Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Egyesült Királyság - A Bosco Szent János Iskolaközpont hivatalos megnyitója

Egyesült Királyság - A Bosco Szent János Iskolaközpont hivatalos megnyitója

Egyesült Királyság - A Bosco Szent János Iskolaközpont hivatalos megnyitója

2015-11-24 Kedd   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

Peter Smith,  Southwark érseke november 13-án Martin Coyle szalézi tartományfőnök és számos meghívott jelenlétében ünnepélyesen megnyitotta és megáldotta a Bosco Szent János Iskolaközpont új épületét.

 

 

A három szalézi, akiket Don Bosco arra választott ki, hogy a rendet a szigetországban elsőkként képviseljék, 1887-ben intett búcsút Torinóban a rendalapítónak, majd megkezdték úttörő utazásukat az ismeretlenbe, és november 16-án érkeztek meg London Battersea negyedébe. Don Bosco szerette volna bővíteni munkáját angol nyelvterületen, épp ezért kapóra jött neki Butt püspök fölkérése, hogy küldjön szaléziakat Battersea-be. A felkérést de Stacpoole grófnő indítványozta, aki anyagi támogatást is biztosított a szerzeteseknek. Egyikük sem gondolta volna, hogy 128 évvel később, több mint 140 meghívott vendég jelenlétében megnyitják és megáldják ezt a csodálatos, új iskolaépületet, amely biztosítja a helyi szalézi misszió jövőjét.

 

„Nagy örömömre szolgál, hogy a hivatalos megnyitóval az új iskola épületének projektje elérte csúcspontját. Ez különböző csoportok sok-sok hónapnyi szeretettel és hittel végzett munkájának eredménye, ami elsősorban arra irányult, hogy a legjobb lehetőségeket biztosítsák a helyi és környékbeli fiataloknak. Az ötletet terv követte, majd az első kapavágást sok munka, amíg elkészült ez a csodálatos, új otthon a Bosco Szent János Iskolaközpont tanulói és dolgozói számára. Aki most használja ezt a helyet, az felelősséggel tartozik azért, hogy legtöbbet hozza ki ebből a kiváltságosaknak készült ajándékból, de olyan módon, hogy gondolnak azokra is, akik majd utánuk használni fogják. Isten áldja meg mindazokat, akik tanulni vagy dolgozni fognak itt, és mindenkit, aki ide ellátogat” – mondta a megnyitón Peter Smith érsek.

 

Az iskola hivatalos megnyitó ünnepségen részt vett a tervezőiroda csapata is. A terveket a tanári kar és az iskola vezetésével együttműködve dolgozták ki az építészek. A iskola része egy nagyobb projektnek, amely magában foglal egy közösségi házat és egy szalézi rendházat is.

 

Az épületen a letisztult külső és a tágas belső tér harmonikus egységben van, és tükrözi azt a széles merítést, ami az itt tanuló diákokat jellemzi. Az egyszerű vonalvezetés lehetővé teszi a nemes építőanyagok használatát. Az újonnan megnyitott épületben sokféle tevékenységre van lehetőség. A hagyományos oktatást magas szinten biztosító szaktantermek mellett helyet kaptak itt a különböző sportok és művészetek iránt érdeklődő fiatalok igényeit kielégítő létesítmények, az autista diákok sikeres oktatására kialakított speciális környezet, de van könyvtár, kávézó és színházterem is. Az iskola belső terét a nagy tetőablakon át természetes fény önti el.

 

www.salesians.org.uk/Szaléziak.HU

 

 

A kategória cikkei

Ecuador – Tiszteletreméltó Carlo Crespi Croci földi maradványai hazatértek

Ecuador – Tiszteletreméltó Carlo Crespi Croci földi maradványai hazatértek

#Szalézi világ 2026-02-04, Tegnap

2026. január 31-én, szombaton a hit és a hála történelmi napja volt Cuenca városában a kápolna megáldásával a tiszteletreméltó Carlo Crespi Croci szalézi..

Vanuatu – Don Bosco csodákat tesz Óceániában

Vanuatu – Don Bosco csodákat tesz Óceániában

#Szalézi világ 2026-02-03, Kedd

Az első szaléziak 2025. december 13-án érkeztek Port Vilába. 2025. december 18-án telepedtek le ideiglenes lakhelyükön azzal a céllal, hogy megértsék a..

Olaszország – Chieri díszpolgárává avatták Fabio Attard rendfőnököt

Olaszország – Chieri díszpolgárává avatták Fabio Attard rendfőnököt

#Szalézi világ 2026-02-03, Kedd

Intenzív érzelmekkel és mély szalézi jelentőséggel teli nap volt 2026. február 1. Chieri városában, ahol hivatalosan díszpolgárrá avatták Fabio Attard..

Olaszország – Don Bosco álmai: katekézis mesék formájában gyerekeknek

Olaszország – Don Bosco álmai: katekézis mesék formájában gyerekeknek

#Szalézi világ 2026-01-30, Péntek

Don Bosco életében az álmok nem csupán magánjellegű élmények vagy misztikus érdekességek voltak, amelyeket az intim szférába kellett száműzni. Egész..

Olaszország - 100 kép Don Boscóról

Olaszország - 100 kép Don Boscóról

#Szalézi világ 2026-01-29, Csütörtök

Miközben a Szalézi Család Bosco Szent János ünnepének megünneplésére készül január 31-én, gazdag vizuális utazást kínálnak a „100 kép Don..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Ferenc pápa beszéde a Nevelésügyi Kongregáció világtalálkozójánMargit mama, a keresztény édesanyák példaképe >