Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Nyergesújfalu - Előszilveszter

Nyergesújfalu - Előszilveszter

Nyergesújfalu - Előszilveszter

2010-12-30 Csütörtök   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Már hagyeloszilveszter_68ományosnak mondható a nyergesújfalui Szalézi-irinyi Középiskola oratóriumában minden év december 30-án lezajló "Előszilveszter". Ez egy kissé rendhagyó oratóriumi alkalom, amelyen elsősorban az iskola tanulói vettek részt, de szép számmal eljöttek a volt diákok is, és az oratóriumot látogató helyi és környékbeli fiatalok. A vidám vetélkedősorozattal tarkított estre mintegy 140-en váltották meg a jelképesnek mondható 100 Ft-os belépőt, amivel egyben részt vehettek a tombola kisorsolásán is.
Az animátorok ismét kitettek magukért, az előre megtervezett programot ügyesen és vidáman irányították. A remek bansokkal és a belga tánccal felidézték a nyári napközik hangulatát, a karaoke pedig most is közös éneklésre hozta össze a legbátrabbakat.
Kiváló bevezetője volt ez a szilveszteri mulatságoknak, mintegy igazolva Don Bosco mondását, mely szerint lehet szórakozni Isten megbántása nélkül is!

szaleziak.hu


{gallery}albumok/12.30_eloszilveszter{/gallery}


 

A kategória cikkei

Újbuda – Március 15. – Az összefogás és a szabadság ünnepe

Újbuda – Március 15. – Az összefogás és a szabadság ünnepe

#Magyar Tartomány 2026-03-15, Vasárnap

A META-Don Bosco Technikum és Szakgimnázium és a SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnázium 9-10. évfolyamos tanulói március 13-án együtt emlékeztek meg a..

Óbuda - „Tisztelet a bátraknak!”

Óbuda - „Tisztelet a bátraknak!”

#Magyar Tartomány 2026-03-15, Vasárnap

Március 13-án délelőtt ünneplőbe öltözött az óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola is, hogy közösen emlékezzenek meg az 1848-49-es..

Nyergesújfalu - Március 15-i megemlékezés a Zafféryban

Nyergesújfalu - Március 15-i megemlékezés a Zafféryban

#Magyar Tartomány 2026-03-15, Vasárnap

A nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskola közössége méltó módon emlékezett meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseiről.

Kazincbarcika – Emlékezés az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra

Kazincbarcika – Emlékezés az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra

#Magyar Tartomány 2026-03-15, Vasárnap

A hagyományoknak megfelelően a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákjai most is a Don Bosco Iskola diákjaival közösen emlékeztek az 1848-49-es..

Szalézi szavak - Nagyböjt 4. vasárnapja

Szalézi szavak - Nagyböjt 4. vasárnapja

#Magyar Tartomány 2026-03-14, Szombat

Kedves testvérek, igen tartalmas a mai evangélium. Nem is lehet egy-két mondatban összefoglalni annak tartalmát, mondanivalóját. Ebben a mai világban, ami..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Újévi ajándék - Strenna 2011.Gyertek, nézzétek meg! - segédanyagok a strennához >