Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Egyház / Lemond a pápa

Lemond a pápa

Lemond a pápa

2013-02-13 Szerda   |   #Egyház   |   ARCHIVÁLT

A Szentatya február 11-én, délelőtt 11 órakor, három szentté avatási ügyben összehívott konzisztórium során tette közzé a következő hírt: „Kedves Testvérek!
Nem csak a három szentté avatás miatt hívtalak össze benneteket erre a konzisztóriumra, hanem azért is, hogy közöljem veletek döntésemet, amely nagy jelentőségű az egyház élete számára. Miután ismételten megvizsgáltam lelkiismeretemet Isten előtt, eljutottam arra a bizonyosságra, hogy erőnlétem előrehaladott korom miatt, már nem alkalmas arra, hogy megfelelő módon gyakoroljam a péteri szolgálatot.

Nagyon jól tudom, hogy ezt a feladatot, spirituális lényege miatt, nem pusztán tettekkel és szavakkal, hanem szenvedéssel és imával is teljesíteni kell. Azonban a mai világban, amely gyors változásoknak van kitéve és a hitélet szempontjából nagy jelentőségű kérdések rázzák meg, Szent Péter hajójának kormányzásához és az evangélium hirdetéséhez szükség van mind a test, mind a lélek erejére. Ez az erő az utóbbi hónapokban olyan mértékben csökkent bennem, hogy el kell ismernem: képtelen vagyok jól megfelelni a rám bízott szolgálatnak.

Ezért, tudatában e tett súlyosságának, teljes szabadsággal kinyilatkoztatom, hogy lemondok szolgálatomról, mint Róma Püspöke, mint Szent Péter utóda, amelyre 2005. április 19-én a bíborosok révén kaptam megbízatást. 2013. február 28-án este 8 órától a római szék, Szent Péter széke üresnek nyilvánítandó. Az illetékeseknek konklávét kell összehívniuk az új pápa megválasztására.

Kedves Testvérek! Teljes szívemből köszönetet mondok nektek azért a szeretetért és munkáért, amellyel velem együtt hordoztátok szolgálatom súlyát és bocsánatot kérek minden hibámért. Most ajánljuk az Anyaszentegyházat Legfőbb Pásztora, a mi Urunk, Jézus Krisztus gondjaiba. Fohászkodjunk Szent Anyjához, Máriához, hogy anyai jóságával segítse a bíboros atyákat az új pápa megválasztásában. Ami engem illet, a jövőben is teljes szívvel kívánom szolgálni Isten Szent Egyházát imának szentelt életemmel".

Vatikáni Rádió/szaleziak.hu

A kategória cikkei

Carlo Acutist és Pier Giorgio Frassatit együtt avatják szentté szeptemberben

Carlo Acutist és Pier Giorgio Frassatit együtt avatják szentté szeptemberben

#Egyház 2025-06-13, Péntek

XIV. Leó pápa június 13-án, pénteken jóváhagyta kilenc boldog kanonizálását és kijelölte a szenttéavatási szertartások időpontját.

A Vatikáni Kertekben elkészítették virágokból XIV. Leó címerét

A Vatikáni Kertekben elkészítették virágokból XIV. Leó címerét

#Egyház 2025-06-09, Hétfő

Az Infrastruktúrák és Szolgáltatások Igazgatóságának Kertészeti és Környezetvédelmi Szolgálata két hétig dolgozott a Kormányzóság épülete előtti..

A Vatikáni Posta kiadta a XIV. Leó pápát ábrázoló első bélyegsorozatot

A Vatikáni Posta kiadta a XIV. Leó pápát ábrázoló első bélyegsorozatot

#Egyház 2025-06-09, Hétfő

A Vatikáni Posta és Filatéliai Szolgálat bejelentette Róma új püspökének pápasága kezdetére kiadott új bélyegeit, négy különböző értékkel. Más,..

Vatikán – XIV. Leó pápa beiktatási miséje

Vatikán – XIV. Leó pápa beiktatási miséje

#Egyház 2025-05-19, Hétfő

Május 18-án, megválasztása után tíz nappal, pápasága megkezdése alkalmából délelőtt tíz órakor ünnepélyes szentmisét mutatott be a Szent Péter téren..

XIV. Leó pápa címere és a jelmondata

XIV. Leó pápa címere és a jelmondata

#Egyház 2025-05-11, Vasárnap

XIV. Leó megerősítette a püspökké szenteléséhez választott korábbi címerét, valamint az „In Illo uno unum” jelmondatát. Az „Őbenne, az Egyben..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Róma - Digitális újságírás a Lateráni EgyetemenXVI. Benedek alázatos és szabad ember >