokat, akik az élet értelmét keresik.
"Isten a jókedvű adakozót szereti" (2Kor 9,7). Szereti a kilépő egyházat. "Ha nem kilépő, akkor nem Egyház"- mondja a pápa, és ez ránk is igaz: egy olyan szerzetesrend, amely nem hordozza a szívében a misszionáriusi lenyomatot, amely mindig készen áll arra, hogy elmenjen oda, "ahol sok ember még mindig az evangélium öröme nélkül él".
A kis feljegyzés végén, amelyet Don Bosco adott az első misszionáriusoknak, ez állt: "A fáradozásban és a szenvedésekben nem szabad elfelejteni, hogy nagy jutalom vár ránk a mennyben."
ANS/Szaléziak.HU
