Egy kis nagyböjti készülettel, húsvéti örömmel – és sok szalézi REMÉNNYEL érkezik otthonainkba a magyar szaléziak lapja 119. évfolyamának első száma! A Szalézi Értesítő, amelyet maga Don Bosco alapított, és amely magyar változatának első szerkesztője Zafféry Károly, az első magyar szalézi volt, még mindig él és tájékoztatja a tartományban történtekről a szalézi munkatársakat, jótevőket, Don Bosco tisztelőit és barátait. A lap kiválóan szolgált Don Boscónak arra, hogy fenntartsa a gondolat és a cselekvés egységét a szalézi munkatársak és a szaléziak között és nyilvánosságot biztosítson a szalézi műveknek. Ma sincs ez másképp.

Idén arra kényszerültünk, hogy jóval „csendesebben” ünnepeljük meg a szalézi rend alapítója, Bosco Szent János ünnepét, és bár a megszokottnál visszafogottabb volt és „átköltözött” a virtuális térbe, de azért az ünneplés és a szokásos díjkiosztás nem maradt el! A kazincbarcikai ünneplésről a lap hátsó borítóján találnak fotó-összeállítást.

A tartományfőnök, Andrásfalvy János atya köszöntőjében emlékeztet, hogy "a lemondó beletörődés kísértésével való megküzdés az, amikor megbocsátunk, a másiknak és önmagunknak egy új esélyt adunk, hogy újra szerethetjük és újra szerethet bennünket - a húsvét felé vezető út ezt is jelenti, hogy megtisztuljunk, és tegyünk egy lépést a teljesség felé, a Teremtőnk felé". Idézi a strenna szavait és bátorítással zárja, hogy legyünk és maradjunk a remény emberei.

Az anyagi támogatás a munkatársak egyik „szükséges eszköze”: „Az imák nem elegendőek ... nem csak a hitelezők, hanem a fiatalok sem elégednek meg az imával.” Don Bosco azt a szigorú doktrínát követte, mely szerint az alamizsnálkodás nemcsak nagylelkű cselekedet, hanem keresztény kötelesség – nem feledkezzünk meg a szaléziakról, ha adónk 1%-áról rendelkezünk…

Az emberi szív rendkívüli dolgokra képes – kezdi levelét a rendfőnök, amelyben beszámol róla, milyen az élő, „édesítőszer-mentes” evangélium, és milyenek a szaléziak: „A szalézi szinonimája: másokért élni. Így ismerjük itt őket. Ők ilyenek. Így élnek. »Másokért vagyunk itt a földön« mondja mindig nekünk az atya, kicsit más szavakkal idézve Don Boscót. Ezért van az, hogy iskoláink udvarán van valami a levegőben, a légkörben, láthatatlan, de érzékelhető, aminek köze van az örömhöz, a reményhez, a szentséghez.”

A Szenjt József-év kapcsán Márkus László atya gondolatait olvashatjuk, majd a Paolo Albera-emlékév kapcsán Don Bosco második utódának életével ismerkedünk a róla szóló kiállítás segítségével, képes beszámolóban.

Szlávik Adél ezúttal Tran Dinh Biet Pál atyával beszélgetett. Az interjúból megismerhetjük a családját, megtudhatjuk, hogyan indult el az úton, amely végül tizenhat évvel ezelőtt Magyarországra vezette őt, és hogyan éli napjainkban szalézi életét.

Sivadó Balázs Kazincbarcikáról, az új rendházból jelentkezik Kirner Zoltán atya pedig a magukban papi, szerzetesi hivatást érző fiatalokat biztatja.

A Szalim oldalon Jani Áron és Kovács Kati nővér szól a fiatalokhoz.

Állandó szerzőnk, Rózsáné Czigány Enikő szalézi munkatárs Don Bosco pedagógiája a XXI. században című rovatában ezúttal a változásokról és a válaszokról ír, Sárvári Miklós a szalézi munkatársak formációfelelőseinek találkozójáról számol be, B. Varga Judit Sándor István utolsó húsvétját ecseteli, Rácz Enikő pedig Márialigeti Bence NEK missziós küldöttet kérdezte szolgálatról, közösségről, várakozásairól az Euchariszukus Kongresszussal kapcsolatban.

Beszámolunk a Szalézi Család Lelkiségi Napjairól, amelyekbe ezúttal online lehetett bekapcsolódni, és ezt nagyon sokan meg is tették.

A Magyar Szalézi Tartomány hírei, eseményei közül ezúttal Kazincbarcikáról, Óbudáról, Újbudáról két szakgimnáziumunkból, Nyergesújfaluról, a nővérek tordasi iskolájából és a balassagyarmati oratóriumból kaptunk híreket. A szombathelyiek két kiváló, kedves plébániai segítő munkatársuktól búcsúznak, a szaléziak pedig a közelmúltban elhunyt Barroero Giovanni és Varga László atyáktól vesznek búcsút.