Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Egyház / Közzétették a krakkói ifjúsági világtalálkozó logóját

Közzétették a krakkói ifjúsági világtalálkozó logóját

Közzétették a krakkói ifjúsági világtalálkozó logóját

2014-07-03 Csütörtök   |   #Egyház   |   ARCHIVÁLT

Stanislaw Dziwisz érsek, krakkói bíboros július 3-án, csütörtökön bemutatta a XXXI. Ifjúsági Világtalálkozó hivatalos logóját és imáját.  

 

A logót három szín: a kék, a piros és a sárga alkotja, ezek Krakkó címerének színei.

Az embléma a krakkói ifjúsági világtalálkozó mottójára utal: „Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.” (Mt 5,7)

A logót Lengyelország körvonalai fogják közre, benne pedig egy keresztet látunk, amely azt jelképezi, hogy a találkozó középpontja Jézus Krisztus. Az Isteni Irgalmasság sugara ragyog a keresztből, formája és színe a Boldog Faustyna Kowalska nővér látomása által ihletett „Jézusom, bízom benned” mottójú Jézus-ábrázolásra utal. Lengyelország körvonalai között sárga körrel jelölve látjuk Krakkó városának helyét, amely egyúttal a város ifjúságát is jelképezi – ezt az ábrázolásmódot már korábbi ifjúsági világtalálkozók logóiban is láthattuk.

 

A logó szerzője Monika Rybczyńsk, 28 éves, grafikus és szerkesztő Ostrzeszów-ból, társszerzője Emilia Pyza 26 éves grafikus, könyvtervező Garwolinából.

 

A sajtótájékoztatón bemutatták a XXXI. Ifjúsági Világtalálkozó imáját is. A találkozóra 2016. július 26-31. között kerül sor Krakkóban.

 

Magyar Kurír/www.facebook.com/swiatowydzienmlodziezy/Szaléziak.HU

A kategória cikkei

Leó pápa az Albanói-tónál: a Tavi Szűzanya körül imában egy test vagyunk

Leó pápa az Albanói-tónál: a Tavi Szűzanya körül imában egy test vagyunk

#Egyház 2026-08-31, Hétfő

Augusztus 29-én, szombaton este hat órakor Leó pápa szentmisét mutatott az Albanói tó partján épült Madonna del Lago, Tavi Boldogasszony modern templomában,..

Olaszország – A pápa örömet hoz Castel Gandolfóba; mágnesként vonz

Olaszország – A pápa örömet hoz Castel Gandolfóba; mágnesként vonz

#Egyház 2026-08-14, Péntek

2026. augusztus 15-én, szombaton, délelőtt 10 órakor XIV. Leó pápa celebrálta a Nagyboldogasszony ünnepén tartott misét a Don Bosco Szaléziak által..

Dél-Korea – A szervezők bemutatták a szöuli IVT himnuszát

Dél-Korea – A szervezők bemutatták a szöuli IVT himnuszát

#Egyház 2026-08-04, Kedd

Alig egy évvel a 2027-es szöuli Ifjúsági Világtalálkozó előtt bejelentették a hivatalos jelmondatot: „Confidite, Ego Vici Mundum” azaz „Bízzatok, Én..

Leó pápa videóüzenete a portugál fiatalokhoz

Leó pápa videóüzenete a portugál fiatalokhoz

#Egyház 2026-07-31, Péntek

A Szentatya egy videóüzenetben arra buzdította a portugál fiatalokat, hogy engedjék, hogy nyugtalanságuk közelebb vigye őket Istenhez, és helyezzék elé..

Leó pápa videóüzenete a brazil fiataloknak

Leó pápa videóüzenete a brazil fiataloknak

#Egyház 2026-07-30, Csütörtök

A Szentatya videóüzenet küldött a Halleluja Fesztiválra, amely július 22-26-a között zajlott Brazíliában. A pápa örömmel állapította meg, hogy a fiatalok..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Jézus mosolyog - könyvbemutató Ferenc pápa tanúságtételének erejérőlEz a szalézi hivatás - reggeliztetős tábor Óbudán >