Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Francia középiskolások szolidaritási akciója Madagaszkáron

Francia középiskolások szolidaritási akciója Madagaszkáron

Francia középiskolások szolidaritási akciója Madagaszkáron

2014-05-14 Szerda   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

„Most más módon nézzük a szegénységet” - mondta Clement, a Ressins Szalézi Iskola három középiskolás diákjának egyike, akik nemrég tértek haza egy 15 napos madagaszkári utazásról. A fiatalok sok időt töltöttek azzal, hogy felkészüljenek a kezdeményezésre, amelyet az Amitié Marhabata Egyesület is támogatott.

 

 

Océane Jaffré, Marie-Elise Cottin és Clement Vollot volt a három diák, aki februárban a vakációt Madagaszkáron töltötte. „Ez nemhogy turistaút nem volt, de még csak kulturális csere sem. Felderítő küldetésre mentünk, hogy milyen segítséget tudnánk nyújtani a következő néhány évben” - mondta a csoport vezetője, Alain Perrot szalézi testvér.

 

„Egy kis csapattal mentünk, mert ez egy helyi projekt, korlátozott körben. Nem egy nagy létszámú csapattal mentünk, mert az túlzott elvárásokat kelthetett volna a helyi emberek között. Az utazást is szponzorálták. Az előnye annak, hogy kisszámú csapattal kezdtünk, később mutatkozott meg.”

 

„A találkozáskor úgy tűnt, a fiatalok félénkek” - mondja Océane. „Ha többen lettünk volna, akkor nem lett volna ugyanolyan a kapcsolatunk. Ha kevesen vagyunk, akkor könnyebb meghallani, amit az emberek mondanak. Szinte rá vagy kényszerítve, hogy közeledj másokhoz.”

 

Az út során a csoportnak két fontos találkozója volt. Az egyik Monique Mougenot-val, egy szervezet vezetőjével, amely gondoskodik az árvákról. Ő sok hasznos tippet és gyakorlati információt adott a helyi viszonyok megértéséhez. A másik találkozó Justin atyával volt a Caritas testülettől, amely az emberi fejlődéssel foglalkozik. A segítségükre volt a küldetésük során, megkönnyítve a kapcsolatteremtést és segített a kitűzött feladatok elvégzésében is.

 

Három nappal a megérkezésük után a diákok ellátogattak az Antsirabe 20 kilométeres körzetébe tartozó falvakba a fiatal mezőgazdasági termelők szervezeteibe. „Meleg fogadtatásban részesítettek bennünket, énekkel és imákkal, frissítőként zebutejben főtt kukoricával. Beszéltek mindennapi életükről és megnyitotta otthonaikat előttünk” – mesélik a fiatalok.

 

A fogadtatástól meghatódva a csoport egyhangúlag úgy határozott, hogy 800 eurót fordítanak két mezőgazdasági termelői szervezetre, hogy két zebut, ekét és néhány mezőgazdasági gépet vásárolhassanak. Megállapodásra jutottak, hogy a következő évben további 1200 eurót adományoznak nekik.

 

A diákok most visszatértek Franciaországba és a tapasztalataik megváltoztatták őket. „Megértjük, hogy előbb meg kell hallgatnunk az embereket, mielőtt cselekszünk. Jelen kell hogy legyünk a helyszínen, kapcsolatba kell lépnünk az emberekkel, hogy elkerüljük a hibákat. Együttműködésről beszélünk (...). Megtanultam, mi az együttérzés (...) megváltozott a nézőpontom sok kérdésben.”

 

 

ANS – Roanne/Szaléziak.HU

A kategória cikkei

Mária a nyitott és készséges szív példája - a rendfőnök májusi üzenete

Mária a nyitott és készséges szív példája - a rendfőnök májusi üzenete

#Szalézi világ 2026-05-15, Péntek

Máriához hasonlóan, amikor Isten bennünk él, felismerjük, hogy meghívást kaptunk és küldetésünk van. Mária „útnak indult, és a hegyekbe sietett” (Lk..

Hogyan védte meg Mária, a Keresztények Segítsége az első misszionáriusokat

Hogyan védte meg Mária, a Keresztények Segítsége az első misszionáriusokat

#Szalézi világ 2026-05-14, Csütörtök

A misszionáriusok legkalandosabb beszámolóit hallgatva az ember néha megdöbben a rájuk leselkedő veszélyeken, az ellenséges természeti környezettől és a..

Mazzarello Mária Dominika: A szalézi szentségben kivirágzó egyszerűség

Mazzarello Mária Dominika: A szalézi szentségben kivirágzó egyszerűség

#Szalézi világ 2026-05-13, Szerda

Vannak életek, amelyek nem csapnak zajt, mégis fényt hagynak maguk után, amely generációkon át ragyog. Mazzarello Szent Mária Dominika ilyen életet élt. Mária..

„Szeretjük a Bosco ételt”: nemzetközi szalézi receptkönyv

„Szeretjük a Bosco ételt”: nemzetközi szalézi receptkönyv

#Szalézi világ 2026-05-11, Hétfő

Megjelenése után egy évvel a „Bosco Food” című könyv továbbra is bemutatja a szalézi karizma kultúráinak gazdagságát szerte a világon; a szalézi..

Róma - A rendfőnök kinevezte a szalézi munkatársak új koordinátorát világ-szinten

Róma - A rendfőnök kinevezte a szalézi munkatársak új koordinátorát világ-szinten

#Szalézi világ 2026-05-09, Szombat

Május 9-én a szalézi rendfőnök, Fabio Attard atya kinevezte a szalézi munkatársak új koordinátorát világ-szinten Borja Pérez spanyol szalézi munkatárs..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Humanitárius orvosi segély a szaléziakkalAz olasz szalézi kiadók készülnek a bicentenáriumra >