Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Egyház / A világnak bátor fiatalokra van szüksége

A világnak bátor fiatalokra van szüksége

A világnak bátor fiatalokra van szüksége

2014-08-12 Kedd   |   #Egyház   |   ARCHIVÁLT

A pápa augusztus 10-én telefonon köszöntött több mint harmincezer cserkészt. A fiatalok országos összejövetelük végén szentmisén vettek részt, amelyet Angelo Bagnasco bíboros, az olasz püspöki konferencia elnöke mutatott be a pisai San Rossore településen.

 

 

 

A Szentatya szeretettel köszöntötte a fiatalokat. Arra kérte őket, hogy a jövő felé vezető bátorság útján járjanak, hiszen a bátorság a fiatalok erénye. Hangsúlyozta: a világnak olyan fiatalokra van szüksége, akik aktívak, nem állnak egy helyben. „A mozdulatlan fiatalokkal nem jutunk előbbre. A fiataloknak legyen mindig távlatuk, ami felé tartanak. Ne vonuljanak  »nyugdíjba« fiatalon! Szomorú ilyen ifjakat látni. A fiataloknak előre kell haladniuk a bátorság útján” – fogalmazott Ferenc pápa.

 

Arra buzdította őket, kötelezzék el magukat egy jobb világ megteremtéséért: „Az a feladatotok, hogy építsetek egy »új várost«. Mindig előre az igazsággal, jósággal, szépséggel, amelyet az Úr adott nekünk. Kedves fiatalok, üdvözöllek benneteket, és a legjobbakat kívánom nektek. Ne féljetek, ne hagyjátok, hogy elrabolják a reményt tőletek! Az élet a tiétek. Azért, hogy kivirágoztassátok, hogy gyümölcsöt teremjen mindenkinek. Az emberiség ránk és rátok is tekint a bátorság útján. Ne feledjétek: a nyugdíj 65 éves korban érkezik el. Egy fiatal nem mehet soha nyugdíjba! Mindig bátran előre kell haladnia. Imádkozom értetek, és kérem az Urat, hogy áldjon meg benneteket!”

 

 

 

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír/Szaléziak.HU

 

 

 

 

A kategória cikkei

Vatikán - Az új szentek a hit lámpásaként sugározták Krisztus fényét

Vatikán - Az új szentek a hit lámpásaként sugározták Krisztus fényét

#Egyház 2025-10-19, Vasárnap

2025. október 19-én, a Missziók vasárnapján a Szalézi Család szíve az egész világon együtt dobbant a Vatikánnal: Troncatti Mária missziós nővér, a..

Pápua Új-Guinea –Szentté avatják ToRot Szent Pétert, Melanézia első szentjét

Pápua Új-Guinea –Szentté avatják ToRot Szent Pétert, Melanézia első szentjét

#Egyház 2025-10-14, Kedd

2025. október 19-én szentté avatnak hat boldogot, köztük Peter ToRot pápua világi hitoktatót és katekétát, Boldog Maria Troncatti nővérrel, a Segítő Szűz..

Leó pápa a megszentelt élet jubileumán: kérni, keresni, kopogtatni mindenkiért

Leó pápa a megszentelt élet jubileumán: kérni, keresni, kopogtatni mindenkiért

#Egyház 2025-10-11, Szombat

A Szent Péter tér ölelő karja október 9-én csütörtök délelőtt magához ölelte azokat az Istennek szentelt nőket és férfiakat, akik különféle sajátos..

Bemutatták XIV. Leó pápa Dilexi te – kezdetű buzdítását

Bemutatták XIV. Leó pápa Dilexi te – kezdetű buzdítását

#Egyház 2025-10-10, Péntek

Október 9-én a Szentszék Sajtóközpontjában bemutatták XIV. Leó pápa első apostoli buzdítását, mely folytatása a Ferenc pápa által megkezdett témának a..

XIV. Leó pápa üzenete az elvándorlók és menekültek 111. világnapjára

XIV. Leó pápa üzenete az elvándorlók és menekültek 111. világnapjára

#Egyház 2025-10-04, Szombat

A migránsok, a remény misszionáriusai

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Szalézi törekvések az ebola vírus terjedésének megfékezésére LibériábanElkezdődött a Szalézi Part Fesztivál 2014! >