Főoldal / Szalézi világ / Szalézi püspökök Don Bosco nyomában

Szalézi püspökök Don Bosco nyomában
2015-05-25 Hétfő | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
A szalézi rend megalakulása óta 256 szalézi szerzetest neveztek ki püspökké a pápák. Az első szalézi püspököt, Caglierót még Don Bosco életében szentelték fel. Utódainak alkalma volt több szalézi püspök szentelését is megélni
. Utóda, don Rua idején három szalézi püspököt szenteltek, don Albera rendfőnöksége idején nyolcat, plusz egyet halála után, tizenhármat szenteltek don Rinaldi idején, don Ricaldone idején harminchármat és egyet a halála után, huszonhetet don Ziggiotti, huszonnyolcat don Ricceri, hatvanat don Vigano idején és kettőt a halála után, huszonhetet don Vecchi, negyvenhetet pedig don Chávez rendfőnöksége idején. Amióta tavaly don Fernández Artime rendfőnököt megválasztották, két szalézit szenteltetek püspökké. A legtöbb szalézi püspököt, szám szerint 102-t II. János Pál nevezett ki hosszú pápasága alatt. XVI. Benedek pápa 34 szalézit, Ferenc pápa pedig eddig öt szalézit nevezett ki püspökké.
A szalézi püspökök első találkozóját 1975-ben tartották meg, amikor Ricceri atya rendfőnöksége idején az első szaléziak misszióba indulásának centenáriumára emlékeztek. Másodszor 1988-ban, Don Bosco halálának századik évfordulóján találkoztak Viganò rendfőnök kezdeményezésére. Majd 2001-ben, a jubileumra, Vecchi atya rendfőnöksége alatt, 2010-ben pedig a Szalézi Társaság alapításának 150. évfordulója alkalmából az előző rendfőnök, Chávez atya hívására. A szalézi püspökök akkor is megtekinthették a torinói leplet, ahogy most, május 22-én is.
A találkozó programjainak zöme Torinóban és Colle Don Boscón zajlott. Hivatalosan május 21-én, a közösen elimádkozott vesperással kezdődött az együttlét, de már előző napon több püspök is megérkezett Latin-Amerikából, Óceániából, Ázsiából és Olaszországból, bizonyítva, hogy Don Bosco misszió álma megvalósult.
A következő napon a szalézi püspökök korán reggel Nosiglia torinói érsekkel együtt szentmisét mutattak be a torinói székesegyházban, a torinói lepel jelenlétében, majd a szertartás után lerótták tiszteletüket az ereklye előtt. Nagy érdeklődéssel követték Pierluigi Cameroni, a Szalézi Család egyetemes posztulátora „A szalézi püspök szentsége” című elmélkedését, amit a rendfőnök gondolatai követtek a 27. Egyetemes Káptalan kapcsán „Az evangéliumi radikalizmus tanúi” címmel. Délután összefoglaló volt a Megszentelt élet éve témájában a megszentelt élet előmozdításáról az egyházmegyékben. A nap végén a Sixtus-kápolna kórusának hangversenyét hallgatták meg, Massimo Palombella szalézi vezényletével.
Szombaton, május 23-án először Chieribe utaztak, ahol a harmadik elmélkedés hangzott el: a papi formáció fényében elmélkedtek Don Bosco formálódásáról a chieri szemináriumban és az egyházi főiskolán. Folytatták útjukat Colle Don Bosco felé, ahol megtekintették Don Bosco gyermekkori házát és születésének helyszínen lerótták tiszteletüket ereklyéje előtt. Ezt követte a szentmise a Colle Don Boscó-i Don Bosco-bazilikában, majd a visszatérés Torinóba, ahol az esti órákban részt vettek a vigílián a Segítő Szűz Mária-bazilikában.
Május 24-én, pünkösdvasárnap a szalézi püspökök ismét Nosiglia érsekkel együtt mutattak be szentmisét, ez alkalommal a Segítő Szűz Mária-bazilikában, délután pedig kisebb csoportokban látogatást tettek a szalézi helyeken Valdoccóban – a Pinardi-kápolnában, a Szalézi Szent Ferenc-templomban, Don Bosco szobáiban, és imádkoztak a korábbi rendfőnökök sírjánál. Az esti szentmisén Ángel Fernández Artime rendfőnök volt a főcelebráns, a szertartás után pedig részt vettek a hagyományos Segítő Szűz Mária körmeneten, és a hívők tömegével együtt végigkísérték Valdocco utcáin a Segítő Szűz Mária szobrát.
Hétfőn, május 25-én a Segítő Szűz Máriát ünnepelték a szalézi püspökök a neki szentelt bazilikában, majd tanulmányozták a találkozó negyedik, egyben utolsó témáját, a mai Egyház életét Ferenc pápa vezetésével - Mons. Savio Hon Tai-fai, szalézi érsek, a Népek Evangelizációja Kongregáció titkára elmélkedését hallgatták meg az "Evangelii Gaudium" alapján, majd a találkozó zárásaként a szalézi rendfőnök búcsúzó szavai következtek.
Fotók: ANS
ANS-Torino/Szaléziak.HU









