Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Apostag - II. Stég - XVI. Ladik

Apostag - II. Stég - XVI. Ladik

Apostag - II. Stég - XVI. Ladik

2011-08-02 Kedd   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

7052960_nAz idén második alkalommal rendezte meg a Szalézi ifjúsági Mozgalom és a MOSZAT a Ladik keresztény könnyűzenei fesztivál előtti héten a STÉG elnevezésű animátor tábort a Bács-Kiskun megyei Apostagon, melynek célja, hogy az animátorok átadhassák egymásnak tapasztalataikat, új ismereteket szerezzenek, s újult lelkesedéssel térjenek haza saját oratóriumukba, hogy színesíthessék a gyerekek szürke hétköznapjait.
A képzés részeként új játékokat tanulhattunk, vidám estet tervezhettünk és lelkileg is feltöltődhettünk. Ezen kívül a helyi fiataloknak is szerveztünk programokat minden délután kézműves foglalkozással és színes játékokkal. Az ottani fiatalok ebben az évben is nagy szeretettel fogadtak bennünket, másrészt ez a tábor lehetőséget biztosít az animátoroknak, hogy kipróbálhassák tehetségüket egy ismeretlen helyen, ismeretlen gyerekek között. A hét mottóját a „Jóbarátok” főcímdalából vettük, „Ott leszek, hogyha szükséged lesz rám!” Ezzel is az összefogásra, csapatmunkára próbáljuk ösztönözni az animátorokat. Reméljük, mi is ott leszünk, ha szükség lesz ránk.

Telek Zsuzsanna/szaleziak.hu

A XVI. Ladik országos keresztény könnyűzenei fesztivál július 29-én, pénteken kezdődött, Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és Beer Miklós váci püspök védnökségével és a szaléziak részvételével.

Az 1996. óta minden évben megrendezett ingyenes fesztiválon rap, hard rock, blues és funky stílust játszó zenekarok, előadók léptek fel. Velük szemben kifejezetten az az elvárás, hogy keresztény mondanivalójú szövegeket adjanak elő a dalokban. A program jó találkozási lehetőség a keresztény szellemiségű fiataloknak, felekezeti megkötöttség nélkül.

A Szalézi ifjúsági Mozgalom 2003. óta van jelen a fesztiválon, tavaly pedig először szervezték meg itt STÉG néven az ország animátorainak találkozóját és képzését.

A szervezők szerint ennél jobb fesztiválozós időt nem is kívánhattak volna: kellemes 24-25 fok, szélcsend, minimális mennyiségű szúnyog, és teljesen esőmentes nap... A néha "családias" hangulatú koncertek remekül sikerültek.

Az eseményt pénteken református istentisztelet, valamint a szalézi szerzetesek közreműködésével katolikus szentmise nyitotta meg. A színpadon először a helyi Ladik zenekar lépett fel, majd a budapesti PannonVox, a Só, a Mohai György Band és a Borka Band. A teaházban péntek este a lajosmizsei Jászok együttes táncházába várták a fiatalokat.

Szombaton délben Czár János plébános mutatta be újmiséjét a fesztivál keretein belül, majd a Hetvenszer hétszer zenekar zenélt. Az egykori zsinagógában Tóth Tamás katolikus pap tartott előadást Istenképek, majd Varga Attila, a Boanergész együttes vezetője és a budapesti Margit körúti ferences templom ifjúsági csoportjának vezetője „Keresztény" bálványok? címmel.

Szombaton lépett színpadra az Orbi és az EHUP zenekar, valamint Csiszér László és a Last Chance Band. A nap végén a szaléziak által vezetett virrasztáshoz lehetett csatlakozni. Vasárnap Bábel Balázs érsek mutatott be szentmisét, volt evangélikus és református istentisztelet is, valamint közös zenélés Varga Attilával. A fesztivál teljes időtartama alatt működött a szalézi oratórium.

 

Delmagyar.hu/szaleziak.hu

A kategória cikkei

Szalézi szavak - Urunk mennybemenetele

Szalézi szavak - Urunk mennybemenetele

#Magyar Tartomány 2026-05-17, Tegnap

Urunk mennybenetelének ünnepe van ma és sokszor nem tudunk mit kezdeni ezzel az ünneppel, furcsa is az ember számára, hiszen örülnünk kéne, de hát mégiscsak..

Zafféry-piknik Péliföldszentkereszten

Zafféry-piknik Péliföldszentkereszten

#Magyar Tartomány 2026-05-12, Kedd

A nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskola közössége szeretettel várja tanulóit és tanulóinak családjait május 29-én 16–20 óra között a..

Péliföldszentkereszt - Egymás között, egymásért - A Szalézi Család Napja

Péliföldszentkereszt - Egymás között, egymásért - A Szalézi Család Napja

#Magyar Tartomány 2026-05-10, Vasárnap

Május 9-én ünnepeltük Péliföldszentkereszten a Szalézi Család Napját egésznapos családi programmal. A Szalézi Család közös ünnepe jó alkalom volt arra,..

Óbuda - Boldog Sándor István hét az óbudai szaléziaknál

Óbuda - Boldog Sándor István hét az óbudai szaléziaknál

#Magyar Tartomány 2026-05-08, Péntek

Szeretettel hívunk minden Sándor István-tisztelőt május 17-23. között Óbudára, ahol a hét minden napján Boldogunkkal kapcsolatos programok lesznek a Don Bosco..

Óbuda - Anyák napja a Péter-Pálban

Óbuda - Anyák napja a Péter-Pálban

#Magyar Tartomány 2026-05-07, Csütörtök

Az anyák napját ünnepelték május 6-án az óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskolában, amikor az alsó tagozatos diákok köszöntötték az..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Rendfőnökség - Befejeződött a nyári plenáris ülésSpanyolország – A szalézi tartományfőnök üzenete az Ifjúsági Világtalálkozó fiataljai számára >