Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Pécs - Közösségek ünnepe Don Boscóval

Pécs - Közösségek ünnepe Don Boscóval

Pécs - Közösségek ünnepe Don Boscóval

2013-05-20 Hétfő   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Egy kiadós vihart átvészelve este 11 órakor az ereklyét kísérő konvoj befutott a pécsi dóm elé, ahol Udvardy György pécsi megyés püspök és a hívek gyertyákkal várták. Annak ellenére, hogy késő éjszaka volt, nagy szeretettel fogadták, a dómban imádsággal és rövid jelenettel köszöntötték a pécsiek Bosco Szent Jánost a késői órán.
 
Pünkösdhétfőn az egyházmegye közösségeinek, plébániáinak, lelkiségi csoportjainak találkozóját ünnepelték, ennek keretében több programot szerveztek, és bemutatkoztak a szaléziak is vidám éneklés és beszélgetés keretében. A tíz órakor kezdődő szentmisét Udvardy György püspök mutatta be, Ábrahám Béla tartományfőnök atya mondott szentbeszédet. A hívek dugig megtöltötték a dómot.
 
A szentmise után kezdetét vették a műsorok, de közben a hívek folyamatosan az ereklye elé járulhattak. Föllépett többek között a pécsi szalézi munkatársak vezetésével működő Don Bosco Napközi, akik egy színdarabot mutattak be Don Bosco életéről. Pontban délben mindenki együtt imádkozott a téren a püspök atyával, majd a programok folytatódtak.
 
Az ereklyét egy órakor búcsúztatták a dómban, ahonnan Péliföldszentkereszt felé vette útját.
 
Szaléziak.HU

A kategória cikkei

Nyergesújfalu –Házasság hete gazdag programokkal

Nyergesújfalu –Házasság hete gazdag programokkal

#Magyar Tartomány 2026-02-04, Ma

Nyergesújfalun, a szalézi plébánián „Imádkozzunk családjainkért; imádkozzunk családjainkkal!” mottóval gazdag programokkal készülnek február 8. és 15..

Óbuda – Indul a Szali Ifi Alpha 2026

Óbuda – Indul a Szali Ifi Alpha 2026

#Magyar Tartomány 2026-02-04, Ma

Óbudán, a Don Bosco Oratórium és Közösségi Ház helyiségeiben márciustól ismét indul a nagysikerű Szali Ifi Alpha 18-25 év közötti fiatalok részére,..

Pesthidegkút - Formációs nap a Don Bosco Nővéreknél

Pesthidegkút - Formációs nap a Don Bosco Nővéreknél

#Magyar Tartomány 2026-02-04, Ma

Február 1-én, vasárnap Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK elnöke látogatott el a Magyarországon szolgáló Don Bosco Nővérekhez.

A Szalézi Ifjúsági Mozgalom tervezett eseményei 2026 első felében

A Szalézi Ifjúsági Mozgalom tervezett eseményei 2026 első felében

#Magyar Tartomány 2026-02-04, Ma

A Szalézi Ifjúsági Mozgalom feladatát a szalézi küldetés határozza meg az Egyházban. Ezek különféle projektek, művek, nevelési környezetek (például..

Kazincbarcika - Szalézi gála 2026 - Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

Kazincbarcika - Szalézi gála 2026 - Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

#Magyar Tartomány 2026-02-02, Hétfő

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanulói és dolgozói január 23-án, pénteken ünnepi szentmisével és a gálával kezdték a Szalézi hetet. A gáláról és az..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Don Bosco extrákkalDon Bosco hazatért >