Főoldal / Szalézi világ / Don Bosco harmadik utódára emlékezünk

Szerzetesi pályája nehezen indult. Sok akadályt kellett leküzdenie. 21 évesen újra be kellett ülnie az iskolapadba, hogy lemaradásait pótolja, és elkezdhesse szemináriumi tanulmányait. Emellett szinte állandó kételyek gyötörték. Kezdeti bizonytalansága ellenére végül mégis kiváló szalézi és karizmatikus adottságokkal rendelkező vezető egyéniség lett. 1882. december 23-án szentelték pappá. Don Bosco már egy évvel később igazgatóvá nevezte ki a rend egy újonnan nyitott házába, ahol ún. késői hivatásokkal foglalkoztak. Innen Torinóba került, ahol öt éven át az alapító közvetlen közelében élhetett.

Don Bosco halála után, 1889-ben az alapító utóda Fülöpöt Spanyolországba helyezte. Előbb a rend Barcelona melletti házának igazgatója, majd a dinamikus fejlődésnek indult és önállóvá vált spanyol tartomány első tartományfőnöke lett. Soha nem tanult meg jól spanyolul, de úgy szerette az országot, mintha saját hazája lett volna. Kitartó munkája nyomán számos új házat nyitottak, a hivatások száma látványosan emelkedett, és a közösségek lelkisége is elmélyült.

Mindössze 45 éves volt, amikor 1901-ben kinevezték a rend központi vikáriusává. A nagy felelősséggel járó, többnyire irodai munka mellett továbbra is törekedett lelkipásztor maradni. Kiváló adottsága volt a nők között végzett apostoli munkához, ami nem jelentette azt, hogy csak nőkkel foglalkozott volna. Támogatta a szalézi rend női ágának (Segítő Szűz Mária Leányai) tevékenységét, 1917-ben pedig egy eredeti, új közösséget alapított olyan lányokból, akik az Istennek szentelt életet a világban szerették volna megélni. Ez a közösség később Don Bosco Önkéntesei - VDB (Volontarie di Don Bosco) néven az Egyház egyik első ún. világi intézménye lett.

1922. április 24-én Rinaldi Fülöpöt rendfőnökké választották. "Egészen olyan, mint Don Bosco, csak a hangja más" - mondta róla Don Francesia. Azon igyekezett, hogy megújítsa a szaléziak lelki életét és Don Bosco művét a maga korához igazítsa. A rend elöljárójaként sokat tett a szalézi missziók ügyéért, és az egész rend további dinamikus fejlődéséért.  Biztatta a fiatal szaléziakat, hogy tanuljanak nyelveket, hogy hatásosabban tudjanak evangelizálni a missziókban. Ő gyűjtötte össze, és adta tovább rendkívül érthető formában Don Bosco pedagógiai módszerének legfontosabb elemeit. Különösen nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a rend tagjai hűen kövessék alapítójuk lelkiségét. 1929-ben még megélte Don Bosco ünnepélyes boldoggá avatásának napját. Ez alkalomból szintén az ő kezdeményezésére állították fel Torinóban Don Bosco szobrát is.

A lelki élet mestere volt, aki újra lélekkel töltötte meg a szaléziak belső életét Istenbe vetett feltétlen bizalmával és a Segítő Szűz Mária felé tanúsított határtalan hitével.

1931. december 5-én tért örök nyugalomra, Rua atya életrajzának olvasása közben. 1987-ben tiszteletre méltóvá nyilvánították, II. János Pál pápa 1990-ben avatta boldoggá. Emléknapja december 5-én van.

Forrás: dal Covolo-Mocci: Szentek a szalézi családban, Don Bosco Kiadó