Főoldal / Szalézi világ / Missziós vasárnap – A legnagyobb öröm a világon

Bár az én döntésem a misszionárius élet mellett már a ghánai noviciátusban nyilvánvalóvá vált, az első alkalom, ami valóban missziós küldetésnek tekinthető, 2007-ben volt, amikor Szudánba küldtek, az első nigériai misszióba.

A posztnoviciátusban több alkalommal volt szerencsém részt venni a falusi istentiszteleteken. Megérintett a falusiak egyszerűsége és készsége, hogy szolgálják Istent. Sokszor azt kérdeztem magamtól, miért nem maradok ezekkel az emberekkel? Közben továbbra is éreztem a késztetést, hogy misszionárius legyek, majd a posztnoviciátus végén, 2012-ben levelet írtam a rendfőnöknek, amelyben kifejtettem ezt a vágyamat, és közöltem vele, hogy a rendelkezésére állok.

Bangladesbe küldött. A megérkezésem Bangladesbe olyan volt, mint egy második születés. Gyakorlatilag a semmiből kellett elkezdenem, újra meg kellett tanulnom mindent - a kultúrát, a nyelvet, az étkezést - nem volt könnyű. Ellentétben a kezdeti félelmekkel, kiderül, hogy Banglades az a misszió, ahová mindig is vágyakoztam. Itt olyan embereket szolgálhatok, akik igazán rászorultak. Azt kell mondanom, hogy az egyszerűségük folyamatosan hozzásegít engem egy őszinte lelkiismeret-vizsgálathoz. Mindezt megkoronázza az öröm, hogy egy szalézi közösségben lehetek, amely tele van testvériséggel, optimizmussal és vidámsággal.

Felmerülhet a kérdés: „Miért kell máshová menni misszióba, amikor vannak emberek Nigériában is, akik még nem ismerik az evangéliumot?” Nos, először is én hiszem, hogy az Úr személy szerint meghívott engem, hogy misszionárius legyek, amit én egészen komolyan vettem, nem úgy, mint Jónás próféta, aki megpróbált elmenekülni Isten hívása elől. Másodszor, néhány év alatt világossá vált számomra, hogy ha misszióba megyek, az nem csak az én hitemet és azok hitét táplálja, akikhez elküldenek, hanem jelentős eszköze lesz a saját népem evangelizációjának is - a keresztény közösségnek, ahonnan jöttem.

Egy átlagos nigériai ember alapból azt hihetné, hogy már az vándorolás a zöldebb legelők felé, ha készségesen elfogadjuk a munkát egy nehéz helyen, ahol a missziós gyakorlatot társadalmi-politikai, gazdasági és vallási problémák nehezítik. Sőt, Nigéria sok nagyszerű misszionáriussal lett megáldva, és folyamatosan virágzanak a helyi hivatások is. Talán a Nigériából érkező bőséges misszionáriusi hivatások a méltó módja annak, hogy köszönetet mondjunk az első nigériai misszionáriusoknak, akik érdemesnek tartották az életüket áldozni értünk!

Természetesen megvannak a napi kihívások, valamint hosszú időbe telhet a teljes beilleszkedés az új kulturális környezetbe. De én a szívemben őrzöm a novíciusmesterem tanácsát: „Szenvedni fogsz, de ez a szenvedés olyan lesz, mint amikor egy magot elültetünk a földbe, amely meghal, annak érdekében, hogy növekedjen és gyümölcsöt hozzon mindenki javára!” Valóban, ez az osztozás Krisztus szenvedéseiben, amit megtapasztalunk, a legnagyobb öröm a világon!

ANS – Róma/Szaléziak.HU