Találkoztunk a vörös katasztrófával és a bontakozó szeretetlavinával

2010-10-10 Vasárnap   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

A pénteki telefonos jelentkezés után közöljük P. Andrásfalvy János SDB hiteles beszámolóját az iszapár sújtotta Devecserben tapasztaltakról:
A pénteki rövid telefonos egyeztetés után szombaton Galival (Kádár Gábor Dávid) és De Rossi szerzetesnövendékkel indultunk (Ónodi Géza másokkal ment) 8 óra tájban Devecserre a Don Bosco Cuki finom lepényeivel és tortájával felpakolva.

Útközben beugrottunk Peisch Feri atyához, aki szépen lábadozik, majd egy Tescóban teletömtük a kocsit a kért tartós élelmiszerrel, tisztítószerrel. A kocsiban útközben elmondtunk pár tizedet, és közeledve egyre vörösebb lett az úttest, majd a felszálló portól köhögni kezdtünk, ezért inkább fölhúztuk ... volna az ablakot, de megérkeztünk. Egy maszkos rendőr leintett, majd faggatott minket, s beengedett, mikor mondtuk, hogy a Karitászhoz jöttünk  - látta is a sok fölpakolt élelmiszert. Katonai terepjárók, nedves vörös utak – mivel locsolják ezeket -, de a gőzök, s a derült idő miatt szálló por kapargatta már a torkunkat.

A templom mellé érve megkérdeztük a kialakult dugóban, hol is van a plébánia. Ezt 5 különböző embernél tettük meg, s az utolsó katona tudta csak megmondani: a plébánia egyébként közvetlenül a templom mellett, kb. 20 méterre van, de akkor még nem volt kiplakátolva. Ennyit az ilyen jellegű info áramlásáról.

Az ajtóban éppen Écsy Gábor atyának, a Magyar Katolikus Karitász papi vezetőjének mosolygós alakja fogadott bennünket. Éppen szögelték a Katolikus Karitász transzparenst a plébánia homlokzatára. Ekkor bementünk a plébániára, amely mentes maradt a - helyiektől csak „vörös mocsok”-nak nevezett - kártékony trutymótól. Érdeklődtünk, s éppen felbukkant Mód Miklós atya, ez a kiváló pap, aki éppen e térségben pár éve a Jézus ösvényt, a Magyar Szentföldet alakította ki. Ez a kedves pap elirányított minket De Rossival, Gali ment felszerelésért, hogy lapátolhasson. Egy fiatal atya adott nekünk egy fénymásolt térképet, buzdított, hogy beszélgessünk az emberekkel, vigyünk magunkkal vegyvédelmi kesztyűt osztogatni, meg kis vizet magunknak – aztán alá’ szolgája. Az egész udvar és minden helyiség tömve volt adományokkal. A konyha szerű raktárban felvilágosítottak minket, hogy bizony csizma nélkül ne menjünk, majd a védőruhát, kesztyűt és a maszkot is ránk beszélték. Először kissé mulatságos volt ebben a szkafanderben.

Puhatolózva a városháza előtti fiút kérdeztük, ugyan merre volna a Szent Imre utca. A kissé falfehér fiatal, mintha csak álomból ébredt volna, riadtan kérdezett vissza tőlünk: „Veszprém megyében?” Kissé derülten mondtuk neki, hogy annál azért többet tudunk, Devecseren belülre gondoltunk. A fiú arcán a felismerés örömével fordult felénk: „Ja, akkor ez Devecser falu?” Erre kitört belőlünk a jókedv, megnyugtattuk, hogy talált-süllyedt, majd úgy döntöttünk, hogy akármi is lesz, más módszerrel talán hamarabb jutunk el a célszemélyekhez. A tanácstalanság és kilátástalanság összhatása uralja a helyiek és a segítők életérzését.

A vörös, enyhén lejtős utcákon lépkedve már percek óta tapicskoltunk, de még rendőrökön, önkénteseken és polgárőrökön kívül helyieket nem láttunk. Egyszerre csak megpillantottuk a pár centis vörös sarat, ami tovább haladva nőttön-nőtt, mélyült és a levegő dúsult a maró kigőzölgéssel. Egy férfival találkozunk: „Kér kesztyűt?” Elkeseredetten szitkozódik. „Hogy lehet így élni? Fél órán belül bármikor újabb árhullám jöhet”. Egy ember a háznál a kocsit szereli a fiával. Háza méteres lábazata fölött tíz centivel húzódik a vörös sáv határa. „Jó napot kívánok! Kér kesztyűt?” „Ó, igen ez a saválló kesztyű jó lesz. Mindenem odaveszett a pincében, de bejött a mocsok szobába is...”. Aztán elsírja rendre, hogy milyen munkagépei mentek tönkre.

A szemben lévő házban egy roma család három férfi tagja állhatatos szívóssággal egy kis nyomású vezetékből táplálkozó vékony slaggal mossa, mossa, mossa VW kisbuszát. A gumikesztyűt szerényen és tisztelettel köszönik meg. Mindenük odavan, amivel kereskedtek. Reménykednek és szakadatlanul dolgoznak. Az utca másik oldalán egy bácsika jobb kezében mankóval, a balban egy göcsörtös bottal biceg a kertjének sártengerében. Megdöbbentő derűvel fogad bennünket, csodálkozik, hogy létezik komolyabb vegyvédelmi kesztyű is, mint a kezén összefröcsögött sárga gumi, és hálával fogadja. „Saajnos be kell szolgáltatnom a több mázsa búzát is. Amihez ez hozzáér az mind fertőzött”. Felesége mondta el, hogy minden gázpalackot is begyűjtöttek, mert az alumíniummal reakcióba lép ez a lúgos kotyvalék. 85 éves férjének most kezelték le a mentők fekélyeit, melyek közül némelyik már üszkösödött. „A gyerekünk akart jönni segíteni, de nem engedtük. Ő csak maradjon otthon gyermekeivel, mi majd elboldogulunk valahogy. A pulykák is mind belefulladtak. Az állatvédőknek csak mondtam, nem akarom látni az egy életben maradt állatnak a szenvedését. .... Úgy örülök, hogy látok ilyen fiatalabb papokat is!” – mondta a reménykedő koros néni.

Az utcán időnként szippantós kocsik, traktorok, exkavátorok, konténerszállító teherautók dübörögtek végig. Fehér szkafanderes fiatalok, és védőruha nélküli ajkai gyári munkások lapátolták több helyen a vörös, nyálkás sárfertőt. Ma találták meg két idősebb ember holttestét, akiket elsodort a maró iszap. Az ajkai munkásokról elmondják, hogy 12 órában dolgoztatják őket, pedig a gyárban meg van szabva, hogy egészségi okokból, ebben a környezetben csak néhány órát szabad dolgozni. Egyáltalán nincs megszervezve, hogy ki mennyit dolgozhat ebben a veszélyes üzemben. Jó páran – munkások, önkéntesek egyaránt - napok óta odaáldozzák egészségüket, velük ki törődik? Ki mondja meg, hogy ennyi idő után menj haza, nehogy egy év múlva rákban halj meg? Elszomorító a szervezetlenség a kisebb volumenű segítségeket illetően.

A plébánián vannak néhányan, akik szélesebb körű rálátással rendelkeznek, egy-kettőre adnak az igénylőknek élelmiszert vagy tisztítószert, segítséget nyújtanak. A katonaság és rendőrség jelen van, de sokan csak álldogálnak vagy utasításra várnak. Talán már a napok óta tartó jelenlét miatt merültek ki ennyire?

A Marcal és Torna patak lúgtalanítása csak a még nagyobb katasztrófa elkerülése végett történik. Ha már minden iszapot sikerült volna lekaparni akkor is minden, az aszfalt, a házfalak, növények, s ami nem tükörsima és lemosható, az mind vörös marad, mert szabályszerűen beleeszi magát a lúgos egyveleg. Ez történik az ember bőrére fröccsent adaggal is. A gumicsizmát is pár nap után el kell dobják, mert előbb beleeszi magát, majd lyukat mar rá ez az alattomos vegyszermassza.

A helyi Karitász tájékoztatása szerint folyamatosan szükség van pénzre (Magyar Katolikus Karitasz: Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00800007 számú bankszámlájára várják, a közlemény rovatban az „ISZAPÁR” megjegyzést kell feltüntetni. vagy Raiffeisen Bank Róm. Kat. Plébánia Devecser 12084003-00103523-00100003 számlaszámra küldje el SEGÉLY megjegyzéssel), védőfelszerelésre, önkéntes fizikai és lelki segítőkre.

Isten áldja meg az összes jótét lelket, akik nem fosztogatnak, hanem lelküket és anyagi javaikat osztogatják.

,,Ha egyszer a szívünk megváltozik, nem csoda, hogy utána általunk a világ is megváltozik.” (LI) és „Helyezzük magunkat Isten kezébe. Imádkozzunk és dolgozzunk, és minden sikerül” (Don Bosco). 

 

Andrásfalvy János atya, szalézi szerzetes

 

Devecser, 2010. október 9.
{gallery}albumok/10.08_devecser{/gallery}

Derossi SDB felvételei