Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Hatalmasok és engedelmesek – szimpózium

Hatalmasok és engedelmesek – szimpózium

Hatalmasok és engedelmesek – szimpózium

2014-11-06 Csütörtök   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Don Bosco Szalézi Társasága szimpóziumot és emlékülést rendezett Boldog Sándor István születésének századik évfordulója alkalmából 2014. november 6-án a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szent II. János Pál pápa dísztermében, amelyen az egyháztörténetet kutató történészek a szaléziak mellett több szerzetesrend (domonkos, ferences, jezsuita és pálos) közelmúltban feltárt 1945-1956 közötti szakaszáról számoltak be.

 

 

Köszöntőjében Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök elmondta, hogy Sándor István vértanú szerzetes tavalyi boldoggá avatása után most tovább szeretnének nyitni, és rátekinteni azokra, akik sorstársai voltak, akiket a kommunista rezsim hasonlóan üldözött, bebörtönzött, elítélt. Ha ismerjük és megértjük identitásukat, üzenetüket is jobban tudjuk majd átadni – mondta a tartományfőnök.  

 

A Hatalmasok és engedelmesek - Szerzetessorsok a kommunizmusban című szimpózium első részét M. Kiss Sándor professzor értékes korrajza vezette be, majd Kovács Gergely posztulátor Mindszenty József hitvalló életéről beszélt. Bánkuti Gábor, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa a jezsuitákról szólt a kommunizmus idején, Fr. Kálmán Peregrin OFM viceposztulátor pedig a hét ferences vértanú meghurcoltatásáról adott átfogó áttekintést.

 

A szimpózium második részében a Nemzeti Emlékezet Bizottságának két tagja, Bank Barbara és Soós Viktor Attila legújabb kutatásaival ismerkedhetett meg a hallgatóság. Előbbi Vezér György Ferenc pálos szerzetes életét és a pálosok elleni eljárásokat ismertette, utóbbi Badalik Bertalan veszprémi püspök, domonkos szerzetesről beszélt. A konferencia záró blokkjában B. Varga Judit történész szólt a tavaly boldoggá avatott Sándor Istvánról, végül Havasi József atya mutatta be a vértanú szerzetes személyét.

 

 

A fiatalok rajongtak érte és követték, mert olyan ember volt, akire föl lehetett tekinteni – mondta el Havasi atya. Példát mutatott, tudta mi vár rá, de vállalta a vértanúságot. Nem született szentnek, azzá lett, az idő tette szentté. Mindig ki kell állni az igazság mellett – ezt vigyünk magukkal! – zárta a szerzetesek meghurcoltatásáról szóló szimpóziumot a korábbi tartományfőnök.

 

A közönség soraiban ülők elmondták, hogy bár külön-külön már ismerték egyes részleteit az elhangzottaknak, így, együtt mégis nagyon hasznosnak és érdekesnek tartották a konferenciát, mivel átfogó képet kínál a szerzetesrendek sorsáról.

 

 

Szaléziak.HU

 

 

 

 

 

A kategória cikkei

Szalézi szavak - Urunk mennybemenetele

Szalézi szavak - Urunk mennybemenetele

#Magyar Tartomány 2026-05-17, Tegnap

Sokszor nem tudunk mit kezdeni ezzel az ünneppel, furcsa is az ember számára, hiszen örülnünk kéne, de hát mégiscsak búcsúzunk. Persze, értjük meg,..

Zafféry-piknik Péliföldszentkereszten

Zafféry-piknik Péliföldszentkereszten

#Magyar Tartomány 2026-05-12, Kedd

A nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskola közössége szeretettel várja tanulóit és tanulóinak családjait május 29-én 16–20 óra között a..

Péliföldszentkereszt - Egymás között, egymásért - A Szalézi Család Napja

Péliföldszentkereszt - Egymás között, egymásért - A Szalézi Család Napja

#Magyar Tartomány 2026-05-10, Vasárnap

Május 9-én ünnepeltük Péliföldszentkereszten a Szalézi Család Napját egésznapos családi programmal. A Szalézi Család közös ünnepe jó alkalom volt arra,..

Óbuda - Boldog Sándor István hét az óbudai szaléziaknál

Óbuda - Boldog Sándor István hét az óbudai szaléziaknál

#Magyar Tartomány 2026-05-08, Péntek

Szeretettel hívunk minden Sándor István-tisztelőt május 17-23. között Óbudára, ahol a hét minden napján Boldogunkkal kapcsolatos programok lesznek a Don Bosco..

Óbuda - Anyák napja a Péter-Pálban

Óbuda - Anyák napja a Péter-Pálban

#Magyar Tartomány 2026-05-07, Csütörtök

Az anyák napját ünnepelték május 6-án az óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskolában, amikor az alsó tagozatos diákok köszöntötték az..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Média díjak a szaléziaknakSzalézi pedagógia – szalézi identitás >