Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Szalézi válaszok az európai fiatalok problémáira

Szalézi válaszok az európai fiatalok problémáira

Szalézi válaszok az európai fiatalok problémáira

2014-11-20 Csütörtök   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

Közel 30 résztvevő tizenegy európai országból, beleértve az igazgatókat és a szalézi közösségek tanácsadóit, találkozott november 12–14. között Berlinben, hogy megvitassanak egy égetően aktuális témát, amit így fogalmaztak meg: „Szalézi válaszok a fiatalok (új) szenvedéseire Európában”. A magyar tartományt Andrásfalvy János szalézi atya és Molnár-Gál Béla képviselték a kazincbarcikai Don Bosco Iskolából.

 

A résztvevők között jelen volt a Szalézi Társaság egyetemes ekonómusa, Jean Paul Muller testvér is, aki így nyilatkozott: „Az európai életforma ott hódít teret, ahol meghallgatják a fiatalokat.”

 

A konferencia egy hosszú távú folyamat első állomása volt. Megrendezését segítette a Josef Grünner által vezetett Német Szalézi Tartomány, és az volt a célja, hogy megvizsgálják a különböző országokban működő szaléziak közötti együttműködés lehetőségét, hogy jobban ki tudják használni a meglévő erőforrásokat, egyesítsék erőiket és tanuljanak egymás ötleteiből, tapasztalataiból.

 

 

A résztvevők beszéltek munkájukról a peremre szorult gyermekekkel és fiatalokkal Európában. Beszámolók hangzottak el a Spanyolországban, Magyarországon, Írországban, Belgiumban, Törökországban és Németországban folyó munkáról, valamint beszámoltak arról is, milyen tevékenységek folynak abban a berlini szalézi központban, ahol a konferenciát tartották.

 

Az egyetemes ekonómus szerint ha a szaléziak és munkatársaik sikeres munkát szeretnének végezni az európai fiatalok között és másutt, akkor folytatniuk kell azt a jó és hasznos munkát, amit már most végeznek, ugyanakkor „fel kell fedezni az új együttműködési területeket”. A folyamat már nem csak az egyik vagy másik tartomány egyéni kérdéseiről szól, hanem ennek a munkának az okairól. Ha sikeresen be tudjuk vinni a fiatalok helyzetének problémáit a politikába, és egy átfogó ifjúságpasztorációs munkát fejlesztünk ki a közösségben, akkor képesek leszünk arra, hogy az „európai életformát”, olyanná tegyük, ahol a fiatalokat meghallgatják.

 

A konferencián konkrét javaslatokat is tettek a jövőbeli együttműködésre. A rendszeres eszmecsere mellett egységesíteni kell az intézkedéseket az alkalmazottak képesítése és képzése terén, közös finanszírozást és olyan ifjúsági mozgalmakat kell létrehozni, amelyek átnyúlnak a határokon.

 

A német tartomány vikáriusa, Franz-Ulrich Otto atya, aki az ülésen elnökölt, elmondta, hogy nagyon elégedett az eredménnyel. „Az én szempontból a különböző megközelítések és projektek voltak a legérdekesebbek. Például láttuk, hogy egyesek a plébániákon keresztül létesítettek lelkipásztori kapcsolatot a fiatalokkal, másoknál ez az utcán történik, a találkozások során a fiatal munkanélküliekkel, menekültekkel, gyermekekkel és a fiatal nomádokkal.”

 

 

ANS – Berlin/Szaléziak.HU

 

 

 

A kategória cikkei

Budapest - Szalézi Projektmenedzserek 15. Európai Találkozója

Budapest - Szalézi Projektmenedzserek 15. Európai Találkozója

#Szalézi világ 2025-10-25, Tegnap

Október 15. és 17. között a budapesti Don Bosco Közösségi Ház adott otthont az Európai Unió szalézi projektvezetői 15. éves találkozójának, amelyet a DB..

Vatikán – Isten szolgái, Jan Świerc és nyolc társa vértanúságának elismerése

Vatikán – Isten szolgái, Jan Świerc és nyolc társa vértanúságának elismerése

#Szalézi világ 2025-10-25, Tegnap

2025. október 24-én, pénteken XIV. Leó pápa kihallgatáson fogadta Marcello Semeraro bíborost, a Szenttéavatási Ügyek Dikasztériumának prefektusát. A..

Olaszország – Szalézi Missziók a világ körül: Az SDB és az FMA Európában

Olaszország – Szalézi Missziók a világ körül: Az SDB és az FMA Európában

#Szalézi világ 2025-10-22, Szerda

2025. október 22-én, szerdán kezdődik és október 26-ig, vasárnapig tart az Európai Szeminárium, amelyet a Szalézi Történeti Intézet (ISS) és a Szalézi..

Troncatti Szent Mária FMA: a hit asszonya, misszionárius, béketeremtő

Troncatti Szent Mária FMA: a hit asszonya, misszionárius, béketeremtő

#Szalézi világ 2025-10-21, Kedd

Troncatti Szent Mária, egy a hegyekből származó, az Amazonas vidékén misszionáriusként szolgáló nő élete erőteljesen szól korunkhoz. Tapasztalata, szerény..

Azerbajdzsán – A szaléziakra bízott egyházi struktúra 25. évfordulója

Azerbajdzsán – A szaléziakra bízott egyházi struktúra 25. évfordulója

#Szalézi világ 2025-10-21, Kedd

Az azerbajdzsáni Katolikus Egyház Apostoli Prefektúrája rendkívül örömteli hétvégét töltött el, amely szimbolikusan a missziókért való imádság..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Élelmiszer Sierra Leone és Libéria ebola-sújtotta lakosságánakEgészséghét a kazincbarcikai Don Bosco Szakiskolában >