Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / A tartományfőnök a Tranzit Fesztiválon

A tartományfőnök a Tranzit Fesztiválon

A tartományfőnök a Tranzit Fesztiválon

2013-08-24 Szombat   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

A kormányzat számára a közösség kihívás és lehetőség egyben - mondta Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár Kőszegen, a Tranzit Fesztiválon. A Közösségépítés keresztény módon című kerekasztal-beszélgetésen az államtitkár beszélgetőpartnere Ábrahám Béla, szalézi tartományfőnök volt.

 

Ábrahám Béla a közösség fogalmának meghatározásakor úgy fogalmazott: az ember közösségi létre lett teremtve, Isten maga egy közösség. Isten minket személyesen szeret, de a küldetést közösségként kapunk. A kétórás beszélgetésen Hölvényi György elmondta, hogy idén 650 millió forint állt rendelkezésre közösségi terek és egyházi épületek felújítására. A támogatások céljai – ahogyan idén – jövőre is az egyházakkal közösen kerülnek meghatározásra.

 

Az Egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárság kitelepült a Tranzit Fesztiválra, a sátornál az államtitkárság munkájának játékos formában történő bemutatásán túl az ÁROP-1.1.18 projektet is megismerhetik az odalátogatók. A projekt a civil szervezetek működési környezetének javítását, a civil szektor és a közigazgatás akadálymentesítését, valamint a kormányzati és civil együttműködés javítását tűzte ki céljául.

 

A beszélgetés lezárásakor Ábrahám Béla tartományfőnök elmondta, hogy keresztény létünk közösségi lét, közösséget építeni energia és feltöltődés egyben. „A közösség nem szolgáltat, nem azt kell néznünk, hogy mit ad nekem, hanem azt, hogy én mit tudok adni a közösségnek" – hangsúlyozta a tartományfőnök. Hölvényi György kiemelte: az állam minden szabadságot megad a közösségeknek, hogy a kitűzött céljaikat meg tudják valósítani.

 

Szaléziak.HU/Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság

A kategória cikkei

Nyergesújfalu –Házasság hete gazdag programokkal

Nyergesújfalu –Házasság hete gazdag programokkal

#Magyar Tartomány 2026-02-04, Ma

Nyergesújfalun, a szalézi plébánián „Imádkozzunk családjainkért; imádkozzunk családjainkkal!” mottóval gazdag programokkal készülnek február 8. és 15..

Óbuda – Indul a Szali Ifi Alpha 2026

Óbuda – Indul a Szali Ifi Alpha 2026

#Magyar Tartomány 2026-02-04, Ma

Óbudán, a Don Bosco Oratórium és Közösségi Ház helyiségeiben márciustól ismét indul a nagysikerű Szali Ifi Alpha 18-25 év közötti fiatalok részére,..

Pesthidegkút - Formációs nap a Don Bosco Nővéreknél

Pesthidegkút - Formációs nap a Don Bosco Nővéreknél

#Magyar Tartomány 2026-02-04, Ma

Február 1-én, vasárnap Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK elnöke látogatott el a Magyarországon szolgáló Don Bosco Nővérekhez.

A Szalézi Ifjúsági Mozgalom tervezett eseményei 2026 első felében

A Szalézi Ifjúsági Mozgalom tervezett eseményei 2026 első felében

#Magyar Tartomány 2026-02-04, Ma

A Szalézi Ifjúsági Mozgalom feladatát a szalézi küldetés határozza meg az Egyházban. Ezek különféle projektek, művek, nevelési környezetek (például..

Kazincbarcika - Szalézi gála 2026 - Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

Kazincbarcika - Szalézi gála 2026 - Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

#Magyar Tartomány 2026-02-02, Hétfő

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanulói és dolgozói január 23-án, pénteken ünnepi szentmisével és a gálával kezdték a Szalézi hetet. A gáláról és az..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Szalézi misszionárius AmazóniábanFülöp Tibor örökfogadalma >