Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Róma - A Lelkiségi Napok véget értek - a feladat marad

Róma - A Lelkiségi Napok véget értek - a feladat marad

Róma - A Lelkiségi Napok véget értek - a feladat marad

2012-01-22 Vasárnap   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

IB_8031__2012Ez a nagy horderejű program, amely idén a Szalézi Család 23 ágához tartozó mintegy 380 résztvevőt köszöntött 31 országból, január 19-én, csütörtökön délután kezdődött és 22-én, vasárnap ért véget. Az esemény központi célja elsősorban az éves jelmondat, a strenna ismertetése azok a szerzetesi és világi csoportok számára, akik Don Bosco személyéből és munkásságából merítenek ihletet és egyazon apostoli küldetést teljesítik a fiatalok üdvözülése érdekében.

A rendezvény iránt minden évben egyre nagyobb az érdeklődés, így a helyfoglalás megkezdése után nem sokkal le is záródott a jelentkezés. Az idei Napok különösen is fontosak voltak, mivel 2012 az első a három előkészületi év közül, amikor Don Bosco születésének 200-ik évfordulójára készülnek a Szalézi Családban világszerte.
Minden nap meghatározott forgatókönyv szerint zajlott. A résztvevőket Adriano Bregolin tartományfőnöki vikárius köszöntötte, aki a Szalézi Család felelőse. Ezután a szalézi bibliatudós, Juan José Bartolomé beszélt  különböző utakról, amelyeken követni lehet Don Boscót, a nagy álmodót. - Ha tovább akarunk dolgozni a fiatalok megváltásán, szükség van mai álmodozó szentekre, álmodozókra, akik szentekké válnak, mint Don Bosco, hogy álmaikat - Isten tervét - valóra váltsák - mondta don Bartolomé. - Kemény idők járnak, a közeljövő nehézségei előre láthatók, vagy talán nem, a dicső múlt után következő kiábrándulás nem szabad hogy eltérítsen minket az álomtól, amit Don Boscótól örököltünk,  hiszen Isten hívott meg bennünket, hogy szaléziak legyünk.
Az első estén a rendfőnök bemutatta a 2012. évi strennát és bevezette a Don Bosco születésének 200-ik évfordulójára megtett első előkészületi évet.

A második nap délelőttjén a résztvevők számos ismeretre tehettek szert Don Bosco életének történelmi hátteréről és felfedezték, mennyire releváns az ő üzenete.
Aldo Giraudo, a Pápai Szalézi Egyetem (UPS) spirituális teológia tanára és a Szalézi Történeti Intézet tagja az Oratóriumi emlékiratok kritikus értelmezését adta, több szempontból is elemezve a művet.
Bruno Ferrero, neves író, a Bollettino Salesiano szerkesztője Don Bosco látásmódjának jelentőségéről beszélt, 7 vezérelv szerint tagolva a rendalapító tevékenységét.
Délután a résztvevők elzarándokoltak a római Szent Szív-bazilikába, ahol a rendfőnök megnyitotta az újonnan berendezett kiállítást. A kiállításon belül eredeti állapotában megtekinthető az a szoba is, amelyben Don Bosco lakott római tartózkodásai alatt. Itt ünnepelték a szentmisét és végül itt mondta el a rendfőnök hagyományos jóéjszakátját is.

A szombati nap Don Bosco mai követői gyakorlati példáinak voltak szentelve. Bemutatták a mai fiatalok arcát, majd ezzel kapcsolatban megosztották tapasztalataikat.
Néhány példa:
Hubert Geelen, egy belga szalézi a szegénység lelki és kulturális formáiról beszélt, elmondta: - Úgy gondolom, hogy manapság túl sok a kultúra, vagy inkább túl sokféle kultúra van. A fiatalok nincsenek a kultúra hiányában, de túl sok mindennel kell megbirkózniuk, hogy képesek legyenek kielégíteni a szellemüket.
Mary Ann Fernando nővér a Sri Lankában tapasztalt szegénységről beszélt, az árvákról és a volt gyerekkatonákról.
Jean-Marie Peticlerc a Párizs környékén uralkodó szegénységről mutatott be videót.
A délelőttöt a rendfőnök határozott felhívása zárta, hogy nagyon jól ismerjék meg Don Boscót, aki a modell minden szalézi számára.
Délután nyelvi csoportokban alkalom nyílott átgondolni az eddig hallottakat. Mint általában, ez az alkalom nagyon hasznos a résztvevők számára és lehetőség a Szalézi Család tagjai számára, hogy megosszák tapasztalataikat, találkozzanak és új ismereteket, ötleteket szerezzenek.
Az este egy társasági összejövetellel zárult, zenével, játékokkal és néhány bűvészmutatvánnyal felidézve az oratórium vidám hangulatát, ami oly kedves volt Don Bosco számára.

A Szalézi Család XXX. Lelkiségi Napjainak záró előadása után vasárnap a közösen ünnepelt szentmisével záródott a négynapos összejövetel. Különös egybeesés folytán ezen a napon volt Boldog Laura Vicuña emléknapja is, akit a Szalézi Család egyik "legcsodálatosabb virágszálának" tartanak, aki "megértette és élte is Jézus örömhírét" - ahogy a rendfőnök megfogalmazta. - Társadalmunkban, amelyet egyre inkább az önzés és az önmegvalósítás utáni vágy jellemez, Laura Vicuña példája prófétai és ékesszóló: nem hallgathatunk róla csupán csak azért, mert ez manapság nem divat - mondta szentbeszédében a rendfőnök. -  Tinédzsernek lenni nem kizáró ok, hogy valaki ne lehessen szent. Meg kell érni a keresztényi szeretetre, és ez az érettség nem a kor, hanem az isteni bölcsesség függvénye.
A Lelkiségi Napok végén a közös imádság után a rendfőnök bemutatta a Szalézi Család Önazonossági Chartáját, amelynek átdolgozása már két évvel ezelőtt megkezdődött.

A Tömegtájékoztatási Tanács és Missioni Don Bosco szoros együttműködése lehetővé tette, hogy a Lelkiségi Napok anyagai letölthetőek legyenek az sdb.org központi honlap aloldaláról, ahol az egyes napok video-összefoglalói és a fotók is megtekinthetőek. Mindez segíti a csoportok otthoni munkáját, elősegíti Don Bosco még jobb megismerését és a szalézi küldetés sikeresebb megvalóüsítását.


ANS-Róma/szaleziak.hu

A kategória cikkei

Mária a nyitott és készséges szív példája - a rendfőnök májusi üzenete

Mária a nyitott és készséges szív példája - a rendfőnök májusi üzenete

#Szalézi világ 2026-05-15, Péntek

Máriához hasonlóan, amikor Isten bennünk él, felismerjük, hogy meghívást kaptunk és küldetésünk van. Mária „útnak indult, és a hegyekbe sietett” (Lk..

Hogyan védte meg Mária, a Keresztények Segítsége az első misszionáriusokat

Hogyan védte meg Mária, a Keresztények Segítsége az első misszionáriusokat

#Szalézi világ 2026-05-14, Csütörtök

A misszionáriusok legkalandosabb beszámolóit hallgatva az ember néha megdöbben a rájuk leselkedő veszélyeken, az ellenséges természeti környezettől és a..

Mazzarello Mária Dominika: A szalézi szentségben kivirágzó egyszerűség

Mazzarello Mária Dominika: A szalézi szentségben kivirágzó egyszerűség

#Szalézi világ 2026-05-13, Szerda

Vannak életek, amelyek nem csapnak zajt, mégis fényt hagynak maguk után, amely generációkon át ragyog. Mazzarello Szent Mária Dominika ilyen életet élt. Mária..

„Szeretjük a Bosco ételt”: nemzetközi szalézi receptkönyv

„Szeretjük a Bosco ételt”: nemzetközi szalézi receptkönyv

#Szalézi világ 2026-05-11, Hétfő

Megjelenése után egy évvel a „Bosco Food” című könyv továbbra is bemutatja a szalézi karizma kultúráinak gazdagságát szerte a világon; a szalézi..

Róma - A rendfőnök kinevezte a szalézi munkatársak új koordinátorát világ-szinten

Róma - A rendfőnök kinevezte a szalézi munkatársak új koordinátorát világ-szinten

#Szalézi világ 2026-05-09, Szombat

Május 9-én a szalézi rendfőnök, Fabio Attard atya kinevezte a szalézi munkatársak új koordinátorát világ-szinten Borja Pérez spanyol szalézi munkatárs..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Írásban kérte felmentését a tartományfőnökVatikán - Csend és Szó - az evangelizáció útja >