Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / 2014-ben is Szalézi Part Fesztivál!

2014-ben is Szalézi Part Fesztivál!

2014-ben is Szalézi Part Fesztivál!

2014-05-21 Szerda   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

 

 

 

A tavaly augusztusban Balatonkenesén megtartott Szalézi Part Fesztivál egyszeri, ünnepi programnak indult a Don Bosco Szaléziak magyarországi letelepedésének századik évfordulójára. A nagy sikernek és a rengeteg lelkes visszajelzésnek köszönhetően a szaléziak úgy döntöttek, hogy hagyományt teremtenek ebből a nagyszabású keresztény, vízparti ifjúsági fesztiválból és idén is megrendezik.

 

 

Az idei Part Fesztivál augusztus 12-17. között zajlik majd, egy nappal hosszabb lesz, mint tavaly. Vezérgondolata Don Bosco egyik mondása: „Járjatok a földön, de szívetek lakjon már otthon, az égben!” A szervezett programokon kívül szeretnének alapot adni, teret és lehetőséget biztosítani más keresztény csoportoknak és közösségeknek is, hogy velük együtt, széles összefogással bemutathassák az Egyház modern és fiatalos, mégis kétezer éves hagyományait hűen őrző arcát. Szeretnének így együtt járni a földön, megelőlegezve és előrevetítve azt, amikor már mindannyian együtt fogunk lakni az égben!

 

Az eseményre hívják mindazokat, akik ismerik és szeretik a szaléziakat, vagy nem ismerik, de szeretnék őket megismerni közelebbről; akik szeretnének más keresztény közösségekkel, egyházmegyék jó kezdeményezéseivel megismerkedni; akik hívő keresztény fiatalként szeretnének nyáron kikapcsolódni.

 

A Szalézi Part Fesztivál fő célja: igényes, keresztény, nyári szórakozást, kikapcsolódási lehetőséget nyújtani, elsősorban olyan 18-40 év közötti fiatalok számára, akik jó hangulatú, színvonalas, bulizós és mindeközben mégis értékeket közvetítő és azokat egész idő alatt megtartó nyári pihenésre vágynak. Családoknak is lehetőségük van részt venni a rendezvényen, de idén nem lesznek altáborok és külön programok, egyetlen fiatalos, késő estébe nyúló programkínálat lesz, akik tehát családként jönnének, ezzel számolniuk kell.

 

18 éven aluli gyerekek csak saját szülővel, családtagként lehetnek jelen, a szülők felelősségére.

 

Fellépnek: Ocho Macho, Crux, Animal Cannibals, Ungaresca táncegyüttes, Magashegyi Underground, Kőhalmi Zoltán.

Részletek és jelentkezés a www.szalim.hu/fesztival honlapon. A programkínálat folyamatosan frissül, ugyanis ezt a fesztivált maguk a résztvevő fiatalok állítják össze. 

 

 

 

Szaléziak.HU

 

 

 

 

A kategória cikkei

Szalézi szavak - Urunk mennybemenetele

Szalézi szavak - Urunk mennybemenetele

#Magyar Tartomány 2026-05-17, Tegnap

Urunk mennybenetelének ünnepe van ma és sokszor nem tudunk mit kezdeni ezzel az ünneppel, furcsa is az ember számára, hiszen örülnünk kéne, de hát mégiscsak..

Zafféry-piknik Péliföldszentkereszten

Zafféry-piknik Péliföldszentkereszten

#Magyar Tartomány 2026-05-12, Kedd

A nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskola közössége szeretettel várja tanulóit és tanulóinak családjait május 29-én 16–20 óra között a..

Péliföldszentkereszt - Egymás között, egymásért - A Szalézi Család Napja

Péliföldszentkereszt - Egymás között, egymásért - A Szalézi Család Napja

#Magyar Tartomány 2026-05-10, Vasárnap

Május 9-én ünnepeltük Péliföldszentkereszten a Szalézi Család Napját egésznapos családi programmal. A Szalézi Család közös ünnepe jó alkalom volt arra,..

Óbuda - Boldog Sándor István hét az óbudai szaléziaknál

Óbuda - Boldog Sándor István hét az óbudai szaléziaknál

#Magyar Tartomány 2026-05-08, Péntek

Szeretettel hívunk minden Sándor István-tisztelőt május 17-23. között Óbudára, ahol a hét minden napján Boldogunkkal kapcsolatos programok lesznek a Don Bosco..

Óbuda - Anyák napja a Péter-Pálban

Óbuda - Anyák napja a Péter-Pálban

#Magyar Tartomány 2026-05-07, Csütörtök

Az anyák napját ünnepelték május 6-án az óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskolában, amikor az alsó tagozatos diákok köszöntötték az..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Egy éve Don Bosco ereklyéje megállt DorogonEgy éve Don Bosco ereklyéjét a Szent István-bazilikában fogadták >