Főoldal / Szalézi világ / Az ebola és a határtalan bőkezűség

Ahogy a fővárosi, lusakai reptéren áthaladtam, szinte lehetetlen figyelmen kívül hagyni az ebola vírus fenyegetéséről árulkodó jeleket: figyelemfelkeltő plakátok, különleges vizsgálatok a Nyugat-Afrikából érkezőknek, kezek fertőtlenítése a papírok bemutatása előtt...  Ha a vírus maga nincs is jelen a legtöbb országban, a félelem annak beszivárgásától bizonyosan észrevehető.

Nemrég Maite Nkoana-Mashabane, a dél-afrikai külügyminiszter, aki az Afrikai Országok Uniójának jelenlegi elnöke, felszólította az afrikai kormányokat, hogy a legnagyobb körültekintéssel hangolják össze az intézkedéseiket. Az egyensúlyt viszont nehéz megtalálni: az otthonaikba történő elzárkózás, amit az embereknél sok helyen tapasztalunk, nemzetközi szinten is megfigyelhető, mert senki nem szeretne csatlakozni a vírus által érintett országok csoportjához, még úgy sem, hogy az egész országban csak egy ember kapta el a vírust.

Viszont ez a hozzáállás megpecsételi azon országok sorsát, akik már így is nehéz helyzetben vannak, például Libéria, Sierra Leone és Guinea. Ezek az országok nagyon hamar számos egyéb problémával fognak szembenézni – gazdasági, társadalmi, politikai krízissel, ami végül teljes katasztrófához vezethet. Ha ez megtörténik, mi leszünk a vesztesei. Egész Afrika. És az egész világ. A vírusnak nincs szüksége vízumra ahhoz, hogy átlépje az országhatárokat, és ha a helyzet elharapódzik, a határok többé nem fognak biztonságot jelenteni.

Ha falakat húzunk magunk köré, nem fogjuk megszánni szenvedő szomszédainkat és ez saját magunkra is vissza fog ütni. Ezzel nem mondok semmi újszerűt. Mindössze annyi a különbség, hogy ha most úgy döntünk, hogy nem avatkozunk közbe, a pusztítás sokkal nagyobb mértékű lesz, mint a korábbi válságok esetében.

Monroviából, Libéria fővárosából, Josephat-tól, a „Savio Domonkos és Don Bosco” csoport vezetőjétől tudjuk, hogy ott a helyzet annyira súlyos, hogy a kormány és a FIFA szövetség azt fontolgatja, hogy a futballpályákat használják karantén területnek, mert a kórházak már annyira megteltek. Így is legalább 1000 ágyat kell majd fölállítaniuk.

Úgy néz ki, hogy az ENSZ maga fogja kézbe venni az egészségügyi vészhelyzetet Monroviában, ezen felül légi összeköttetést fog biztosítani Monrovia és a határos országok között (a légitársaságok ugyanis beszüntették a működésüket). Ez mindenképpen bíztató változás; az is bizakodásra ad okot, hogy az orvosi ellátás valamennyivel könnyebbé vált, ráadásul az új gyógyszerek 50%-os gyógyulási arányt ígérnek (ellenben az eddigi 90%-os halálozási arányhoz képest).

Ami Josephatot és csoportjának munkáját illeti, Raphael atyát és segítőit, valamint a fiatalok csoportját Monrovia Matadi negyedében; Paul atyát és a szalézi társait Sierra Leone fővárosában; és azokat, akik a frontvonalon küzdenek a kórházakban: a segítségük „határtalan bőkezűségének” hihetetlen értéke van.

ANS – Lusaka/Szaléziak.HU