Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Felújítás és kiállítás

Felújítás és kiállítás

Felújítás és kiállítás

2013-10-25 Péntek   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

A kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban egy évvel ezelőtt kezdődött energetikai beruházás nyomán teljesen új köntöst kapott az 1966-ban épült iskolaépület. Október 24-én, csütörtökön délelőtt a felújított iskolában az „Utolsókból lesznek az elsők” című szalézi centenáriumi kiállítás megnyitására is sor került.

 

 

A külső megjelenés javításán túl a projekt fő célja az energia felhasználás hatékonyságának javítása volt. Ez indokolta, hogy az alapberuházás során megvalósított pályázati kötelezettségvállalások hosszú távú, energiatakarékos és költséghatékony fenntarthatósága érdekében kiegészítő beruházásra is sor kerüljön, hiszen ezek elvégzése nélkül nem lett volna biztonsággal elérhető a tervezett hatásfok javulás, energiaspórolás.

 

A korszerűsítés során megtörtént a gimnázium épületének teljes hő- és tetőszigetelése, bádogozása; kicserélték a nyílászárókat, megújult a lábazat és a falburkolat. A belső gépészeti és villamos-ipari munkákkal párhuzamosan a teljes körű fűtéskorszerűsítésre is sor került.

 

Így összességében az oktatási intézmény történetében igazi mérföldkővé vált a beruházás, hiszen a korszerűsítés nyomán olyan mértékben javultak az épület műszaki paraméterei, ami rövid és hosszú távon egyaránt jelentős energia-megtakarítást eredményez.

 

A projekt időtartama: 2012. október 1. - 2013. november 4., összköltsége: 279.860.842 Ft, az elnyert támogatás: 222.713.258 Ft

 

A szalézi centenáriumi év jubileumi programjával egybekötve az „Utolsókból lesznek az elsők” című szalézi centenáriumi kiállítás megnyitására is sor került. Az eseményt számos egyházi, városi, járási, tankerületi vezető, igazgató, képviselő tisztelte meg jelenlétével, ki kell azonban emelnünk P. Ábrahám Béla SDB tartományfőnök atya és Szitka Péter polgármester úr megjelenését.

 

Az ünnepség nyitórészére a napfényes iskolaudvaron került sor, ahol a polgármester köszöntötte a jelenlévőket, és átadta a felújított, megszépült épületet. Elmondta, hogy a korszerűsített épület teljes hő és tetőszigetelés kapott, kicserélték az összes nyílászárót, megújult a lábazat és a falburkolat, és sor került a belső gépészeti és fűtéskorszerűsítési munkákra is. Azt kívánta a diákoknak, hogy sok ezer örömteli pillanatot éljenek át a megújult falak között.

 

Ezt követően Ábrahám Béla tartományfőnök atya köszönte meg az együttműködést a városi önkormányzat, a polgármesteri hivatal és a rekonstrukciót kivitelező cég vezetőinek, megköszönte továbbá a türelmet a diákoknak és a nevelőtestületnek. Elmondta, hogy a szaléziak számára külön öröm az, hogy a rekonstrukció lezárását a szalézi centenárium évében egy szalézi emlékkiállítással kapcsolhatják össze. Őt követte Petróczi Gábor igazgató úr, aki arról beszélt, hogy a gimnázium vezetői és tanári kara sok éve vár erre az örömteli pillanatra. Megemlítette a Jókai épületében eltöltött emlékezetes időszakot, és átvette a gimnázium számára az új köntösbe öltözött épületet.

 

Az ünnep második részében az iskola épületében került sor az „Utolsókból lesznek az elsők” című szalézi centenáriumi kiállítás megnyitására, amely a szaléziak magyarországi letelepedésének 100. évfordulójára készült, és az ország számos helyén megfordult már. A kiállítás rendezői az úgynevezett „dobozos kiállításon” papírdobozokból egy templom szentélyét építették föl a gimnázium szűk aulájában, amelyeken a szalézi száz év egy-egy jelentős eseménye, jeles személyisége, egy-egy míves szalézi gondolat olvasható. A gimnáziumban felépült kis templomnak világító üvegablakai, boltozatos bejárata és oltára is van. A kiállítás megnyitásaként Bertáné dr. Varga Judit történész-muzeológus, a kiállítás megálmodója és tervezője tartott rövid érdekes tárlatvezetést a kiemelt vendégek és a sajtó számára.

 

A kiállítás december közepéig tekinthető meg a gimnázium első emeleti aulájában és folyosóin.

 

Forrás: opont.hu

A kategória cikkei

Megjelent a 2025. évi Szalézi Értesítő második száma

Megjelent a 2025. évi Szalézi Értesítő második száma

#Magyar Tartomány 2025-06-24, Kedd

Don Bosco Szalézi Társasága 29. Egyetemes Káptalanja új rendfőnököt választott: Fabio Attard atyát. Ő Don Bosco 11. utóda és igyekszünk, hogy a Szalézi..

Meghívó Tóth Domonkos örökfogadalomtételére

Meghívó Tóth Domonkos örökfogadalomtételére

#Magyar Tartomány 2025-06-22, Vasárnap

Örömmel tudatjuk, hogy Tóth Domonkos SDB örökfogadalmát 2025. augusztus 23-án, szombaton a 11 órakor kezdődő szentmise keretében teszi le az óbudai Segítő..

Óbuda – Csány Péter atya ezüstmiséje

Óbuda – Csány Péter atya ezüstmiséje

#Magyar Tartomány 2025-06-22, Vasárnap

Csány Péter atya június 21-én, szombaton 11 órakor mutatta be ezüstmiséjét az óbudai Segítő Szűz Mária templomban.

A remény nyergesújfalui zarándokai Rómában

A remény nyergesújfalui zarándokai Rómában

#Magyar Tartomány 2025-06-19, Csütörtök

A „remény zarándokainak” egy harmincfős csoportja június 14-én kora reggel elindult Nyergesújfaluról az Örök város felé, hogy ezzel is megpecsételjék a..

Diakónussá szentelték Sivadó Balázst

Diakónussá szentelték Sivadó Balázst

#Magyar Tartomány 2025-06-16, Hétfő

Június 14-én a torinói Segítő Szűz Mária bazilikában Alessandro Giraudo torinói segédpüspök 11 szalézi szerzetesnövendéket szentelt diakónussá,..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< A kínaiak is szeretnének egy Sándor IstvántMegjelent a Don Bosco Kalendárium 2014 >