Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Ősbemutató Szolnokon - színmű Sándor Istvánról

Ősbemutató Szolnokon - színmű Sándor Istvánról

Ősbemutató Szolnokon - színmű Sándor Istvánról

2013-11-19 Kedd   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

A boldog (Utolsóból első) címmel november 19-én, kedden este 19.30 kezdettel mutatják be Szolnokon a helyi születésű, nemrégiben boldoggá avatott Sándor István szalézi szerzetesről szóló darabot a Szigligeti Színház stúdiószínpadán.

 

Az ősbemutató kapcsán Kiss József, a teátrum művészeti vezetője, egyben a darab írója az MTI-nek hétfőn úgy fogalmazott: “gondolatébresztő szeánsznak” szánja művét.

 

Elmondta: Máthé György, a szolnoki Belvárosi Nagytemplom esperes-plébánosa áprilisban kereste meg a színházat, hogy segítséget kérjen a Sándor István boldoggá avatásával kapcsolatos ünnepségsorozathoz. Ekkor vetődött fel a történet megírásának gondolata. Felidézte, hogy Sándor István 1914-ben Szolnokon született, később nyomdászként kereste a kenyerét, miközben minden idejét árva és nehéz sorsú fiúk nevelésére áldozta. Egészen addig, amíg a Rákosi-rendszer kiszemelte, hogy ellenséget kreáljon belőle. Emiatt elfogták, meghurcolták, végül hatvan éve, 1953-ban kivégezték.

 

A szalézi szerzetes életéről és szenvedéseiről szóló dokumentumokból és visszaemlékezésekből kiderült, hogy Sándor István rendkívül szerény, csendes, udvarias ember volt, életében alig lehet rálelni a színpadi drámák alapjául szolgáló konfliktusra. Kiss József szerint kihallgatása és a börtönben tanúsított embersége éppen emiatt a hősiesség és a hit mély, megrázó, katartikus tanúságtétele, amelyet kizárólag egy kevés díszlettel és szereplővel előadott darab lehet képes befogadhatóvá tenni a nézők számára.

 

A közönség A boldog (Utolsóból első) címmel színpadra állított két felvonásos műben politikai helyzetelemzés helyett Sándor István vívódásain, legbensőbb gondolatain keresztül ismerheti meg magát a kort és azt a sorsot, amelyből a mai, lemondásokkal teli világban, ki-ki saját küzdelmes élethelyzeteivel birkózva is erőt meríthet – tette hozzá.

 

A darab kifejezetten stúdiószínpadra íródott. Mozgathatósága és komoly művészi beleérző képességet igénylő szerepei miatt azonban a művészeti vezető reméli, hogy nem csak a szolnoki színházlátogatókhoz, de az ország számos más pontjára, minél több fiatalhoz el fog jutni – akár a szalézi rend közreműködésével.

 

Sándor István alakját az előadás során Vándor Attila eleveníti meg a szolnoki Szigligeti Színház stúdiószínpadán, ahol a kihallgató tiszt szerepében Tóth Tamást láthatja a közönség, Pálóczit pedig a darab rendezője, Karczag Ferenc alakítja.

 

MTI

 

 

További előadások decemberben:

4-én szerdán 19.30 órakor

12-én csütörtökön 19.30 órakor

17-én kedden 19.30 órakor

 

 

Jegyek válthatók a Szigligeti Színház Szervező-és Jegyirodájában,

Szolnok, Kossuth utca 17-23. Telefon:56/422-902, 56/424-063

e-mail: jegyiroda@chello.hu        www.szigligetiszinhaz.hu

A kategória cikkei

Szalézi szavak - Urunk mennybemenetele

Szalézi szavak - Urunk mennybemenetele

#Magyar Tartomány 2026-05-17, Tegnap

Urunk mennybenetelének ünnepe van ma és sokszor nem tudunk mit kezdeni ezzel az ünneppel, furcsa is az ember számára, hiszen örülnünk kéne, de hát mégiscsak..

Zafféry-piknik Péliföldszentkereszten

Zafféry-piknik Péliföldszentkereszten

#Magyar Tartomány 2026-05-12, Kedd

A nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskola közössége szeretettel várja tanulóit és tanulóinak családjait május 29-én 16–20 óra között a..

Péliföldszentkereszt - Egymás között, egymásért - A Szalézi Család Napja

Péliföldszentkereszt - Egymás között, egymásért - A Szalézi Család Napja

#Magyar Tartomány 2026-05-10, Vasárnap

Május 9-én ünnepeltük Péliföldszentkereszten a Szalézi Család Napját egésznapos családi programmal. A Szalézi Család közös ünnepe jó alkalom volt arra,..

Óbuda - Boldog Sándor István hét az óbudai szaléziaknál

Óbuda - Boldog Sándor István hét az óbudai szaléziaknál

#Magyar Tartomány 2026-05-08, Péntek

Szeretettel hívunk minden Sándor István-tisztelőt május 17-23. között Óbudára, ahol a hét minden napján Boldogunkkal kapcsolatos programok lesznek a Don Bosco..

Óbuda - Anyák napja a Péter-Pálban

Óbuda - Anyák napja a Péter-Pálban

#Magyar Tartomány 2026-05-07, Csütörtök

Az anyák napját ünnepelték május 6-án az óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskolában, amikor az alsó tagozatos diákok köszöntötték az..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Ajándékot a Don Bosco Kiadótól!A rendfőnök felhívása a Gyermeki Jogok Világnapján >