Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / A fiatalok adnak nekünk bátorságot és erőt

A fiatalok adnak nekünk bátorságot és erőt

A fiatalok adnak nekünk bátorságot és erőt

2015-03-04 Szerda   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

Közel négy évvel a háború kitörése után Aleppóban továbbra is súlyos a helyzet, állandó bizonytalanság uralkodik. A szalézi közösség négy szerzetesből (három pap és egy diakónus, aki készül a papságra) és egy jelöltből áll – írja Munir El Rai atya, a Közel-Kelet tartományfőnöke.

 

 

 

– A szaléziak rendszeresen folytatják állandó tevékenységeiket: katekizmust tanítanak, végzik az egyetemi hallgatók formációját, animálják a csoportokat, találkozókat, sportversenyeket és játékokat szerveznek. Minden pénteken mintegy 300 fiú és lány vesz részt a katekizmus oktatáson, az általános iskolástól egészen a középiskolás korosztályig. A közelmúltban a számuk megnövekedett, aminek több oka van. Az egyik az, hogy a terület, ahol az oratórium található eddig viszonylag biztonságosabb volt, mint a többi plébániai ifjúsági központ. Azonban február 18-án a körzetre öt aknavető gránátot lőttek ki, melyből három ötven méterre az iskolától robbant fel. Kilenc civil halt meg, köztük négy diák, és több mint harmincöt ember sérült meg. Azért hangsúlyozzuk folyamatosan, hogy Aleppo minden állampolgára veszélyben van, és nem lehet azt mondani, hogy egy terület biztonságos, vagy távol van a háborús zónától.

 

 

– Az elmúlt három hónapban igyekeztünk kellő figyelmet szentelni az ünnepi eseményeknek, amennyire csak lehetséges volt. Megünnepeltük a karácsonyi misét, nem éjfélkor, hanem 5-kor, a helyzet bizonytalansága miatt. Január 31-én megtartottuk az ünnepi Don Bosco misét  az egész papság részvételével a városból, összesen kilencvenen, beleértve az ortodox és a protestáns paptestvéreket is. A következő napon, február 1-én ünnepeltünk a fiatalokkal az oratóriumból, a szülőkkel és a Szalézi Család tagjaival - több mint 1200 emberrel!

 

 

– Továbbra is igyekszünk segíteni a fiatalokat, gyermekeket és a rászoruló családokat élelmiszerrel, gazdasági támogatással és ösztöndíjjal, mivel sok családot el tudunk érni.

 

 

– A kivándorlók száma továbbra is növekszik. Észrevehető a 20 és 30 év közötti fiatalok hiánya. Elhagyják az országot, hogy munkát keressenek, biztonságot és emberhez méltó életet. Ez nagyon szomorú, mert egy ország nem tud növekedni a fiatalok jelenléte nélkül.

 

– Felsorolva mindezeket a nehézségeket, úgy tűnhet, hogy elveszítjük a reményt, de nem így van. A fiatalok, akik még itt vannak, továbbra is nagy erővel, bátorsággal és élni akarással élik az életüket. Továbbra is járnak egyetemre, hogy tanuljanak, és jönnek az oratóriumba, hogy segítsenek a különböző tevékenységekben. Az ő jelenlétük ad nekünk bátorságot és erőt a folytatáshoz.

 

 

– Arra kérünk benneteket, legyetek közel hozzánk az imádságban, mert teljes bizalmunkat az ima erejébe vetjük.

 

 

 

ANS – Aleppo/Szaléziak.HU

 

 

 

A kategória cikkei

Mária a nyitott és készséges szív példája - a rendfőnök májusi üzenete

Mária a nyitott és készséges szív példája - a rendfőnök májusi üzenete

#Szalézi világ 2026-05-15, Péntek

Máriához hasonlóan, amikor Isten bennünk él, felismerjük, hogy meghívást kaptunk és küldetésünk van. Mária „útnak indult, és a hegyekbe sietett” (Lk..

Hogyan védte meg Mária, a Keresztények Segítsége az első misszionáriusokat

Hogyan védte meg Mária, a Keresztények Segítsége az első misszionáriusokat

#Szalézi világ 2026-05-14, Csütörtök

A misszionáriusok legkalandosabb beszámolóit hallgatva az ember néha megdöbben a rájuk leselkedő veszélyeken, az ellenséges természeti környezettől és a..

Mazzarello Mária Dominika: A szalézi szentségben kivirágzó egyszerűség

Mazzarello Mária Dominika: A szalézi szentségben kivirágzó egyszerűség

#Szalézi világ 2026-05-13, Szerda

Vannak életek, amelyek nem csapnak zajt, mégis fényt hagynak maguk után, amely generációkon át ragyog. Mazzarello Szent Mária Dominika ilyen életet élt. Mária..

„Szeretjük a Bosco ételt”: nemzetközi szalézi receptkönyv

„Szeretjük a Bosco ételt”: nemzetközi szalézi receptkönyv

#Szalézi világ 2026-05-11, Hétfő

Megjelenése után egy évvel a „Bosco Food” című könyv továbbra is bemutatja a szalézi karizma kultúráinak gazdagságát szerte a világon; a szalézi..

Róma - A rendfőnök kinevezte a szalézi munkatársak új koordinátorát világ-szinten

Róma - A rendfőnök kinevezte a szalézi munkatársak új koordinátorát világ-szinten

#Szalézi világ 2026-05-09, Szombat

Május 9-én a szalézi rendfőnök, Fabio Attard atya kinevezte a szalézi munkatársak új koordinátorát világ-szinten Borja Pérez spanyol szalézi munkatárs..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Ferenc pápa felhívása, hogy vessenek véget a szenvedésnek a világbanMi mindenben felezünk >