Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Don Bosco hazatért

Don Bosco hazatért

Don Bosco hazatért

2013-05-20 Hétfő   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Déli egy órakor indult ismét útnak az ereklye, most Péliföldszentkereszt felé, ahol szabadtéri szentmisére várták. Mivel előző este kiadós eső áztatta az erdei talajt, nem kis kihívás volt eljuttatni az ereklyét az erdei tisztásra a lourdes-i barlang elé. Most a szerzetesek segítettek, a tartományfőnök is húzta a súlyos kocsit. Az erdei úton Havasi József korábbi tartományfőnök várta a rendalapító ereklyéjét, majd hamarosan megkezdődött a szentmise. A tisztáson ekkor már egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, úgy megtelt a hívekkel, mint a nagybúcsú idején: sokan voltak kíváncsiak Don Boscóra. Eljöttek a szaléziak barátai, Don Bosco tisztelői, és mindazok, akik találkozni szerettek volna vele.
 
A szentmisét Havasi József mutatta be, aki közvetlen hangvételű prédikációjában a tőle megszokott, lelkesítő módon szólt a hívekhez és rendtársaihoz is. – Hát hazajöttél, Giovanni...- kezdte beszédét, majd bátorságra biztatta a szaléziakat, hogy vonzó életpéldájukkal neveljék a gyerekeket. Megemlítette, mennyire örül, hogy ott üdvözölheti a rendalapító ereklyéjét, ahol a szaléziak száz évvel ezelőtt letelepedtek Magyarországon. Felidézte Don Bosco életének és a szalézi történelemnek néhány érdekes mozzanatát is, ahol a rendalapító és a régi szaléziak bátorsága megnyilvánult.
A szertartáson énekelt a nyergesújfalui Szent Cecília templomi kórus, amelyet a szétszóratás idején Nyergesújfalun egy ideig kántorként működő Edelényi István akkori tartományfőnök alapított.
 
A szentmise után az ereklyét a tömeg bekísérte a kegytemplomba, ahol rövid imádság után a hívek tisztelegtek a szalézi rend alapítója előtt.Kedden Don Bosco Nyergesújfalura látogat, ahol a magyar szaléziak első iskolájukat alapították.
 
Szaléziak.HU

A kategória cikkei

Szalézi szavak - Urunk mennybemenetele

Szalézi szavak - Urunk mennybemenetele

#Magyar Tartomány 2026-05-17, Tegnap

Urunk mennybenetelének ünnepe van ma és sokszor nem tudunk mit kezdeni ezzel az ünneppel, furcsa is az ember számára, hiszen örülnünk kéne, de hát mégiscsak..

Zafféry-piknik Péliföldszentkereszten

Zafféry-piknik Péliföldszentkereszten

#Magyar Tartomány 2026-05-12, Kedd

A nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskola közössége szeretettel várja tanulóit és tanulóinak családjait május 29-én 16–20 óra között a..

Péliföldszentkereszt - Egymás között, egymásért - A Szalézi Család Napja

Péliföldszentkereszt - Egymás között, egymásért - A Szalézi Család Napja

#Magyar Tartomány 2026-05-10, Vasárnap

Május 9-én ünnepeltük Péliföldszentkereszten a Szalézi Család Napját egésznapos családi programmal. A Szalézi Család közös ünnepe jó alkalom volt arra,..

Óbuda - Boldog Sándor István hét az óbudai szaléziaknál

Óbuda - Boldog Sándor István hét az óbudai szaléziaknál

#Magyar Tartomány 2026-05-08, Péntek

Szeretettel hívunk minden Sándor István-tisztelőt május 17-23. között Óbudára, ahol a hét minden napján Boldogunkkal kapcsolatos programok lesznek a Don Bosco..

Óbuda - Anyák napja a Péter-Pálban

Óbuda - Anyák napja a Péter-Pálban

#Magyar Tartomány 2026-05-07, Csütörtök

Az anyák napját ünnepelték május 6-án az óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskolában, amikor az alsó tagozatos diákok köszöntötték az..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Pécs - Közösségek ünnepe Don BoscóvalA szalézi iskola vidámsága >