Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Szépül a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium udvara

Szépül a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium udvara

Szépül a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium udvara

2014-04-04 Péntek   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

A kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban tavaly fejeződtek be a felújítások, amelyek során kívül-belül megszépült az épület, most pedig az iskolaudvarra kerül térkő burkolat és a széles bejárati lépcső is megújul.

 

 

Látva az épület és az iskolaudvar kontrasztját, az iskola vezetése kezdeményező lépéseket tett az udvar térkövezésének érdekében. Az intézmény fenntartója, a Don Bosco Szalézi Társasága az iskola költségvetésében biztosította az udvar felújításához szükséges 7,3 millió forintos forrás döntő többségét, így márciusban megindultak a munkálatok. A lépcső teljes megújításához, kibővítéséhez szükséges 1,5 millió forintnyi kiegészítést az iskola alapítványa biztosította, így az összefogás révén megkezdődött, és tempósan folyik az udvar teljes megújítása.

 

- Külön öröm számunkra, hogy többszöri tárgyalásokat követően a megbízást a Szalézi Művek Kft. nyerte el, így a Kft. szakemberei és a Don Bosco Szakiskola tanulói dolgoznak hetek óta az udvar csinosításán. A felújítást úgy terveztük meg, hogy a kiszélesített lépcső alkalmassá váljon arra, hogy az iskolai rendezvények pódiumként szolgáljon, amit nagyon fontosnak tartunk. Az épület immár utolsó korszerűtlen részének megújítása április hónapban befejeződik, így a május 3-i ballagást már a megújult iskolaudvaron tarthatjuk. Külön öröm számunkra, hogy a térkő elegáns szürke színe harmonizál az épület szürkéjével, a homlokzatok bordó árnyalata pedig az udvar közepére a kövezetbe tervezett szalézi logóban köszön majd ránk - mondta el Petróczi Gábor, az iskola igazgatója.

 

sagim.hu/Szaléziak.HU

A kategória cikkei

Szalézi szavak - Urunk mennybemenetele

Szalézi szavak - Urunk mennybemenetele

#Magyar Tartomány 2026-05-17, Tegnap

Urunk mennybenetelének ünnepe van ma és sokszor nem tudunk mit kezdeni ezzel az ünneppel, furcsa is az ember számára, hiszen örülnünk kéne, de hát mégiscsak..

Zafféry-piknik Péliföldszentkereszten

Zafféry-piknik Péliföldszentkereszten

#Magyar Tartomány 2026-05-12, Kedd

A nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskola közössége szeretettel várja tanulóit és tanulóinak családjait május 29-én 16–20 óra között a..

Péliföldszentkereszt - Egymás között, egymásért - A Szalézi Család Napja

Péliföldszentkereszt - Egymás között, egymásért - A Szalézi Család Napja

#Magyar Tartomány 2026-05-10, Vasárnap

Május 9-én ünnepeltük Péliföldszentkereszten a Szalézi Család Napját egésznapos családi programmal. A Szalézi Család közös ünnepe jó alkalom volt arra,..

Óbuda - Boldog Sándor István hét az óbudai szaléziaknál

Óbuda - Boldog Sándor István hét az óbudai szaléziaknál

#Magyar Tartomány 2026-05-08, Péntek

Szeretettel hívunk minden Sándor István-tisztelőt május 17-23. között Óbudára, ahol a hét minden napján Boldogunkkal kapcsolatos programok lesznek a Don Bosco..

Óbuda - Anyák napja a Péter-Pálban

Óbuda - Anyák napja a Péter-Pálban

#Magyar Tartomány 2026-05-07, Csütörtök

Az anyák napját ünnepelték május 6-án az óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskolában, amikor az alsó tagozatos diákok köszöntötték az..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< 27. Egyetemes Káptalan - A rendfőnök sajtótájékoztatójaSzalézi sportcsarnok épül Kazincbarcikán >