Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Készülünk a boldoggáavatásra

Készülünk a boldoggáavatásra

Készülünk a boldoggáavatásra

2013-08-21 Szerda   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Számos program előzi meg Sándor István, a kommunizmus idején 1953-ban kivégzett mártírsorsú szalézi szerzetes október 19-ei boldoggá avatási ceremóniáját - nyilatkozta az MTI-nek  Ábrahám Béla, a Magyar Szalézi Tartomány vezetője.

 

 

Elmondta, hogy a budapesti Szent István-bazilika előtti téren zajló ceremónia délutánján másfélezer fiatalt várnak a Körcsarnokban, ahol tovább ünneplik majd az eseményt. Ez lesz az alkalom arra is, hogy az érdeklődők találkozzanak a világ második legnagyobb szerzetesrendjének, a Don Bosco Szaléziaknak a rendfőnökével, Pascual Chávezzel, aki a boldoggá avatásra érkezik Budapestre, és találkozik az ifjúsággal.

 

Rómában, Magyarország ottani nagykövetségével együttműködésben, előreláthatóan november 4-5-én filmbemutatóval és konferenciával  emlékeznek meg Sándor Istvánról - tette hozzá.

 

Októberben a jezsuita Párbeszéd Házában lévő Loyola Caféban kiállítást rendeznek az 1914-ben Szolnokon született Sándor István életéről és a szaléziakról. Szolnokra költözik a jelenleg Szombathelyen látható A jókedv rendje - Szaléziak című tárlat, az Utolsókból lesznek az elsők című "dobozos" kiállítás, amely több helyszínen is járt már az országban, ekkor Újpesten lesz látható  - sorolta.

 

A szalézi tartományfőnök beszámolt arról, hogy Újpesten játszóteret, Szolnokon pedig sugárutat neveznek el a proletár származású Sándor Istvánról. Október közepén pedig ünnepélyes keretek között a nagyközönségnek is bemutatják az Isten szolgája, Sándor István szalézi vértanú című filmet az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

 

Ősszel a szolnoki Szigligeti Színházban kamaraszínházában Utolsóból első címmel mutatnak be darabot Sándor István életéről, és az Óbudai Kulturális Központban zajló Don Bosco Akadémia szeptember-októberi előadásai is kötődnek majd hozzá.

 

A liturgiai és a technikai előkészületek már folynak, a boldoggá avatási szentmisét Erdő Péter érsek és Angelo Amato szalézi érsek, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa celebrálja - ismertette Ábrahám Béla.

 

Sándor István 1914-ben született Szolnokon. 1931-ben vasesztergályosként helyezkedett el. 1936-ban belépett a szalézi rendbe mint laikus testvér. 1940 és 1949 között nyomdászként dolgozott a rákospalotai szalézi nyomdában. Lakhelye és működésének fő színhelye a rend újpesti, Clarisseum nevű háza, a legszegényebb családok iskolás gyermekeit befogadó fiúnevelő intézet volt. 1950 tavaszán betiltották a rendek működését, de Sándor István továbbra is találkozott a fiatalokkal, kirándulásokat, összejöveteleket szervezett, hittant tanított.

 

1951. február végén a hatóság tudomására jutott Sándor István illegális tevékenységének egy része. 1952 júliusában társaival együtt letartóztatták, és koholt vádak alapján elítélték. Az eljárás a pártőrség pere néven híresült el.

 

Sándor Istvánt kötél általi halálra ítélték, és az ítéletet 1953. június 8-án végrehajtották. Legnagyobb valószínűséggel a Rákoskeresztúri köztemető 30l-es parcellájában hantolták el. A Sándor Istvánra kiszabott halálos ítéletet csak 1994-ben semmisítették meg.

 

 

A mártír sorsú szerzetes boldoggá avatásának egyházmegyei eljárása 2006-ban kezdődött és 2007-ben fejeződött be. Ez idő alatt számos tanút hallgattak meg. Ennek folytatásaként a szentszéki eljárás 2008-ban kezdődött meg, a bíborosok kollégiumának döntése idén január 15-én született meg.

 

A pápa március 27-én fogadta Angelo Amatót, és engedélyezte 63 új boldog dekrétumának kihirdetését. Közöttük volt az is, amely elismerte Sándor István vértanúságát.

 

A magyarországi jelenlétük századik évfordulóját ünneplő szaléziak első boldogjukat tisztelhetik a sztálinista egyházüldözés áldozatául esett Sándor Istvánban.

 

MTI/Szaléziak.HU

 

Sándor István szalézi testvér, vértanú boldoggáavatása október 19-én lesz Budapesten a Szent István-bazilika előtti téren.

 9.30-tól Sándor István életének ismertetése
10.30-tól ünnepi szentmise
A szertartást Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Angelo Amato bíboros, érsek, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa végzi.

Előesti virrasztás október 18-án 20 órától a Szent István Bazilikában.

13.30 Fiatalok Ünnepe - előzetes regisztráció a szalim.hu oldalon

Sándor István boldoggáavatása után délután 13 órától a budapesti Körcsarnokba várjuk a fiatalokat közös ünneplésre Don Bosco 9. utódával, Pascual Chávez rendfőnök atyával, Sándor István kortársaival és a szalézi animátorokkal! A belépés díjtalan, de regisztráláshoz kötött, az első 1600 regisztráló ebédcsomagot is kap!

A Körcsarnok a főváros XIV. kerületében, tömegközlekedéssel és autóval is könnyen megközelíthető helyen található.

(Metró: 2-es vonal, Puskás Ferenc Stadion megálló)

 

 

A kategória cikkei

Nyergesújfalu –Házasság hete gazdag programokkal

Nyergesújfalu –Házasság hete gazdag programokkal

#Magyar Tartomány 2026-02-04, Ma

Nyergesújfalun, a szalézi plébánián „Imádkozzunk családjainkért; imádkozzunk családjainkkal!” mottóval gazdag programokkal készülnek február 8. és 15..

Óbuda – Indul a Szali Ifi Alpha 2026

Óbuda – Indul a Szali Ifi Alpha 2026

#Magyar Tartomány 2026-02-04, Ma

Óbudán, a Don Bosco Oratórium és Közösségi Ház helyiségeiben márciustól ismét indul a nagysikerű Szali Ifi Alpha 18-25 év közötti fiatalok részére,..

Pesthidegkút - Formációs nap a Don Bosco Nővéreknél

Pesthidegkút - Formációs nap a Don Bosco Nővéreknél

#Magyar Tartomány 2026-02-04, Ma

Február 1-én, vasárnap Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK elnöke látogatott el a Magyarországon szolgáló Don Bosco Nővérekhez.

A Szalézi Ifjúsági Mozgalom tervezett eseményei 2026 első felében

A Szalézi Ifjúsági Mozgalom tervezett eseményei 2026 első felében

#Magyar Tartomány 2026-02-04, Ma

A Szalézi Ifjúsági Mozgalom feladatát a szalézi küldetés határozza meg az Egyházban. Ezek különféle projektek, művek, nevelési környezetek (például..

Kazincbarcika - Szalézi gála 2026 - Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

Kazincbarcika - Szalézi gála 2026 - Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

#Magyar Tartomány 2026-02-02, Hétfő

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanulói és dolgozói január 23-án, pénteken ünnepi szentmisével és a gálával kezdték a Szalézi hetet. A gáláról és az..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Szeptember 30-án a pápa bejelenti Roncalli és Wojtyła pápa szentté avatásának dátumátCsillagtábor Albertfalván >