Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Nyár, Balaton és a szaléziak

Nyár, Balaton és a szaléziak

Nyár, Balaton és a szaléziak

2015-08-09 Vasárnap   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

A tomboló nyár talán legforróbb hetét a Balaton partján tölteni fiatalokkal, barátokkal, ráadásul a szaléziakkal – ez egy remek lehetőség. A Szalézi PartFesztivál idén augusztus 5-9. között zajlik a balatonakarattyai Part Üdülőben, ahol a 300 méteres partszakasszal, koncertekkel, lelki programokkal és számos szórakozási lehetőséggel várják a fesztiválozókat.

 

 

 

„A fiatalokkal, a fiatalokért!’ – ez a szaléziak idei strennája, vagyis a jelmondatuk az idei évre. A szaléziak ifjúságpasztorációs megbízottja, Misquitta Claudius atya elmondta, hogy a szaléziak ott vannak otthon, ahol a fiatalok jól érzik magukat. Számukra egyértelmű, hogy nyáron a legvonzóbb tényező a fiatalok számára a vízpart – vagyis a Balaton – és a jó koncertek. A szalézi rend alapítója, Bosco Szent János, akinek az idén ünneplik a kétszázadik születésnapját, nagy ismerője volt az ifjú léleknek. Azt mondta: „Szeressétek, amit a fiatalok szeretnek, és akkor majd ők is szeretni fogják, amit ti szerettek.”

 

A PartFesztivál nem lelkigyakorlat, nem tábor, itt nem kell teljesíteni. A szaléziak számára nem jelent problémát elhozni azt a zenét, amit a fiatalok szívesen hallgatnak, sőt, készek voltak kilépni házaik körzetéből is, ahova általában meghívják a fiatalokat, és elmenni oda, ahol a fiatalok szeretnek lenni, megmutatni, hogy a szalézi lelkiség itt is érvényes.

  

A fesztivál programjainak megszervezését a rend a Szalézi Ifjúsági Mozgalom fiataljaira bízta, akik igyekeztek sokszínűvé tenni a kínálatot. Mostanában talán szívesebben jönnek el a fiatalok egy fesztiválra, mint egy táborba, hiszen itt olyan programkínálat van, amin nem kötelező a részvétel, választani lehet. Ez a fesztivál is egyfajta evangelizációs forma, hiszen nem csak arról szól, hogy a fiatal eljön ide, fizet és szórakozik, hanem hogy haza is vihet valamit a szalézi lelkiség gazdagságából.

 

Élmény volt akár egy napra is ellátogatni a Szalézi PartFesztiválra és megtapasztalni lépten-nyomon a szalézi jelenlét valamilyen formáját! Az eseményeket a SZÁMALK-Szalézi Szakközépiskola fotográfus, illetve mozgókép- és animáció szakos diákjai dokumentálták fotóikkal és videóikkal, amelyek a fesztivál facebook oldalán megtekinthetőek, a Szent István Televízió stábja pedig egész héten forgatott a helyszínen.

 

Szaléziak.HU

A kategória cikkei

Nyergesújfalu –Házasság hete gazdag programokkal

Nyergesújfalu –Házasság hete gazdag programokkal

#Magyar Tartomány 2026-02-04, Tegnap

Nyergesújfalun, a szalézi plébánián „Imádkozzunk családjainkért; imádkozzunk családjainkkal!” mottóval gazdag programokkal készülnek február 8. és 15..

Óbuda – Indul a Szali Ifi Alpha 2026

Óbuda – Indul a Szali Ifi Alpha 2026

#Magyar Tartomány 2026-02-04, Tegnap

Óbudán, a Don Bosco Oratórium és Közösségi Ház helyiségeiben márciustól ismét indul a nagysikerű Szali Ifi Alpha 18-25 év közötti fiatalok részére,..

Pesthidegkút - Formációs nap a Don Bosco Nővéreknél

Pesthidegkút - Formációs nap a Don Bosco Nővéreknél

#Magyar Tartomány 2026-02-04, Tegnap

Február 1-én, vasárnap Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK elnöke látogatott el a Magyarországon szolgáló Don Bosco Nővérekhez.

A Szalézi Ifjúsági Mozgalom tervezett eseményei 2026 első felében

A Szalézi Ifjúsági Mozgalom tervezett eseményei 2026 első felében

#Magyar Tartomány 2026-02-04, Tegnap

A Szalézi Ifjúsági Mozgalom feladatát a szalézi küldetés határozza meg az Egyházban. Ezek különféle projektek, művek, nevelési környezetek (például..

Kazincbarcika - Szalézi gála 2026 - Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

Kazincbarcika - Szalézi gála 2026 - Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

#Magyar Tartomány 2026-02-02, Hétfő

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanulói és dolgozói január 23-án, pénteken ünnepi szentmisével és a gálával kezdték a Szalézi hetet. A gáláról és az..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Szívós, bátor és szerető – könyv Don Bosco ötödik utódárólSzaléziak segítenek az árvízkárosultaknak Mianmarban >