Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Egyház / Pápai felhívás a földrengéstől sújtott kínai lakosságért

Pápai felhívás a földrengéstől sújtott kínai lakosságért

Pápai felhívás a földrengéstől sújtott kínai lakosságért

2014-08-06 Szerda   |   #Egyház   |   ARCHIVÁLT

Augusztus 6-án, szerdán az általános kihallgatás végén Ferenc pápa felhívással fordult a világhoz a földrengés által sújtott kínai lakosság érdekében. Lelki közelségét fejezte ki a yunnani provincia lakosságának, amelyet vasárnap földrengés ért.

 

 

 

A természeti katasztrófának számos áldozata van és jelentős anyagi kár keletkezett. A pápa imádkozik az elhunytakért és hozzátartozóikért, a sebesültekért, valamint azokért, akik elvesztették otthonukat. Az Úr adjon nekik vigaszt, reményt és szolidaritást a megpróbáltatások idején.

 

A földrengés következtében 589-en életüket vesztették és 2300-an megsebesültek. A mentőosztagok továbbra is dolgoznak a területen, ahol napok óta szakad az eső. Ez még inkább megnehezíti a mentési műveleteket és korlátozza a kommunikációt. Az eltűntek és a sebesültek keresésében közel 18 ezer ember vesz részt, közöttük a katonaság, a rendőrség és a tűzoltóság alakulatai.

 

 

 

 

hu.radiovaticana.va/Szaléziak.HU

A kategória cikkei

Leó pápa az Albanói-tónál: a Tavi Szűzanya körül imában egy test vagyunk

Leó pápa az Albanói-tónál: a Tavi Szűzanya körül imában egy test vagyunk

#Egyház 2026-08-31, Hétfő

Augusztus 29-én, szombaton este hat órakor Leó pápa szentmisét mutatott az Albanói tó partján épült Madonna del Lago, Tavi Boldogasszony modern templomában,..

Olaszország – A pápa örömet hoz Castel Gandolfóba; mágnesként vonz

Olaszország – A pápa örömet hoz Castel Gandolfóba; mágnesként vonz

#Egyház 2026-08-14, Péntek

2026. augusztus 15-én, szombaton, délelőtt 10 órakor XIV. Leó pápa celebrálta a Nagyboldogasszony ünnepén tartott misét a Don Bosco Szaléziak által..

Dél-Korea – A szervezők bemutatták a szöuli IVT himnuszát

Dél-Korea – A szervezők bemutatták a szöuli IVT himnuszát

#Egyház 2026-08-04, Kedd

Alig egy évvel a 2027-es szöuli Ifjúsági Világtalálkozó előtt bejelentették a hivatalos jelmondatot: „Confidite, Ego Vici Mundum” azaz „Bízzatok, Én..

Leó pápa videóüzenete a portugál fiatalokhoz

Leó pápa videóüzenete a portugál fiatalokhoz

#Egyház 2026-07-31, Péntek

A Szentatya egy videóüzenetben arra buzdította a portugál fiatalokat, hogy engedjék, hogy nyugtalanságuk közelebb vigye őket Istenhez, és helyezzék elé..

Leó pápa videóüzenete a brazil fiataloknak

Leó pápa videóüzenete a brazil fiataloknak

#Egyház 2026-07-30, Csütörtök

A Szentatya videóüzenet küldött a Halleluja Fesztiválra, amely július 22-26-a között zajlott Brazíliában. A pápa örömmel állapította meg, hogy a fiatalok..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Készül az iskolakezdésre a Katolikus KaritászSzalézi Part Fesztivál 2014 – részletes program >