Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Csorna, Győr, Don Bosco

Csorna, Győr, Don Bosco

Csorna, Győr, Don Bosco

2013-05-18 Szombat   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Szombathelyen éjszakára sem hagyták magára Don Boscót, a fiatalok, szalézi munkatársak és Don Bosco-tisztelő hívők felváltva virrasztottak az ereklye mellett.  Reggel Csány Péter igazgató, plébános és egy csoport kitartó hívő búcsúztatta a szalézi rend alapítóját. A magas lépcsősoron most már lefelé tolták a súlyos ereklyét és még utoljára rózsaszirmokkal szórták meg.
Útban Győr felé Don Bosco ereklyéje találkozott Szent Norbert ősi rendjének mai fiaival: Csornán a Premontrei Apátság temploma előtt egy rövid időre megállt, és a két szerzetesrend tagjai együtt imádkoztak azért, hogy a szerzetesi élet vonzó legyen a fiatalok számára és Don Bosco jelenléte teremjen új hivatásokat. 

 

Szár Gyula Gergely csornai premontrei szerzetes - aki a helyi fiatalokat kísérve eljött Győrbe Don Boscóhoz - elmondta, hogy habár Don Bosco egy másik szerzetesrend alapítója,számára is nagyon különleges a mostani alkalom. Szavai szerint mindenki sokat tanulhat a szaléziaktól és a rendalapítótól, különösen az, aki gyermekekkel, fiatalokkal foglalkozik. A premontreiek is iskolákat tartanak fent Magyarországon, így számukra is fontos a Don Boscó-i lelkület és pedagógia, amit ők is szívesen tanulmányoznak és alkalmaznak. 

Lájkold Don Bosco útját

Don Bosco magyarországi látogatásának legfrissebb eseményeit a Facebookon találod a Szalézaik.HU oldalán.

Győrben Pápai Lajos megyéspüspök papjaival és kispapjaival várta az ereklyét. A zsolozsma után ünnepi szentmise következett. A szentbeszédében a püspök röviden ismertette Bosco Szent János életét és megemlékezett a szétszóratás idején illegalitásba kényszerült szaléziakról, akiket ismert. A győri bazilika megtelt hívekkel. Sokan elzarándokoltak ide, hogy találkozzanak Don Boscóval. Eljöttek a mosonmagyaróvári hívek is, ahol a szerzetesrendek működésének betiltása alatt Mészáros Béla szalézi atya plébánosként működött. Sokan tisztelték és még mindig szívesen emlékeznek rá. Nagyon sok kisdiák eljött, hogy imádkozzon Don Bosco segítségéért, közbenjárásáért. Rácsodálkoztak az urnára és megpróbálták elképzelni, milyen lehetett egy találkozás a fiatalok szentjével.
A győriek olvasmányos imaórával búcsúztak Bosco Szent Jánostól. Az ereklye Veszprém felé folytatja útját.

 

Szaléziak.HU

 

 

A kategória cikkei

Szalézi szavak - Urunk mennybemenetele

Szalézi szavak - Urunk mennybemenetele

#Magyar Tartomány 2026-05-17, Tegnap

Urunk mennybenetelének ünnepe van ma és sokszor nem tudunk mit kezdeni ezzel az ünneppel, furcsa is az ember számára, hiszen örülnünk kéne, de hát mégiscsak..

Zafféry-piknik Péliföldszentkereszten

Zafféry-piknik Péliföldszentkereszten

#Magyar Tartomány 2026-05-12, Kedd

A nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskola közössége szeretettel várja tanulóit és tanulóinak családjait május 29-én 16–20 óra között a..

Péliföldszentkereszt - Egymás között, egymásért - A Szalézi Család Napja

Péliföldszentkereszt - Egymás között, egymásért - A Szalézi Család Napja

#Magyar Tartomány 2026-05-10, Vasárnap

Május 9-én ünnepeltük Péliföldszentkereszten a Szalézi Család Napját egésznapos családi programmal. A Szalézi Család közös ünnepe jó alkalom volt arra,..

Óbuda - Boldog Sándor István hét az óbudai szaléziaknál

Óbuda - Boldog Sándor István hét az óbudai szaléziaknál

#Magyar Tartomány 2026-05-08, Péntek

Szeretettel hívunk minden Sándor István-tisztelőt május 17-23. között Óbudára, ahol a hét minden napján Boldogunkkal kapcsolatos programok lesznek a Don Bosco..

Óbuda - Anyák napja a Péter-Pálban

Óbuda - Anyák napja a Péter-Pálban

#Magyar Tartomány 2026-05-07, Csütörtök

Az anyák napját ünnepelték május 6-án az óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskolában, amikor az alsó tagozatos diákok köszöntötték az..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Don Bosco börtönbe mentVeszprémben is „hazajött” Don Bosco >