Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Nagymaroson is Don Boscóval

Nagymaroson is Don Boscóval

Nagymaroson is Don Boscóval

2013-05-25 Szombat   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Reggel Kazincbarcikáról indult útnak az ereklye, és elsőnek a Gyerekmaros résztvevői találkozhattak vele. A többtucat gyerek a Duna-parti füves területen ismerhette meg a szaléziakat és a rend alapítóját.
 
Utána a Nagymarosi Ifjúsági Találkozón mutatkoztak be a szaléziak és itt is folyamatosan számos fiatal állta körül Don Bosco ereklyéjét. A délelőtt folyamán a Szalézi Ifjúsági Mozgalom fiataljai bemutatták, milyen a Don Boscó-i vidámság. A szaléziakra különösen jellemző énekekkel és táncokkal fűszerezett programjukkal megmozgatták a találkozó résztvevőit.
 
Nagymaroson találkozott Don Boscóval a szerbiai Muzslyáról (Zrenjanin) érkezett csoport, akik Varga Zoltán szalézi atya vezetésével a helyi szalézi plébániáról zarándokoltak Péliföldszentkereszt érintésével Nagymarosra. Varga Zoltán elmondta, hogy nagyon hálás a magyar szaléziaknak, hogy elhozták Don Boscót, hiszen a kétszer 500 km utazással is könnyebben el tudtak jönni hozzá Nagymarosra, mint a tartományukba, Szlovéniába.
 
Szaléziak.HU

A kategória cikkei

Szalézi szavak - Urunk mennybemenetele

Szalézi szavak - Urunk mennybemenetele

#Magyar Tartomány 2026-05-17, Tegnap

Urunk mennybenetelének ünnepe van ma és sokszor nem tudunk mit kezdeni ezzel az ünneppel, furcsa is az ember számára, hiszen örülnünk kéne, de hát mégiscsak..

Zafféry-piknik Péliföldszentkereszten

Zafféry-piknik Péliföldszentkereszten

#Magyar Tartomány 2026-05-12, Kedd

A nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskola közössége szeretettel várja tanulóit és tanulóinak családjait május 29-én 16–20 óra között a..

Péliföldszentkereszt - Egymás között, egymásért - A Szalézi Család Napja

Péliföldszentkereszt - Egymás között, egymásért - A Szalézi Család Napja

#Magyar Tartomány 2026-05-10, Vasárnap

Május 9-én ünnepeltük Péliföldszentkereszten a Szalézi Család Napját egésznapos családi programmal. A Szalézi Család közös ünnepe jó alkalom volt arra,..

Óbuda - Boldog Sándor István hét az óbudai szaléziaknál

Óbuda - Boldog Sándor István hét az óbudai szaléziaknál

#Magyar Tartomány 2026-05-08, Péntek

Szeretettel hívunk minden Sándor István-tisztelőt május 17-23. között Óbudára, ahol a hét minden napján Boldogunkkal kapcsolatos programok lesznek a Don Bosco..

Óbuda - Anyák napja a Péter-Pálban

Óbuda - Anyák napja a Péter-Pálban

#Magyar Tartomány 2026-05-07, Csütörtök

Az anyák napját ünnepelték május 6-án az óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskolában, amikor az alsó tagozatos diákok köszöntötték az..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Don Bosco KazincbarcikánDon Bosco Mogyoródra is eljutott >