Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / A Boldog című színmű Budapesten

A Boldog című színmű Budapesten

A Boldog című színmű Budapesten

2014-09-02 Kedd   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

A szeptember 6-án kezdődő Vidéki Színházak Fesztiváljának keretében szeptember 8-án Budapesten is látható lesz a szolnoki Szigligeti Színház Sándor István életét bemutató előadása.

 

 

Tizenegy, vidéken már nagy sikerrel játszott előadást láthat a budapesti közönség a Nagymező utcai Thália Színházban a Vidéki Színházak Fesztiválján szeptember 6. és 13. között. A nyolc nagyszínpadi és három stúdióprodukció mellett könnyű- és komolyzenei koncertek is lesznek a sétálóutcában felállított szabadtéri színpadon. Az előadásokra jutányos áron kaphatók a jegyek, illetve a három szabadon kiválasztott produkcióra érvényes fesztiválbérlet.

A szolnoki Szigligeti Színház vendégjátéka, Kiss József A Boldog – Utolsóból első című darabjának színpadi változata Sándor István rövid életének végső időszakát jeleníti meg: álmait és derűjét a reménytelenségben, szeretetét a kegyetlenségben, bátorságát a félelemben. Az előadást Karczag Ferenc rendezte, a főbb szerepeket Vándor Attila, Tóth Tamás, Karczag Ferenc, Baradlay Viktor és Szalay Bence alakítják.

„A színház a maga eszközeivel a nézők elé tudja állítani a mártírt mint hús-vér, élő embert. Hallhatjuk a hangját, láthatjuk gesztusait, érzékelhetjük reakcióit, tanúi lehetünk derűjének, szenvedélyének, erejének, tisztaságának. S mindezt egy térben, egy időben, együtt élhetjük át vele. Azaz a színésszel. Különleges, katartikus, felemelő színházi beavatásra készülünk” – fogalmazott beharangozójában Kiss József, a színdarab írója.

Az előadást szeptember 8-án, hétfőn este 19.30-tól láthatja a közönség a Thália Színház Arizona Stúdiójában. Délután 15 órakor a szalézi intézmények tanulói, dolgozói, szalézi munkatársak, segítők, animátorok tekinthetik meg.

 

Magyar Kurír/Szaléziak.HU

A kategória cikkei

Szalézi szavak - Urunk mennybemenetele

Szalézi szavak - Urunk mennybemenetele

#Magyar Tartomány 2026-05-17, Tegnap

Sokszor nem tudunk mit kezdeni ezzel az ünneppel, furcsa is az ember számára, hiszen örülnünk kéne, de hát mégiscsak búcsúzunk. Persze, értjük meg,..

Zafféry-piknik Péliföldszentkereszten

Zafféry-piknik Péliföldszentkereszten

#Magyar Tartomány 2026-05-12, Kedd

A nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskola közössége szeretettel várja tanulóit és tanulóinak családjait május 29-én 16–20 óra között a..

Péliföldszentkereszt - Egymás között, egymásért - A Szalézi Család Napja

Péliföldszentkereszt - Egymás között, egymásért - A Szalézi Család Napja

#Magyar Tartomány 2026-05-10, Vasárnap

Május 9-én ünnepeltük Péliföldszentkereszten a Szalézi Család Napját egésznapos családi programmal. A Szalézi Család közös ünnepe jó alkalom volt arra,..

Óbuda - Boldog Sándor István hét az óbudai szaléziaknál

Óbuda - Boldog Sándor István hét az óbudai szaléziaknál

#Magyar Tartomány 2026-05-08, Péntek

Szeretettel hívunk minden Sándor István-tisztelőt május 17-23. között Óbudára, ahol a hét minden napján Boldogunkkal kapcsolatos programok lesznek a Don Bosco..

Óbuda - Anyák napja a Péter-Pálban

Óbuda - Anyák napja a Péter-Pálban

#Magyar Tartomány 2026-05-07, Csütörtök

Az anyák napját ünnepelték május 6-án az óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskolában, amikor az alsó tagozatos diákok köszöntötték az..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Felavatták Boldog Sándor István szobrát SzolnokonFerenc pápa fogadta a vallásközi labdarúgó mérkőzés résztvevőit >