Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Ebola – Állítsuk meg most!

Ebola – Állítsuk meg most!

Ebola – Állítsuk meg most!

2014-10-21 Kedd   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

A Don Bosco nel Mondo alapítvány a Szalézi Társaság egy olyan szervezete, amelynek célja, hogy válságos helyeken működő  szalézi missziókat finanszírozzon. A korábbi évekhez hasonlóan, idén mindenszentekkor is megszervezik a „Szentek futama” (La Corsa dei Santi) elnevezésű jótékony célú futóversenyt, az összegyűlő adományokat pedig az ebola elleni harcra ajánlják fel.

 

 

A „Szentek futama” versenyt, amely nyitott a hivatásos és az amatőr sportolók előtt is, Rómában tartják meg november 1-jén. A futamon, amely a Szent Péter tér közelében kezdődik és végződik és Róma utcáin zajlik, tavaly már több mint ötezer résztvevő volt. A szervezők remélik, hogy ebben az évben a szám eléri a hatezret.

 

Az eseményt élőben közvetíti a Channel 5 és speciális egyórás programmal kíséri a TG5 tévécsatorna. Az adás követi a versenyt, de mindenekelőtt szervezők és szemtanúk segítségével bemutatja az „Ebola – Állítsuk meg most!” projekttel kapcsolatos részleteket. Ez a projekt az árvák és azok az emberek megsegítésére irányul, akik érintettek az ebola által, valamint hogy elősegítsék az egészségügyi képzést és szükség esetén a kezelést, ahogy ezt a Nyugat-Afrikai Szalézi Tartományban dolgozó szaléziak kérték.

 

A nézőket többször is fel fogják kérni, hogy küldjenek kisebb adományokat telefonon keresztül. A versenyt támogatja a Mediafriends egy spot kampánnyal a Mediaseten, amely tizenöt nappal a futam kezdete előtt indult. 

 

A Capitolon október 28-án sajtótájékoztatót tartanak, amelyen részt vesznek az esemény szervezői, beleértve a Szalézi Társaság képviselőit, a város önkormányzatát, a szervező sport egyesületet és különböző sportágak sportolóit, akik beneveztek a versenyre.

 

 

ANS-Róma/Szaléziak.HU

 

 

 

A kategória cikkei

Mária a nyitott és készséges szív példája - a rendfőnök májusi üzenete

Mária a nyitott és készséges szív példája - a rendfőnök májusi üzenete

#Szalézi világ 2026-05-15, Péntek

Máriához hasonlóan, amikor Isten bennünk él, felismerjük, hogy meghívást kaptunk és küldetésünk van. Mária „útnak indult, és a hegyekbe sietett” (Lk..

Hogyan védte meg Mária, a Keresztények Segítsége az első misszionáriusokat

Hogyan védte meg Mária, a Keresztények Segítsége az első misszionáriusokat

#Szalézi világ 2026-05-14, Csütörtök

A misszionáriusok legkalandosabb beszámolóit hallgatva az ember néha megdöbben a rájuk leselkedő veszélyeken, az ellenséges természeti környezettől és a..

Mazzarello Mária Dominika: A szalézi szentségben kivirágzó egyszerűség

Mazzarello Mária Dominika: A szalézi szentségben kivirágzó egyszerűség

#Szalézi világ 2026-05-13, Szerda

Vannak életek, amelyek nem csapnak zajt, mégis fényt hagynak maguk után, amely generációkon át ragyog. Mazzarello Szent Mária Dominika ilyen életet élt. Mária..

„Szeretjük a Bosco ételt”: nemzetközi szalézi receptkönyv

„Szeretjük a Bosco ételt”: nemzetközi szalézi receptkönyv

#Szalézi világ 2026-05-11, Hétfő

Megjelenése után egy évvel a „Bosco Food” című könyv továbbra is bemutatja a szalézi karizma kultúráinak gazdagságát szerte a világon; a szalézi..

Róma - A rendfőnök kinevezte a szalézi munkatársak új koordinátorát világ-szinten

Róma - A rendfőnök kinevezte a szalézi munkatársak új koordinátorát világ-szinten

#Szalézi világ 2026-05-09, Szombat

Május 9-én a szalézi rendfőnök, Fabio Attard atya kinevezte a szalézi munkatársak új koordinátorát világ-szinten Borja Pérez spanyol szalézi munkatárs..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< A „mi” boldogunkSzalézi projekt Los Angeles szegénységben élő fiataljaiért >