Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / A rendfőnök ünnepe Rómában

A rendfőnök ünnepe Rómában

A rendfőnök ünnepe Rómában

2014-06-26 Csütörtök   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

A Don Bosco Szaléziak Keresztelő Szent János születésének ünnepén a mindenkori rendfőnököt  – most ez először Ángel Ferrnandez Artime  – ünneplik.

 

 

Az ünnepet leginkább a rendfőnökség és a vatikáni szalézi közösség szokta közösen megünnepelni, az a két közösség, amely közvetlen kapcsolatban áll a rendfőnökkel. A misén, amelyen don Fernandez Artime volt a főcelebráns, megemlékeztek a szerzetesi vagy papi jubileumukat ünneplő  rendtársakról is.

 

A rendfőnök ezzel kezdte szentbeszédét: - Isten adott nekünk egy csodálatos és szép hivatást: hogy az Egyházban Isten szeretetének jelei és hordozói legyünk a fiatalok, különösen a szegények felé.

 

A folytatásban beszélt arról, hogy a közösségben szükség van a testvériségre és a barátságra, nem csak a szaléziak felé, hanem méltósággal kell szolgálni a fiatalokat: - Az első feladatunk az, hogy hűek maradjunk a hivatásunkhoz, és a megszentelt élet egészét a közösségi élet során teljesítsük ki.

 

Hozzátette, hogy ez a karizma különleges módon él a rendfőnökség és a vatikáni szalézi közösség életében: - Nem csak azért vagyunk itt, hogy egyik vagy másik munkát, feladatott elvégezzük. (...), Don Bosco arra tanított minket, hogy a családi szellem mindenütt él, mert ez volt a szívében. Az volt a hivatása, hogy apa, tanár és barát legyen. Még itt is, ahol fizikailag távol vagyunk a napi kapcsolatoktól a fiatalokkal, Don Bosco megelőző módszerének ereje és eredetisége fel kell hogy ragyogjon. Ez a mi védjegyünk és logónk.

 

A rendfőnök ünnepe a késő 1840-es években kezdődött el, amikor a fiúk elkezdték Don Bosco tiszteletére megünnepelni június 24-ét, Keresztelő Szent János ünnepét, amelyet széles körben ünnepelték Torinóban - abban a hitben, hogy ez az ő névnapja. Bár Don Bosco a nevét Szent János apostolról kapta, mégis hagyta, hogy egész életében ezen a napon ünnepeljék, így lett az ő névnapjának ünnepléséből egy családi ünnep lett.

 

 

ANS-Róma/Szaléziak.HU

 

A kategória cikkei

Mária a nyitott és készséges szív példája - a rendfőnök májusi üzenete

Mária a nyitott és készséges szív példája - a rendfőnök májusi üzenete

#Szalézi világ 2026-05-15, Péntek

Máriához hasonlóan, amikor Isten bennünk él, felismerjük, hogy meghívást kaptunk és küldetésünk van. Mária „útnak indult, és a hegyekbe sietett” (Lk..

Hogyan védte meg Mária, a Keresztények Segítsége az első misszionáriusokat

Hogyan védte meg Mária, a Keresztények Segítsége az első misszionáriusokat

#Szalézi világ 2026-05-14, Csütörtök

A misszionáriusok legkalandosabb beszámolóit hallgatva az ember néha megdöbben a rájuk leselkedő veszélyeken, az ellenséges természeti környezettől és a..

Mazzarello Mária Dominika: A szalézi szentségben kivirágzó egyszerűség

Mazzarello Mária Dominika: A szalézi szentségben kivirágzó egyszerűség

#Szalézi világ 2026-05-13, Szerda

Vannak életek, amelyek nem csapnak zajt, mégis fényt hagynak maguk után, amely generációkon át ragyog. Mazzarello Szent Mária Dominika ilyen életet élt. Mária..

„Szeretjük a Bosco ételt”: nemzetközi szalézi receptkönyv

„Szeretjük a Bosco ételt”: nemzetközi szalézi receptkönyv

#Szalézi világ 2026-05-11, Hétfő

Megjelenése után egy évvel a „Bosco Food” című könyv továbbra is bemutatja a szalézi karizma kultúráinak gazdagságát szerte a világon; a szalézi..

Róma - A rendfőnök kinevezte a szalézi munkatársak új koordinátorát világ-szinten

Róma - A rendfőnök kinevezte a szalézi munkatársak új koordinátorát világ-szinten

#Szalézi világ 2026-05-09, Szombat

Május 9-én a szalézi rendfőnök, Fabio Attard atya kinevezte a szalézi munkatársak új koordinátorát világ-szinten Borja Pérez spanyol szalézi munkatárs..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Szalézi nyári oratóriumok találkozója PéliföldszentkeresztenMegjelent Don Bosco leveleinek hatodik kötete >