Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Évnyitó Muzslyán, a szalézi kollégiumban

Évnyitó Muzslyán, a szalézi kollégiumban

Évnyitó Muzslyán, a szalézi kollégiumban

2015-09-04 Péntek   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

Fogadónap volt 2015. augusztus 31-én a bánáti katolikus szórványkollégiumokban. A szaléziak vezette muzslyai Emmausz fiúkollégiumba 18 új kollégista érkezett a vajdasági szórványból.

 

 

A Nagybecskerek (Zrenjanin, Szerbia) városrészének számító Muzslyán, az Emmausz fiúkollégiumban hálaadó szentmisével és szülői értekezletekkel készültek az új tanévre.

Külön szülői értekezletet tartottak az elsős diákok és szüleik részére, majd pedig a már bennlakókkal is elbeszélgetett Kalapis Stojan atya, kollégiumvezető, és a nevelőtanárok. Ezt követően hálaadó szentmisét tartottak a Mária Szent Neve plébániatemplomban, majd pedig fogadást rendeztek a szülők számára.

 

– Az idén 18 elsős kollégistát vettünk fel, ami szép szám, hiszen egy osztályra való új diák érkezett hozzánk. A kollégisták zöme a bánáti szórványtelepülésekről való, de vannak bácskaiak is. Ebben a tanévben összesen hatvanhárman lesznek. Ez számunkra azt is jelenti, hogy lesz elegendő munka. Egy szép újdonsággal várjuk a kollégistákat – az pedig egy korszerű tornaterem, amelyre már hosszabb ideje nagy szükség volt. Folyamatban van a belső berendezése, és ahogy az időjárási körülmények azt megkövetelik, attól kezdve birtokba vehetik majd a fiúk. Ezáltal szabad idejüket a lehető leghasznosabban tölthetik majd el. De lehetőség lesz majd arra, hogy a tornatermet, meghatározott időszakban más sportolni vágyók is használják – nyilatkozta a Magyar Szó vajdasági magyar nyelvű napilap munkatársának Kalapis Stojan szalézi szerzetes, kollégiumvezető.

 

Tervben van, hogy a tornaterem tetőterében még egy tanulószobát és néhány lakószobát építsenek. Ennek a megvalósítása a további támogatásoktól függ.

 

A szalézi szerzetesek 1965-ben érkeztek Muzslyára. Az akkori belgrádi érsek, aki nagy tisztelője volt Bosco Szent Jánosnak, a bánsági apostoli kormányzótól olyan plébániát kért a szalézi atyák számára a Vajdaságban, ahol sok a fiatal. Így esett a választás Muzslyára. Azóta a szaléziak számos ifjúsági programot valósítottak meg itt, és hathatósan támogatják a szórványból érkező, szegény sorsú fiatalokat, akik a segítségük nélkül nem tudták volna befejezni középiskolai tanulmányaikat. Csak így van esély arra, hogy a magyar anyanyelvű közoktatás sorvadása megálljon, hogy kialakuljon egy nemzeti elkötelezettségű szilárd keresztény erkölcsi alapokkal rendelkező magyar értelmiségi réteg, amely hozzájárul a délvidéki magyarság megmaradásához.

 

Ma a Nagybecskereken tanuló magyar középiskolásoknak csaknem a fele az Emmausz kollégiumban (fiúk), valamint a Boldogasszony Iskolanővérek Nagybecskereki Leánykollégiumában (lányok) lakik. Sőt, újabban már bácskai kollégisták is vannak. A kollégiumban lakó fiúk többsége kitűnő tanuló. Nevelőik bíznak abban, hogy folytatják tanulmányaikat, és az egyetemen is helytállnak. Eddig 138 kollégistájuk érettségizett le valamelyik nagybecskereki iskolában, többen közülük ma már családot alapítottak. Az Emmausz kollégiumnak nagyon sok jótevője van, akik természetbeni ajándékokkal, illetve anyagi támogatással segítik a szalézi atyák munkáját.

 

  

www.magyarszo.com/Szaléziak.HU

A kategória cikkei

Mária a nyitott és készséges szív példája - a rendfőnök májusi üzenete

Mária a nyitott és készséges szív példája - a rendfőnök májusi üzenete

#Szalézi világ 2026-05-15, Péntek

Máriához hasonlóan, amikor Isten bennünk él, felismerjük, hogy meghívást kaptunk és küldetésünk van. Mária „útnak indult, és a hegyekbe sietett” (Lk..

Hogyan védte meg Mária, a Keresztények Segítsége az első misszionáriusokat

Hogyan védte meg Mária, a Keresztények Segítsége az első misszionáriusokat

#Szalézi világ 2026-05-14, Csütörtök

A misszionáriusok legkalandosabb beszámolóit hallgatva az ember néha megdöbben a rájuk leselkedő veszélyeken, az ellenséges természeti környezettől és a..

Mazzarello Mária Dominika: A szalézi szentségben kivirágzó egyszerűség

Mazzarello Mária Dominika: A szalézi szentségben kivirágzó egyszerűség

#Szalézi világ 2026-05-13, Szerda

Vannak életek, amelyek nem csapnak zajt, mégis fényt hagynak maguk után, amely generációkon át ragyog. Mazzarello Szent Mária Dominika ilyen életet élt. Mária..

„Szeretjük a Bosco ételt”: nemzetközi szalézi receptkönyv

„Szeretjük a Bosco ételt”: nemzetközi szalézi receptkönyv

#Szalézi világ 2026-05-11, Hétfő

Megjelenése után egy évvel a „Bosco Food” című könyv továbbra is bemutatja a szalézi karizma kultúráinak gazdagságát szerte a világon; a szalézi..

Róma - A rendfőnök kinevezte a szalézi munkatársak új koordinátorát világ-szinten

Róma - A rendfőnök kinevezte a szalézi munkatársak új koordinátorát világ-szinten

#Szalézi világ 2026-05-09, Szombat

Május 9-én a szalézi rendfőnök, Fabio Attard atya kinevezte a szalézi munkatársak új koordinátorát világ-szinten Borja Pérez spanyol szalézi munkatárs..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Rendfőnöki video-üzenet a bicentenáriumi év végénOrszágos imanap az üldözött keresztényekért és azokért, akik elvándorolni kényszerülnek hazájukból >