Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Don Bosco megálmodta Brazília fővárosát

Don Bosco megálmodta Brazília fővárosát

Don Bosco megálmodta Brazília fővárosát

2014-06-15 Vasárnap   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

Brazília sokszor kerül a vezető hírek közé az utóbbi időben, hiszen több jelentős eseménynek adott, illetve ad otthont - most például a labdarúgó VB-nek. Több millió ember vesz részt ezeken az eseményeken, de kevesen tudják, hogy Bosco Szent János az ország és a főváros társ-védőszentje, és hogy a város az ő egyik álma alapján épült pont azon a helyen, ahol van.

 

 

Brazília fővárosát, Brasíliát csak 1960-ban alapították. A tervezőasztalon megszületett városnak különleges kapcsolata van Don Boscóval: a fiatalok torinói szentje, nem sokkal az első szalézi misszionáriusok Brazíliába érkezése után, már 1883-ban egy álma során megálmodta jövendőbeli helyének koordinátáit.

 

„1883. augusztus 30. éjjelén álmot láttam” – kezdte Don Bosco elbeszélését 1883. szeptember 4-én, az Egyetemes Káptalan előtt. Életrajzírója, Lemoyne atya leírta, amit mondott, Don Bosco pedig később kijavította és változtatásokat adott hozzá. Ez az álom „Misszionárius álom Dél-Amerikáról” néven lett ismert és Don Bosco életrajzának 16-ik kötetében található.

 

Az álomban egy körülbelül 16 éves, barátságos fiatal fiú kísérte el Don Boscót egy fantasztikus utazásra, és úgy viselkedett vele, mint aki a barátja, és a szaléziak barátja is. „Azért jöttem az Úr nevében, hogy megmutassa önnek a művet, amelyet kell valósítania.”

 

Először azt tudta meg Don Bosco, hogy Dél-Amerikában van. Egy szalagon szélességi és hosszúsági fokok voltak megjelölve - pontosan az Egyenlítőn, ott, ahol később az új főváros, Brasília épült. A történet Dél-Amerika áttekintésével folytatódik, az Andoktól egészen az Atlanti-óceánig. „Több ezer, több millió lakos van, akik várják a segítséget és a hitet” - mondta a fiú, majd elmesélte, hogy a Társaság első generációjára (1859 ) nem számíthatnak, csak a második generációra, hatvan évvel később. 

 

Don Bosco így számolt be az álom további részéről: „Végigutaztunk az Andok mentén. Nagyon szép és teljesen új dolgokat láttam a csillagászat, navigáció, meteorológia területéről, valamint a növény-és állatvilágról és a vidék domborzatáról. Több mint 1000 mérföldet mentünk érintetlen esőerdőben. A szemem előtt megjelent az a páratlan gazdagság, amelyet majd egy napon fel fogónak fedezni. Láttam számtalan nemesfém-bányát, kimeríthetetlen széntartalékokat és olyan gazdag olajmezőket, amilyenek más helyen nem találhatók."

 

„…Hatalmas vasúti kocsi ablakán néztem ki. Színpompás, csodálatos vidéket láttam magam előtt: erdők, hegyek, síkság, hosszú és méltóságteljes folyók… Még szebb lett a vidék, amikor egy ismeretlen, érintetlen őserdő mellett haladtunk el. Szemem előtt láttam azt a végtelen gazdagságot, amelyet majd egy szép napon felfedeznek, Nemesfém bányákat, végtelen mennyiségű kőszenet és olajat. Ilyet még nem láttam sehol…

A vonat folytatta útját, átszeltük a pampát és Patagónia festői tájait… Amikor a Magellán-szoroshoz értünk, megpihentünk. Előttünk terült el Punta Arenas. Amerre csak elláttunk, mindenhol gazdag, felszíni fejtésű szén, feldolgozott, kötegben álló vasrudak. Kísérőm szerint mindaz, amit most csak terveznek, egyszer valóság lesz.”

De ez még nem minden. A 15. és a 20. szélességi fok között volt egy meglehetősen hosszú és széles öböl, amely egy helyen két ágra szakadt és egy tó alakult ki. Egy hang újra meg újra azt mondta: Ha az emberek ideérnek, hogy kiaknázzák a rejtett bányákat, itt majd megjelenik a tejjel és mézzel folyó ígéret földje.”

 

 

Don Bosco Brazília védőszentje

 

Don Boscónak 9 éves korától 70. életévéig rendkívül sok álma volt. Többet közülük ő maga írt le és a kézirat tanulmányozható, másokat a szaléziak írtak le, akik hallották azokat. Don Bosco is elolvasta és kijavította mindegyiket. A rend irattárában ezek is megtalálhatók.

 

Az 1891-es első brazil alkotmányban már szerepel, hogy új fővárost kell építeni az ország közepén, de a grandiózus építkezések csak 1956-ban kezdődtek el. Négy évvel később az új város lett Brazília fővárosa. Don Bosco prófétai, utópisztikus álmában Segismundo Mello kormányzó világos és egyértelmű utalást látott az új főváros helyére. Ez az álom volt a fő ihletője Brazília modern fővárosa megépítésének. Közölte meggyőződését a főmérnökkel, Izrael Pinheiróval és az akkori elnökkel, Juscelino Kubitschekkel. A város 1956-60 között épült meg és ma már több mint 2,5 millió lakosa van.  Brasília építését a szent védelme alá helyezték, az első vasanyagot és az első adag cementet, amely megérkezett a helyszínre, egy fogadalmi templom építésére használták. Így épült fel a híres „kék” Don Bosco szentély.

 

 

 

1961-ben, amikor az új fővárosnak védőszentet kerestek, az első választás az Aparecidai Miasszonyunkra esett. Brazília elnöke és a város polgármestere kérték a Szentszéket, hogy Bosco Szent Jánost is tegye meg Brasília védőszentjévé. Így 1962. június 10-én az Aparecidai Miasszonyunk mellett Don Boscót kiáltották ki Brasília védőszentjének.

 

Ma már közel ezer szalézi munkálkodik Brazíliában a fiatalok és a szegények javára Don Bosco álmának megvalósításán.

 

 

 

www.salesianbulletin.asn.au/Szaléziak.HU

 

 

 

 

 

 

A kategória cikkei

Ecuador – Tiszteletreméltó Carlo Crespi Croci földi maradványai hazatértek

Ecuador – Tiszteletreméltó Carlo Crespi Croci földi maradványai hazatértek

#Szalézi világ 2026-02-04, Tegnap

2026. január 31-én, szombaton a hit és a hála történelmi napja volt Cuenca városában a kápolna megáldásával a tiszteletreméltó Carlo Crespi Croci szalézi..

Vanuatu – Don Bosco csodákat tesz Óceániában

Vanuatu – Don Bosco csodákat tesz Óceániában

#Szalézi világ 2026-02-03, Kedd

Az első szaléziak 2025. december 13-án érkeztek Port Vilába. 2025. december 18-án telepedtek le ideiglenes lakhelyükön azzal a céllal, hogy megértsék a..

Olaszország – Chieri díszpolgárává avatták Fabio Attard rendfőnököt

Olaszország – Chieri díszpolgárává avatták Fabio Attard rendfőnököt

#Szalézi világ 2026-02-03, Kedd

Intenzív érzelmekkel és mély szalézi jelentőséggel teli nap volt 2026. február 1. Chieri városában, ahol hivatalosan díszpolgárrá avatták Fabio Attard..

Olaszország – Don Bosco álmai: katekézis mesék formájában gyerekeknek

Olaszország – Don Bosco álmai: katekézis mesék formájában gyerekeknek

#Szalézi világ 2026-01-30, Péntek

Don Bosco életében az álmok nem csupán magánjellegű élmények vagy misztikus érdekességek voltak, amelyeket az intim szférába kellett száműzni. Egész..

Olaszország - 100 kép Don Boscóról

Olaszország - 100 kép Don Boscóról

#Szalézi világ 2026-01-29, Csütörtök

Miközben a Szalézi Család Bosco Szent János ünnepének megünneplésére készül január 31-én, gazdag vizuális utazást kínálnak a „100 kép Don..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Tanévsirató a SzalézibanSzalézi ministránstábor Péliföldszentkereszten >