Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Volt szalézi növendékek vezetőinek képzése Európa-szinten

Volt szalézi növendékek vezetőinek képzése Európa-szinten

Volt szalézi növendékek vezetőinek képzése Európa-szinten

2013-05-09 Csütörtök   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

Immár harmadik alkalommal rendezték meg a volt szalézi növendékek fiatal vezetőinek képzését célzó tanfolyamot Európa-szinten (GEX), amelyre legutóbb a szlovákiai Viničnében került sor, Pozsony mellett, május 1-4. között. A tanfolyam, amely három éves ciklusból áll, meghatározott formációs tervet, konkrét témákat és módszereket követ, amelyeket a Volt Növendékek Szövetsége dolgozott ki. Ezzel az összejövetellel véget ért a második hároméves kurzus, amely 2011-ben kezdődött Liege-ben 2 és Mestre-ben folytatódott 2012-ben.

A kurzuson körülbelül 30 fiatal vett részt Olaszország, Spanyolország és Szlovákia területéről. A fiatalok megosztották a formáció és a rekreáció pillanatait. Az eseményen részt vett Francesco Muceo, a szervezet elnöke, a GEX spanyolországi és olaszországi elnökei, küldöttek világ- és nemzeti szinten. Az eseményt Ángel Gudiña, a GEX helyettes küldötte világ-szinten koordinálta, a szlovákiak volt növendékek vezetői segítségével.
Az Európai Vezetők Iskolájának célja motiválni, ösztönözni és elkísérni a GEX csoportokat, hogy volt növendékként szerzett tapasztalataikat átültessék a gyakorlatba. A tanfolyam során sok felszólaló más-más szemszögből világította meg a volt növendékek helyzetét. Stefan Turanský bemutatta a Szalézi Család karizmatikus személyazonosító igazolványát, Ángel Gudiña feltárni az emberi erőforrásokat érintő témákat, hogyan lehet megszervezni az együttműködést és interakciót Európában; Errico a volt növendék keresztény profilját körvonalazta; Pastor Ramírez a fiatal volt növendékekről és az emberi, keresztény és szalézi értékekről beszélt, Luisa Bertiato bevezette a Volt Növendékek Világszövetségének alapokmányát, Maros Peciar az új technológiákról beszélt, és végül Domenica Sapienza felvetette az európai kommunikáció koordinálásának kérdését.
A résztvevők formációval töltötték az időt, megbeszélték a helyi Egyesület és a szövetség ülésének témáit, amelyek az EuroBosco keretében kerülnek sorra 2013 novemberében Máltán és a 2014-es EuroGEX projektet, és javaslatot tettek az Egyesület műszaki összehangolásáról világ szinten.
A találkozón, amelyet a testvériség és a megosztás légköre jellemezett, szentmisével ért véget, amelyet a szlovák tartományfőnök, Karol Manik mutatott be.

ANS - Viničné/Szaléziak.HUszlo

A kategória cikkei

Mária a nyitott és készséges szív példája - a rendfőnök májusi üzenete

Mária a nyitott és készséges szív példája - a rendfőnök májusi üzenete

#Szalézi világ 2026-05-15, Péntek

Máriához hasonlóan, amikor Isten bennünk él, felismerjük, hogy meghívást kaptunk és küldetésünk van. Mária „útnak indult, és a hegyekbe sietett” (Lk..

Hogyan védte meg Mária, a Keresztények Segítsége az első misszionáriusokat

Hogyan védte meg Mária, a Keresztények Segítsége az első misszionáriusokat

#Szalézi világ 2026-05-14, Csütörtök

A misszionáriusok legkalandosabb beszámolóit hallgatva az ember néha megdöbben a rájuk leselkedő veszélyeken, az ellenséges természeti környezettől és a..

Mazzarello Mária Dominika: A szalézi szentségben kivirágzó egyszerűség

Mazzarello Mária Dominika: A szalézi szentségben kivirágzó egyszerűség

#Szalézi világ 2026-05-13, Szerda

Vannak életek, amelyek nem csapnak zajt, mégis fényt hagynak maguk után, amely generációkon át ragyog. Mazzarello Szent Mária Dominika ilyen életet élt. Mária..

„Szeretjük a Bosco ételt”: nemzetközi szalézi receptkönyv

„Szeretjük a Bosco ételt”: nemzetközi szalézi receptkönyv

#Szalézi világ 2026-05-11, Hétfő

Megjelenése után egy évvel a „Bosco Food” című könyv továbbra is bemutatja a szalézi karizma kultúráinak gazdagságát szerte a világon; a szalézi..

Róma - A rendfőnök kinevezte a szalézi munkatársak új koordinátorát világ-szinten

Róma - A rendfőnök kinevezte a szalézi munkatársak új koordinátorát világ-szinten

#Szalézi világ 2026-05-09, Szombat

Május 9-én a szalézi rendfőnök, Fabio Attard atya kinevezte a szalézi munkatársak új koordinátorát világ-szinten Borja Pérez spanyol szalézi munkatárs..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Sajtótájékoztató Don Bosco ereklyéjének magyarországi körútjárólMária-búcsú és fesztivál >