Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Szalézi GondolatJel – 2014. Advent-1.

Szalézi GondolatJel – 2014. Advent-1.

Szalézi GondolatJel – 2014. Advent-1.

2014-11-29 Szombat   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Az adventi időben idén is jelentkezik a „Szalézi GondolatJel”, ez a 2011-ben megkezdett gondolat sorozat, amellyel a szaléziak közelében élő fiatalok üzennek egymásnak, együtt készülve a karácsonyra. Az első téma: ELFOGADÁS – feltétlenül?

 

 

 

Kedves szalézi fiatalok!

A korábbi évekhez hasonlóan idén is szeretettel meghívunk titeket, hogy közösen készüljünk az Egyház két legfontosabb ünnepére (karácsony és húsvét). Bosco Szent János születésének bicentenáriumára készülve ebben az évben az ő életéből igyekszünk kiemelni kevésbé ismert eseményeket, hogy az ifjúság Atyjának alakján, tulajdonságain, erényein keresztül jussunk közelebb az emberré lett Krisztus misztériumaihoz.

 

Mielőtt elolvasnád az aktuális GondolatJelet, hangolódj rá elcsendesülve és a Szentlelket segítségül hívva az Istennel való találkozásra!

 

Bízunk benne, hogy az általunk javasolt elhatározások lelkiekben összekötnek majd minket az adventi készületünk során! Kívánjuk, hogy karácsonyra mindannyiunk szívét újítsa meg a betlehemi istállóban megszülető Jézus!

 

Áron és Lőrinc

 

 

 

SZÖVEGELŐ – Don Boscóval történt…

 

Amikor a fiatalok a szobájába léptek, don Bosco ugyanolyan tisztelettel fogadta őket, mint a nagyhatalmú személyeket. Megkérte őket, hogy üljenek a pamlagra, ő pedig az asztalnál helyet foglalva oly figyelmesen hallgatott, mintha az elhangzottak a világ legfontosabb dolgai lennének. Néha felállt és sétálni kezdtek a szobában. Amikor befejeződött a beszélgetés, egészen az ajtóig kísérte őket, ahol ajtót nyitott és így búcsúzott tőlük: „Mindig barátunk maradunk, nemde?” A fiúk örömujjongó szívvel futottak a lépcsőn lefelé.

(vö. P.L.CAMERONI, Don Bosco látó szíve, Don Bosco Kiadó, Budapest 2008, 37.)

 

 

IRÁNYTŰ – szalézi gondolatok

 

Amikor karácsonyra készülünk, akkor sokszor elsősorban külső dolgokra gondolunk: ajándék, díszítés, finomságok, stb. Ha esetleg marad időnk, akkor igyekszünk lelkileg is készülni: lelkigyakorlat, szentgyónás, kilenced, stb. Ez mind olyan igaz és olyan jó, mert végső soron a SZERETET ünnepére készülünk, és ez mind ÖRÖMET okoz.

 

Ha kicsit közelebbről merjük tekinteni, akkor észrevesszük, hogy ez az ünnep ELFOGADÁSRÓL is szól. Isten elfogadja, hogy szabad akaratunkkal nemet mondunk Neki (Ádám & Éva). Elfogad bennünket, ahogy vagyunk, és saját Fiát küldi, hogy kinyilvánítja szeretetét irántunk. Szűz Mária elfogadja Isten üzenetét és meghívását. József elfogadja Isten tervét. Az a kegyes betlehemi ember elfogadja a Szent Családot, és így tovább.

Az elfogadás alapfeltétele a bizonytalanság. Nem azért fogadunk el valakit, mert már ismerjük őt, hanem pont azért, mert mindenekelőtt Isten fogadott el engem és ennek az örömének a következménye, hogy másokat el tudok fogadni. Az elfogadás második esélyekről szól. Igyekezzünk ebben az adventban még egy esélyt adni másoknak! Ez az igazi ELFOGADÁS, az igazi ÖRÖM, az igazi SZERETET!!!

 

P. Misquitta Claudius SDB (Péliföldszentkereszt)

 

 

ZÁRÓAKKORD – elhatározás, amely összeköt

 

Az adventi időszak elején legtöbben valamit megfogadunk, hogy így lelki ajándékkal is készüljünk Krisztus születésének napjára. Legyen ezúttal egy közös elhatározásunk is, hogy ezáltal is összekössön bennünket Don Bosco szellemisége, a szalézi lelkület!

Kövessük Don Bosco példáját, mindenki iránti előítélettől mentes, elfogadó szeretetét!

Ahogy Claudius atya írta, az advent egy lehetőség, hogy új esélyt adjunk egymásnak. Gondold végig a kapcsolataidat: ki az, akinek nem adtál új esélyt mostanság? Ki az, akivel már régen vagy túl keveset beszéltél? Keresd fel őt vagy írj neki! Adjunk egymásnak új esélyt!

 

Ezen az internetcímen megtalálhatod az összes korábbi Szalézi GondolatJelet: sites.google.com/site/szalezigondolatjel

 

Áldott adventi készülődést kívánnak a Szalézi GondolatJel szerkesztői:

Jani Áron SDB és Nacsa Lőrinc

Email: szalezi.fiatalok@gmail.com

 

 

 

Szaléziak.HU

 

 

 

A kategória cikkei

Nyergesújfalu –Házasság hete gazdag programokkal

Nyergesújfalu –Házasság hete gazdag programokkal

#Magyar Tartomány 2026-02-04, Tegnap

Nyergesújfalun, a szalézi plébánián „Imádkozzunk családjainkért; imádkozzunk családjainkkal!” mottóval gazdag programokkal készülnek február 8. és 15..

Óbuda – Indul a Szali Ifi Alpha 2026

Óbuda – Indul a Szali Ifi Alpha 2026

#Magyar Tartomány 2026-02-04, Tegnap

Óbudán, a Don Bosco Oratórium és Közösségi Ház helyiségeiben márciustól ismét indul a nagysikerű Szali Ifi Alpha 18-25 év közötti fiatalok részére,..

Pesthidegkút - Formációs nap a Don Bosco Nővéreknél

Pesthidegkút - Formációs nap a Don Bosco Nővéreknél

#Magyar Tartomány 2026-02-04, Tegnap

Február 1-én, vasárnap Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK elnöke látogatott el a Magyarországon szolgáló Don Bosco Nővérekhez.

A Szalézi Ifjúsági Mozgalom tervezett eseményei 2026 első felében

A Szalézi Ifjúsági Mozgalom tervezett eseményei 2026 első felében

#Magyar Tartomány 2026-02-04, Tegnap

A Szalézi Ifjúsági Mozgalom feladatát a szalézi küldetés határozza meg az Egyházban. Ezek különféle projektek, művek, nevelési környezetek (például..

Kazincbarcika - Szalézi gála 2026 - Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

Kazincbarcika - Szalézi gála 2026 - Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

#Magyar Tartomány 2026-02-02, Hétfő

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanulói és dolgozói január 23-án, pénteken ünnepi szentmisével és a gálával kezdték a Szalézi hetet. A gáláról és az..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Szalézi Pedagógus Alapképzés – SzAPAFerenc pápa, imádkozz értünk, imádkozz a békéért! >